Deutsch Tamásnak a bolsevikok jutnak eszébe arról a "durva eljárásról", ahogy a Néppártban kezdeményezték a Fidesz kizárását. A fideszes EP-képviselő az Echo Tv-ben vasárnap este "teljes őrületnek" nevezte, hogy "finom megfogalmazásban" az a Néppárton belüli elvárás, hogy kesztyűs kézzel kell bánni Timmermansszal. G. Fodor Gábor esti műsorában leve
Világháborús bombát találtak a fővárosi Vörösmarty téren hétfő délután - tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t. A lezárás a tömegközlekedést is érinti.
Szabó Gabriel, a Slovnaft vezérigazgatója március 21-én a hosszú távú ösztönző részvényopciós program keretében a Mol törzsrészvényeire vonatkozó pénzügyi elszámolásos vételi jogát gyakorolta. A Mol tájékoztatása szerint...
A rendszerváltáskor jellemző volt, hogy a külföldi cégek piacszerzési céllal magyar élelmiszer-feldolgozó üzemeket vásároltak fel, majd bezáratták azokat – mondta Szarka Balázs, az Univer Product Zrt. elnöke – mi azonban nem hagytuk kicsúszni kezeink közül a kecskeméti konzervgyárat, 2003-ban vissza is vásároltuk az angoloktól. Az elnök kiemelten f
Orbán Viktor a pártelnökség felhatalmazásával kezdeményezte a Fidesz tagságának a felfüggesztését az Európai Néppártból múlt szerdán Brüsszelben, az EPP politikai gyűlésén. Gulyás Gergely, a párt alelnöke érdeklődésünkre azt a tájékoztatást adta, a kilépésre is adott felhatalmazást a Fidesz elnöksége.
A Sargentini-jelentés alapján vizsgálódhat Magyarországon a három néppárti, jogállamiságot vizsgáló bölcs - mondta Kiss J. László, a Corvinus Egyetem tanára. A szakértő be is mutatta a nagy múltú európai politikusokat az InfoRádiónak.
A Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT) 2019. március 25-i ülésén a MÁV Zrt. és a képviselettel rendelkező szakszervezetek megállapodtak az 5%-os bérfejlesztés végrehajtásáról - közölte a MÁV. A MÁV vezetése által előterjesztett...
A Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT) 2019. március 25-i ülésén a MÁV Zrt. és a képviselettel rendelkező szakszervezetek megállapodtak az 5 százalékos bérfejlesztés végrehajtásáról -írja közleményében a MÁV. A MÁV vezetése...
Kína 2018 januárja óta nem veszi át az amerikaiak szelektált szemetét. Azért nem, mert állításuk szerint túl sok újrahasznosíthatatlan szemét volt az amerikai szállítmányokban. Thaiföld és India ugyan ezután egy ideig több hulladékot vett át, de mostanában már ott is szigorítottak a szabályokon.
Mindössze 29 évesen befejezi pályafutását Rob Gronkowski, a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) címvédő New England Patriots egyik legjobbja.
Közzétette közgyűlési meghívóját a BILK, a társaság április 25-én, 10 órakor tartja éves rendes közgyűlését, amelynek helyszíne 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 18. A lh. VI. em. 1/A. A BILK bejelentette, hogy a társaság 2019....
Alapigazság, hogy a jó bornak nem kell cégér, na meg manapság az is, hogy egy jó borért vagy pezsgőért sem kell csillagászati árakat kiperkálni. Sőt, igen prémium darabokat lehet találni szinte bármelyik hipermarket vagy diszkont sorai...
A nemzeti színekbe borult vasárnap este a budai Clark hotel azok után, hogy a magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte a vb-ezüstérmes horvátokat - vette észre az Origo.
Átmeneti kimaradások vannak a K&H e-bank és mobilbank szolgáltatásaiban - írja az MTI. A bank honlapján közölte: a hiba mielőbbi elhárítása folyamatban van. Az MTI érdeklődésére a K&H Bank munkatársai egyelőre nem...
A Fidesz néppárti tagságának felfüggesztése volt a slágertéma ma délelőtt az Országgyűlés plenáris ülésének kezdetén. A kérdések között előkerült az euró bevezetése, a külföldi munkavállalók érkezése és a szakképzés kérdése is.
A Takarék Jelzálogbank Nyrt. igazgatósága ma megtartott ülésén döntött a társaság évi rendes közgyűlésének összehívásáról. A közgyűlés időpontja: 2019. április 25. (csütörtök), 10.00 óra A közgyűlés helye: Danubius...
A rendőrségi vizsgálat szerint a pénteki székelyföldi halálos medvetámadás azt követően történt, hogy az áldozat maga ment a nagyvad barlangjához és megdobálta azt.
A K&H Bank honlapján közölte: átmeneti fennakadások tapasztalhatók a mobilbanknál és e-banknál, a hiba mielőbbi elhárítása folyamatban van. A K&H Bank munkatársai egyelőre nem tudták megmondani, mikorra állhatnak helyre a szolgáltatások....
Húsvét során erősen megnő a kereslet a sonka, tojás és különféle pékáruk iránt. Egyes édességek, csokoládék iránt is nagyobb a kereslet. Van olyan termék, amelynek a kereslet e100 százalékkal nő húsvét előtt. A fokozott keresletre...
Nap mint nap ugyanazt az útvonalat tesszük meg az otthonunktól a munkahelyünkig, ugyanazokat az utcákat, épületeket, parkokat látjuk minden alkalommal,...
A britek a mostani megállapodással nem akarnak kilépni az EU-ból, de megállapodás nélkül sem. A parlament végletesen megosztott, a kormányban puccshangulat van, az utcán egymillióan lázadoztak a hétvégén. Mi jöhet még a demokrácia egyik őshazájában?