Az olcsón árusított szlovák tej miatt tejtermelők tüntettek a Penny Market Kft. alsónémedi logisztikai központjánál. Az érdekképviseletek a magyar piac szétveréséről beszélnek, az áruházlánc pedig megindokolta a lépését.
Megtalálták Pablo Picassónak a festő szeretőjét, Dora Maart ábrázoló olajfestményét, amelyet 1999-ben loptak el egy szaúdi sejk jachtjáról Dél-Franciaországban.
A nagy kérdés ma az, hogy képesek lesznek-e a nemzeti-demokratikus országok szembe szállni Kínai terjeszkedő imperializmusával és az oroszokkal – jelentette ki Yoram Hazony izraeli professzor a Külügyi és Külgazdasági Intézetben tartott előadásában, melyben szembeállította egymásal a birodalmi és a nemzeti függetlenségi gondokodást.
A némileg magasabb ponthatár és a nyelvvizsga megkövetelése nem zár majd ki senkit a felsőfokú tanulmányokból, aki arra egyébként képességei alapján alkalmas volna.
Tavasszal nők milliói döntenek úgy világszerte, hogy a jó idő közeledtével elkezdenek dolgozni bikinitestükön. Erdélyi Mónika is hasonló gondolatokat fogalmazott meg a közösségi oldalán, ugyanis elhatározta, lemond az édességevésről, hogy a nyári időszakra a vízparton már tökéletes beach bodyval jelenhessen meg. Mónika az elmúlt évek alatt már
– Magyarországon először valósult meg olyan közvilágítási rendszer, amely csökkenti a fényszennyezést, miközben a korszerű lámpák teljes mértékben betöltik a funkciójukat.
Matolcsy György MNB-elnök, Nagy Márton és Windisch László alelnökök hamarosan sajtótájékoztatón ismertetik az MNB-döntés hátterét. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa mai ülésén az O/N betéti kamat 10 bázispontos emeléséről...
Döntött az Európai Parlament, 2021-től támogatják a nyári és téli időszámítás közti váltás eltörlését. A Parlament a tavaszi és őszi, egy órás óraátállítás 2021-től kezdődő eltörlése mellett döntött. Az uniós...
Kevés változás történt az az éve eleje óta a pártpreferenciákban, biztosnak látszik, hogy a Fideszen kívül a Jobbiknak, az MSZP-P listájának, valamint a DK-nak van esélye képviselőket küldenie az EP-be.
Óriási szakemberhiány van, miközben 30-35 ezer magyar szakember külföldön dolgozik. Az ő visszatérésük elősegítése érdekében még az idén elindul a Hazahívó kampány. Mi erről a véleménye?
Tegye fel a kezét az, aki nem csábul el a zöldségespultnál egy gigantikus, vérvörös alma láttán, vagy nem a tökéletes formájú paradicsom után nyúl először, hanem esélyt ad a pöttyösebb, kissé kókadtabb példányoknak is! Valóban nehéz nem az alapján választani, hogy melyik a legszebb. Pedig érdemes volna, ugyanis a génmódosítás vagy nemesítés során
Matolcsy György MNB-elnök, Nagy Márton és Windisch László alelnökök hamarosan sajtótájékoztatón ismertetik az MNB-döntés hátterét.Elértük az inflációs célt 2019.03.26 15:12Ha nem történik meg a gazdaságtörténeti mércével is...
A Magyar Nemzeti Bank 15 órakor kiadott közleményében 2019 második negyedévére megcélzott átlagos kiszorítandó likviditás nagyságát 100 milliárd forinttal, legalább 300-500 milliárd forintra mérsékelte (az első negyedéves 400-600...
Tóth Klára filmkritikus, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja nemrég kapta meg a Balázs Béla-díjat. Ő a visszafogott és kulturált véleménynyilvánítás híve.
Rég várt kamatdöntő ülésén 10 bázisponttal emelte az egynapos betéti rátát az MNB, a hírre a forint gyengülni kezdett. Megint esik a forint 2019.03.26 15:12Az MNB 100 milliárd forinttal csökkentette a kiszorítandó likviditás mennyiségét...
Sikeresen lezajlott az ALTEO zártkörű tőkeemelése, amely során a társaság összesen csaknem 2 milliárd forint értékben, a korábban meghatározott ársáv felső határán bocsátott ki részvényeket. A jegyzést kiemelt befektetői érdeklődés övezte, így az eredetileg megcélzott 1,5 milliárd forint összértékű jegyzés helyett a 2,76 milliárd forintot is meghal