Trianonról kezdődött kétnapos tudományos konferencia a Magyar nemzeti Múzeumban hétfőn. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere levélben köszöntötte a résztvevőket és arra kérte a szakembereket, hogy segítsenek megérteni a történteket.
A piaci várakozásoknak megfelelően az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed márciusi ülésén és az azt követő sajtótájékoztatón kitartott szilárdan laza (az alacsony kamatok felé hajló, “galamblelkű”) üzenetei mellett. Ám ezzel azt kockáztatja, hogy kevés mozgástere marad a manőverezésre. Anna Stupnytska, a Fidelity International közgazdásza elmond
Labdarúgáshoz köthető ajándéktárgyak határokon túlnyúló árusításának blokkolásáért 12,5 millió euróra (3 milliárd 950 millió forint) büntette az Európai Unió a Nike amerikai sportszergyártó-vállalatot - írja az MTI. ...
A megugró árak ellenére töretlen a kereslet az élvezeti cikk iránt, olyannyira, hogy számos cég dollármilliárdokat költ arra, hogy részesedést szerezzen az egyre növekvő piacból.
Ugyanakkor Kovács Levente azt is mondta az Mfor.hu-nak adott interjúban, egyetért Matolcsy Györggyel abban, hogy a lakossággal foglalkozó bankok száma a jelenlegi tucatnyi felére csökkenjen.
Megint egy új irodaház, megint a Duna partján és megint drón fedélzetén volt a legfontosabb kamera. Az Evosoft új székházának alapkőletételén jártunk. Végig drukkoltunk a drónnak, nehogy a "szemébe" süssön a március végi nap...
A visszatérő kérdés: miért is kell átszervezni az Akadémiát? És ki mondja meg, hogyan? A válasz sokrétű: szükség van egy szemléletváltásra, szükség van a tudomány elmúlt fél évszázadban történt fejlődésének figyelembe vételére, és szükség van a hazai tudomány teljesítményét mérő mutatók javulására is. Az érvek e tények mellett az MTA honlapján talá
A ma délelőtti rendkívüli brit kormányülés fejleményei alapján (egyelőre) nem bukott meg Theresa May kormányfő, de az nagyon valószínű, hogy egy ma délutáni parlamenti szavazással látványosan a partvonalra fogják szorítani őt...
Az infláció nélküli kétszámjegyű magyar béremelkedés valóságos csoda. De hány évig tarthatnak az ilyen csodák? A kérdést Czelleng Ádám, a GKI Gazdaságkutató kutatásvezetője egy DSGE modellkeretben vizsgálta meg, amely a főáramlatú...
A Szeged 22-20-ra, a Veszprém pedig 30-28-ra győzött tegnap a lengyel Wisla Plock, illetve a portugál Sporting CP otthonában a férfikézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
A szurkolók biztatását kivételnél nélkül minden egyes magyar focista kiemelte a vasárnapi, horvát csapat felett aratott győzelmet követően. Szalai Ádám most is kiemelte, hogy a problémákat megbeszélni, nem szőnyeg alá seperni kell.
A Kanye West-ügy után a jelek szerint újra ellopták a talán legismertebb magyar slágert, a Gyöngyhajú lányt: az Omegának egy angliai rajongó jelezte, hogy az eredeti felvétel részleteit hallotta az ITV The Bay című sorozatának előzetesében, amelyben Kóbor János hangja is felismerhető.
Újra felbukkanhat Budapesten a faros Ikarus, amelynek annak idején mindenki a fenekét csodálta - de aztán kiderült, hogy nem illeszkedik a városi szükségletekhez.
Közel harmadával csökkent a társasági nyereségadó mértéke az elmúlt évtizedekben globálisan – derül ki a Tax Foundation 208 országot felölelő legfrissebb nemzetközi elemzéséből. Átlagosan Európában a legalacsonyabb ez az adónem, Magyarország pedig 9 százalékos értékével az egyik legkedvezőbb befektetési környezetet biztosítja a cégek számára a térs
40 matrac laboratóriumi tesztje alapján nem érdemes több százezer forintot áldozni egy jó matracra. Habár a gerincoszlopot sok tesztelt matrac nem támasztotta alá megfelelően, pontrugalmasság és magasságmegőrzés szempontjából jól teljesítettek....
Pécset, Baját, Szabadkát, Szegedet, Hódmezővásárhelyt, Békéscsabát, Nagyszalontát, Nagyváradot és Debrecent összekötő 500 kilométeres új vasútvonal épülhet a következő nyolc-tíz évben 800 milliárd forintból – nyilatkozta Lázár János a Délmagyarországnak.
Az MNB egyebek közt vállalatirányítási, nyilvántartási, adatszolgáltatási, kiszervezési, informatikai, számviteli, ügyféltájékoztatási, panaszkezelési, illetve a biztosítási szerződési feltételeket érintő jogsértések miatt hozott...
Természetesen az állam is hibázhat, létezhet korrupció és magánérdekek is foglyul ejthetnek döntéshozókat – de látni kell, hogy ez a kimenet a mainstream vélekedéssel ellentétben nem tekinthető tudományosan eldöntöttnek.
Egy friss felmérés szerint Volodimir Zelenszkijt a biztos választók 32,1 százaléka támogatja. Moszkva hétfőn közölte, hogy nem tud megfigyelőket küldeni az ukrán elnökválasztásra. (Külföld)
Az elnök papírt kapott arról, hogy nem tégla, de közben levadászták a stábja csomó fontos emberét, és fokozatosan feltárták az oroszok választást befolyásoló műveleteit. Robert Mueller nyomozása fontos eszköze lehet az amerikai társadalom megbékítésének.
Támogatja a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) a magyar tejtermelők keddi demonstrációját a Penny Market Kft. árpolitikája ellen.
A Mol bruttó 5 forinttal emeli szerdán a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolajét ugyanakkor bruttó 2 forinttal csökkenti - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.
Óriási fordulat készülődik a magyar monetáris politikában: több mint hét év "szünet" után az óvatos szigorítás útjára léphet holnapi kamatdöntő ülésén a Magyar Nemzeti Bank. A lépéssorozat a bankközi kamatok várható fokozatos...
A Mol bruttó 5 forinttal emeli szerdán a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolajét ugyanakkor bruttó 2 forinttal csökkenti - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn. A benzin ára ezzel literenként 371 forintra...
A fideszes Pócs János szombaton nyilvánosságra került videójáról kérdezte Csányi Tamás jobbikos képviselő az azonnali kérdések órájában Orbán Viktort, aki halaszthatatlan közfeladatra hivatkozva távol maradt az ülésről, és Varga Mihály miniszterelnök-helyettest bízta meg a válaszadással.