Az előző héten hunyt el a magyar kosárlabdasztár, Hanga Ádám nagypapája. A spanyol Barcelona játékosa neki köszönheti, hogy ezt a sportágat választotta, és Európa-klasszis lett belőle.
Ha nem is ollózósat, de gólt szerezne – az éllovas Fradi után – a második helyezett, címvédő Mol Vidi ellen is a Loki fiatal támadója, Zsóri Dániel. Mol Vidi - Debrecen: Szombat, 19.30, Tv: M4 Sport
A pénteki hibáját humoros megjegyzéssel magára vállalta Kimi Räikkönen, ám ami utána jött, abban tehetetlen volt. Nehéz helyzetbe került a reprezentatív edzését elveszítő Alfa Romeo.
A Szeged a B csoport második helyezettjeként kezdte a nyolcaddöntőt, így ugyancsak „alulról” kapott ellenfelet, a D csoportból érkezett lengyel Wisla Plockot.
A Liverpool a Tottenham elleni rangadó megnyerésével jelezheti, nem pukkadt még ki teljesen a bajnoki címért zajló versenyfutásban. Beharangozó, magyaros ételekkel.
Teljesen kicsúszott a talaj a négyszeres BDO- és egyszeres PDC-világbajnok Raymond van Barneveld talpa alól. Csütörtök este Rotterdamban több mint tízezer őrjöngő honfitárs dartsdrukker teljes döbbenetére bejelentette: azonnal felhagy a játékkal. Aztán másnap közölte: meggondolta magát. Az 51 éves holland legenda eleve csak az év végi világbaj
A Ferrari a feltámadásban bízik Bahreinban az ausztráliai gyengébb nyitány után, Hosszú Katinka körül felforrhat a víz, és teljes NB I-es kört hoz a szombat.
A rutinos klasszisok — Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Dávid — továbbra is tarolnak, de a nap országos csúcsa a mindössze húszéves Németh Nándor nevéhez fűződik 100 méter gyorson.
Öt-tíz évvel ezelőtt rendre e két csapat játszotta az év meccsét, ma a Vidi és a DVSC — a második és a harmadik helyezett — találkozója „csupán” rangadó a labdarúgó NB I-ben.
Májusban végre eljuthat közfinanszírozott edzőtáborba az ennek hiánya miatt régebb óta bosszús Verrasztó Dávid és edzője, Molnár Ákos - döntött az úszó-ob helyszínén a sportági szövetség. Ahogy a vb-csapat névsoráról is.
A debreceni ob záró napjának döntői előtt ülést tartott a Magyar Úszó Szövetség elnöksége, ahol egyhangúlag elfogadták a Sós Csaba szövetségi kapitány által előterjesztett vb-csapatot.