Látványos ábrán mutatja be a Bloomberg, miként alakult az eurózóna "recessziós történelme". A kép apropója, hogy Olaszország 2018 második felében újra recesszióba került azzal, hogy két egymást követő negyedévben zsugorodott a gazdasága....
Szén-monoxid-mérgezés miatt ketten meghaltak hétfő reggel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszalökön - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság megbízott szóvivője az MTI-vel.
A legnagyobb brit bankok vezetői 120-szor annyit keresnek, mint az átlagfizetés a társaságuknál - derül ki a pénzintézetek éves jelentéséből a Reuters szemléje szerint. A legnagyobb bérkülönbség a Lloyds Banking Groupnál ütközik...
Az Átlátszó nyilvánosságra hozta a Gundel szerződését a Karmelita kolostorban lévő szuperolcsó miniszterelnöki menza üzemeltetésére és a kormányzati rendezvények cateringjére. A szerződésben nincs semmi különös, a nettó 25 milliós keret kimerüléséig, de legkésőbb az év végéig szól, január végén írták alá. A Gundel vezetője korábban is azt nyilatkoz
Már majdnem úgy volt, hogy Budapest még az Európai Unió és az Arab Liga országainak első csúcstalálkozóját is megfúrja, mert az előzetes egyeztetéseken a közös közlemény szövegezői meg akarták említeni az ENSZ-ben született migrációs paktumot, amely – jogi kötelező erő nélkül, pusztán politikai kötelezettségvállalásként - úgy fogalmazza meg a joge
Pénzbüntetésre ítélt a bíróság egy 20 éves férfit, aki tavaly áprilisban egy tüntetésen sértegette, szidalmazta a rendőröket a Kossuth téren - közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.
– A novemberi kampányidőszak után, január elsejével több mint százharmincötezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződés szűnt meg. Akik ebben az időszakban új szerződést kötöttek, azoknak március elsején éjfélig kell eljuttatniuk az esedékes díjrészleteket régi vagy új biztosítójukhoz – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szö
Januártól már nem tagja a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) a CIG Pannónia, a VG.hu erre vonatkozó értesülését a biztosító is megerősítette - adta hírül a VG.hu
Nagy lépést tett előre a lengyel kormány és az ország energiacégeinek közös vállalkozása, amelynek célja egy lengyel nemzeti elektromos autó létrehozása.
Pénzbüntetésre ítélt a bíróság egy 20 éves férfit, aki tavaly áprilisban egy tüntetésen sértegette, szidalmazta a rendőröket - közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön kérés nélkül készíti el több mint 5 millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét az idén, a folyamat automatikus, nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni az adóhivatalhoz...
Jobban emelkedtek a lakásárak 2014 és 2018 között azokon a megyeszékhelyeken, ahol nagyobb volumenű iroda-, ipariingatlan- és oktatási beruházások készültek el - derült ki a Takarék Index elemzőinek vizsgálatából. A legnagyobb mértékben...
Pénzbüntetésre ítélt a bíróság egy 20 éves férfit, aki tavaly áprilisban egy tüntetésen sértegette, szidalmazta a rendőröket - közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.
Az e-cigarettázásnak súlyosabb egészségügyi konzekvenciái lehetnek, mint az korábban gondolták - állítják amerikai kutatók, akik szerint az e-cigarettázás rákkal kapcsolatba hozható genetikai változásokat indíthat el.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (Hnt) és az Agrárgazdasági Kutató Intézet (Aki) on-line felmérést indított, hogy részletesen feltérképezze a szőlő- és bortermelő vállalkozások foglalkoztatási jellemzőit - közölte az Hnt hétfőn az Mti-vel.
A Covestro hétfőn tette közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését, a társaság bevétele bár nőni tudott, a költségek növekedése és a növekvő piaci versenyhelyzet nyomán az EBITDA 67 százalékkal csökkent, míg a cég profitja is nagyot...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön kérés nélkül készíti el több mint 5 millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét az idén, a folyamat automatikus, nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni az adóhivatalhoz, és nem kell kérni a hivatalt a bevallás tervezetének elkészítésére sem - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.
Alig egy héten belül két nagy hitelminősítő is javította a magyar adósosztályzatot, vagyis amire tavaly hiába vártunk, azt most egymás után lépték meg. De miért szerettek belénk ennyire hirtelen? Egyáltalán mennyire volt váratlan...