A Terrorelhárítási Központ (TEK) tájékoztatása szerint a szervezet főigazgatója nem állított olyat, és nem is utalt nyilatkozatában vagy egyéb módon arra, hogy a terrorcselekmények elkövetésének gyanúja miatt Magyarországon előzetes letartóztatásban lévő szír férfi a görög titkosszolgálattal működne együtt.
Már 2014 júniusa óta új szabályok vonatkoznak az internetes kereskedőkre, de még mindig több webáruház nem alkalmazza a fogyasztóknak kedvezőbb, őket jobban védő szabályokat. Ezek egyike volt a Játékvár.hu Kft, amely tisztességtelen...
Érthető, ha a stressz és a szorongás nem a kedvenced – mégis belehajszolod magad akkor is, amikor egyáltalán nem kellene. A következőkből megtudhatod,...
A diktátor után ismét egy híres film színpadi adaptációjával lepte meg közönségét a Vígszínház. John Cassavetes Premierje elevenedett meg a gyönyörű teátrumban.
A Fővárosi Törvényszék szerint is jogellenesen kezelt adatokat a Magyarországi Szcientológia Egyház - közölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szombaton. Az egyház fellebbez.
Lionel Messi egy argentin rádióadónak adott nyilatkozatot, amelyben többek között arról is beszélt, hiányzik neki a spanyol bajnokságból a tavaly nyáron a Real Madridtól a Juventushoz szerződő Cristiano Ronaldo - írja az nso.hu.
Idén is elismerte a legjobb hazai befektetési alapokat és alapkezelőket a Privátbankár.hu. Az „Év Alapkezelője” díj ezúttal is az OTP Alapkezelőé lett, Hosszú Ferenc pedig az „Év Feltörekvő Portfoliómenedzsere” díjat érdemelte ki teljesítményével.
Megduplázták tavaly a kibocsátásukat a kisüzemi sörfőzdék, és ehhez az is nagyban hozzájárult, hogy már a profilt váltó Pécsi Sörfőzde sem nagy sörgyártóként fizet jövedéki adót - mondta az InfoRádiónak Gyöngyösi Balázs, a Világgazdaság rovatvezető-helyettese.
Ha ennek a cikknek a címében szereplő kérdésre röviden szeretnénk válaszolni, annyit mondhatnánk, hogy nem éppenséggel - csak talán családbarátabb lesz. Nagyon érdekes folyamatok zajlanak a világ egyik legalacsonyabb termékenységi számmal...
Hétfőtől kétszintű ügyfélazonosítás lép életbe a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-nél. A NÚSZ Zrt. az állami vállalatok körében az elsők között vezeti be ezt a megoldást a weboldalain (ematrica.nemzetiutdij.hu, illetve...
A trend majdnem évről évre változik, és van, hogy nem a jó irányba. Az, hogy valami trendi, még közel sem jelenti azt, hogy az ízléses és kifinomult....
Van két valaki, akit semmiképp nem szabad elengedni a Vörös Ördögöktől a frissében véglegesített vezetőedző szerint. Ám a két labdarúgó egyike Madridba, másikuk pedig Barcelonába vágyik.
A Manchester United 2-1-re nyert az Old Traffordon a Watford ellen szombaton a labdarúgó Premier League 32. fordulójában, melyben eldőlt, hogy a Huddersfield Town az idény végén búcsúzik az élvonaltól.
Kihúzták az Ötöslottó 13. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. 3,593 milliárd forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:15; 20; 22; 28; 65.KATT! Csalás...
Nem ér véget az 500 - az ország géniusza kvízműsor. Az ATV vezérigazgatója azt mondja, csak átmeneti lesz a szünet, és a tervek szerint ősszel visszatér a vetélkedő. Az 500 az ATV történetének legnagyobb költségvetésű, de egyik legsikeresebb produkciója is.
Átadták a 3-as metró felújított szakaszát. Összesen hat állomás és a pálya újult meg. Az állomásokat akadálymentesítették Tarlós István pedig közölte, nem kizárt, hogy mégis légkondicionáltak lesznek a felújított orosz metrószerelvények. Jövő szombaton kezdődik a déli szakasz felújítása, így újabb dugókra kell készülni a bevezető utakon.
Óriási felniket kínál a HRE a Ford GT-hez, ám nem elég kiváló keréktárcsákat gyártani, el is kell juttatni a hírét az emberekhez. Egy kis felhajtásért cserébe átpingálták a kékoválos sportautót.