Estére a kevés fátyolfelhő is elhagyja térségünket, így vasárnap már országszerte zavartalan napsütésben lesz részünk. Csapadék nem várható. Az északias szél napközben néhol megélénkül.
Az MTA többször egyértelművé tette, hogy határozottan erősíteni kívánja a kutatási eredményeket a gazdaság és a társadalom felé áramoltató csatornákat.
A Ferrari ifjú titánja, Charles Leclerc szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1-es Bahreini Nagydíjon. A monacói tehetség parádés teljesítményt nyújtva utasította maga mögé Sebastian Vettelt és a címvédő Lewis Hamiltont.
A részvénybefektetőknek a legutóbbi időkig minden okuk megvolt arra, hogy csak és kizárólag részvényekből állítsák össze a portfólióikat, és kevésbé érdekeljék őket a kötvények, amelyek hozamai nem tűntek igazán vonzónak. De mára megváltozott a helyzet: gyengültek a globális növekedési kilátások, nőtt a politikai bizonytalanság és nőtt az eladósodo
Ne felejtsétek el átállítani az óráitokat a nyári időszámításnak megfelelően! Időjárásunk is nyárias arcát mutatja vasárnap napközben, éjszaka azonban még mindig visszatérhetnek a gyenge fagyok.
Megható Facebook-bejegyzéssel köszönte meg a rajongók együttérzését és támogatását Liptai Claudia. A műsorvezetőnő két nappal ezelőtt osztotta meg követőivel, hogy élsportoló kislánya, Panka, súlyos lábsérülést szenvedett az egyik edzésén. Az ifjú sportaerobik-bajnok már otthon lábadozik, és szerető édesanyja ápolja őt.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) tájékoztatása szerint a szervezet főigazgatója nem állított olyat, és nem is utalt nyilatkozatában vagy egyéb módon arra, hogy a terrorcselekmények elkövetésének gyanúja miatt Magyarországon előzetes letartóztatásban lévő szír férfi a görög titkosszolgálattal működne együtt.
Az új-zélandi Christchurchben történt mészárlás után azt nyilatkozta, hogy a Csehországban élő muszlimoknak fel kell fegyverkezniük. Gondolatai élénk visszhangra találtak.
Már 2014 júniusa óta új szabályok vonatkoznak az internetes kereskedőkre, de még mindig több webáruház nem alkalmazza a fogyasztóknak kedvezőbb, őket jobban védő szabályokat. Ezek egyike volt a Játékvár.hu Kft, amely tisztességtelen...
Érthető, ha a stressz és a szorongás nem a kedvenced – mégis belehajszolod magad akkor is, amikor egyáltalán nem kellene. A következőkből megtudhatod,...
Lábaink a testünk legjobban igénybe vett részei, teherviselő mozgásszervek, az egész testsúlyunkat hordozzák. A test súlya álláskor normál körülmények között a lábfej három pontján támaszkodik a talajra, az első és az ötödik lábközépcsont fejecsén és a sarokcsont gumóján.
A diktátor után ismét egy híres film színpadi adaptációjával lepte meg közönségét a Vígszínház. John Cassavetes Premierje elevenedett meg a gyönyörű teátrumban.
A Fővárosi Törvényszék szerint is jogellenesen kezelt adatokat a Magyarországi Szcientológia Egyház - közölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szombaton. Az egyház fellebbez.
Lionel Messi egy argentin rádióadónak adott nyilatkozatot, amelyben többek között arról is beszélt, hiányzik neki a spanyol bajnokságból a tavaly nyáron a Real Madridtól a Juventushoz szerződő Cristiano Ronaldo - írja az nso.hu.
Fogadjunk, hogy nem szeret interjút adni! Ennyire látszik? Igen, kár lenne tagadni. Mit csinálna most a legszívesebben, ha nem kellene a kérdésekre válaszolna? Rajzolnék – neveti el magát. – A tervezés a legkedvesebb időtöltésem, illetve az impulzusok gyűjtése. Az utazásaim során is azzal vagyok elfoglalva, hogy más tervezők kreációit tanulmá
Ha az Európai Tanács is megszavazza, 2021-től már nem lesz kötelező váltani a téli és nyári időszámítás között. Az Európai Parlament megszavazta ugyanis az óraátállítás eltörlésének támogatását.
Idén is elismerte a legjobb hazai befektetési alapokat és alapkezelőket a Privátbankár.hu. Az „Év Alapkezelője” díj ezúttal is az OTP Alapkezelőé lett, Hosszú Ferenc pedig az „Év Feltörekvő Portfoliómenedzsere” díjat érdemelte ki teljesítményével.
A fiatal a nyomozás megállapítása szerint 2017 tavaszán online levelezésben állt egy végzős szocsi lánnyal, akit arról győzködött Ukrajnából, hogy robbantson fel egy házi készítésű pokolgépet a június 30-án megrendezett köziskolai banketten.
Bizarr művészet - ezt a címet viseli sorozatunk, melyben világhírű alkotók megdöbbentő, megbotránkoztató, sokszor sötét titkairól rántjuk le a leplet. Pont ma - március 30-án, szombaton - van Goya születésének 273. évfordulója. Épp ezért most az ő munkásságát vesszük górcső alá.