Meglepetésre új vállalati kötvényvásárlási programot hirdetett meg kedden az MNB, melynek feltételeiről egy külön háttéranyagban számoltak be. A lépés célja a monetáris politikai transzmisszió hatékonyságának javítása és a vállalatikötvény-piac...
Az OTP romániai leánybankja elnyerte az év bankja címet Romániában, és megkapta a legjobb jelzáloghitelt nyújtó pénzintézet elismerést is - közölte kedden a pénzintézet.
Az idei éves átlagos inflációs rátát a 3 hónapja mondott szinthez képest 0,2%-ponttal 3,2%-ra emelte mai előrejelzésével a Magyar Nemzeti Bank, az adószűrt maginfláció pedig - endogén kamatpálya mellett - tartósan a 3%-os inflációs...
Életének 66. évében, március 23-án elhunyt Garami Gábor, Balázs Béla-díjas filmproducer, egyetemi tanár, aki az utóbbi években olyan filmekben dolgozott, mint az Anyám és más futóbolondok és a Last Call című kisfilm - írta meg a magyar.film.hu.
A VIII. kerület vezetése évek óta el akarja üldözni az ideológiailag nem megfelelő helyet, ami kénytelen volt a Kúriához fordulni. A fideszes médiában már azt nyomják, hogy a hely Soros itthoni főhadiszállása.
ÉJSZAKA: Változóan felhős lesz az ég, helyenként, legfőképpen északon és keleten csapadékos lehet az idő, 400 méter tengerszint felett akár hó is eshet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és -4 fok körül alakul, a hegyvidéki völgyekben hidegebb idő várható, Nyugat-Szlovákia déli részén 3 forka hűl le a levegő. Északnyugati-északi szél fog fújn
Anglia egészségügyi szolgálata adta ki a döbbenetes közleményt, miszerint egy beteg leleteit összekeverték egy másikéval, ezért az végzetes műtéten esett át. A pórul járt beteget citoszkópiára, vagyis hólyagtükrözésre utalták be a kórházba, ehelyett megszabadították péniszének előbőrétől. A beteg sorsáról és az eset további kimeneteléről nincs inf
Matolcsy György MNB-elnök a vártnál lazább hangot ütött meg az MNB délutáni sajtótájékoztatóján. A mai monetáris szigorítás "eseti, egyedi" lépés volt - mondta Matolcsy, aki ezzel meglepte a piacokat. Az MNB elnök kiemelte, hogy...
Az OTP romániai leánybankja elnyerte az év bankja címet Romániában, és megkapta a legjobb jelzáloghitelt nyújtó pénzintézet elismerést is - közölte a pénzintézet.
A terménypiacokon szinte mindenki valamiféle nagy hírre várt, ami meg tudja mozgatni az árakat vagy ami irányt mutatna a következő hetekre, de egyelőre nincs ilyen.
Így kívánja elősegíteni a hazai cégek finanszírozásának diverzifikálását. A július 1-jétől induló, 300 milliárd forintos keretösszegű Növekedési Kötvényprogram által keletkező többletpénzt a jegybank az alapkamaton kamatozó betéti eszköz révén semlegesíti.
Bő egy hónap múlva folytatódik majd a tusakodás, és akkor már az olimpiai kvalifikációs sorozatban, ám az sem mellékes, hogy a versenyzők egyéniben és csapatban milyen rajtpozícióból indulnak.
A 21. század a lelkekért folytatott küzdelem ideje lesz; nem annyira a fizikai értelemben vett háborúké, hanem a szellemi abszolutizmusra törekvésé - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Századvég Alapítvány Mit köszönhetünk a keresztény kultúrának? című konferenciáját megnyitó beszédében.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elérte inflációs célját - közölte a jegybank. Matolcsy György MNB-elnök arról beszélt, hogy a mai lépések szükségesek és elégségesek az inflációs cél tartós eléréséhez. Mint mondta: a mostani egy eseti, egyedi döntés, nem tartották szükségesnek szigorítási ciklus nyitását.
Tíz év múlva a jelenleg 950 megawatt beépített teljesítményű Mátrai Erőmű 1600 megawattos lesz. Az ehhez szükséges jövőbeli fejlesztések célja, hogy a vállalat megőrizze piaci részesedését Paks II. elindulása után is - mondta a Portfolionak adott interjújában a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatóságának elnöke. Valaska József beszélt a rövid távú fejlesztés
Életének 66. évében, március 23-án elhunyt Garami Gábor, Balázs Béla-díjas filmproducer, egyetemi tanár, aki az utóbbi években olyan filmekben dolgozott, mint az Anyám és más futóbolondok és a Last Call című kisfilm - írja a Filmhu. A halálhírt Osváth Gábor producer közölte Facebookon. Garami Gábor 1952-ben született, a Színház- és Filmművészeti F
Gyengült a forint a monetáris tanács keddi bejelentése után, a testület 10 bázisponttal szűkítette a kamatfolyosót - az egynapos betét kamatát a korábbi mínusz 0,15 százalékról mínusz 0,05 százalékra emelte -, az alapkamat azonban 0,9 százalék maradt.
Az ipari és oktatási hagyományaikra építve Magyarország és a visegrádi országok is részt vehetnek az új technológiák kialakításában – mutatott rá az államtitkár.
Nincs mit finomítani ezen: nem tudjuk elképzelni az életünket képernyők nélkül. Nincs kivétel. TE SEM VAGY AZ! Mert te is valósággal rátapadsz minden érzékszerveddel az okostelefonod/tableted kijelzőjére naponta több órán keresztül. És mindezt miért? Hogy hírekkel bombázd magad, hogy szelfikkel harcold ki mások figyelmét, kedves és elismerő szavait
Edwin Edl foga kis híján beletört a hamburgerbe, amikor beleharapott az elvileg frissen készült reggelijébe. Az egy szingapúri étteremben felszolgált kőkemény szendvicset hiába próbálta ezután kettévágni, eltörni, megrepeszteni, csak egy kis morzsát lefaragni belőle, semmi sem használt. Ilyenkor az átlag ember háborogva visszamegy az éterembe, pan
Lehetsz vega vagy valamilyen diéta követője, mindenképp érdemes olyan ételeket is beiktatnod az étrendedbe, amelyek az átlagosnál jobb kalóriaégetők....
Azoknak az embereknek, akiknek genetikailag magasabb a koleszterinszintjük, fiatalon is nagyobb az esélyük a szívbetegségekre, mint a normál értékkel rendelkezőknek. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa az összefüggésekről és a kezelés lehetőségeiről beszélt.
Az előzetes adatok szerint 2019 januárjában 5,5 százalékkal kevesebb gyermek született, mint az előző év azonos hónapjában. A halálozások száma jelentős mértékben, 19 százalékkal megnövekedett a 2018. januárihoz képest. Ennek következtében...
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azt javasolja Arató Gergely DK-s, valamint Jakab Péter jobbikos képviselőnek: "a folyamatos vádaskodás, valamint a közvélemény szándékos félrevezetése helyett dolgozzanak azon, hogy a döntő mértékben közpénzekből működő pártjuk betartsa a törvényeket".