A globális cseppfolyósított földgáz (LNG) kereskedelem idén várhatóan 11 százalékkal emelkedik és eléri a 340 millió tonnát - prognosztizálja a Royal Dutch Shell. A Shell, a világ legnagyobb LNG vásárlója és eladója szerint a kereskedelem...
Sikeres évet zárt 2018-ban az Allianz Csoport: teljesítménycéljait minden szegmensben elérte, magas szintű tőkeerejét megtartotta. Kiemelkedő teljesítményét a vállalatcsoport a Megújulási Program célkitűzéseinek megvalósításával alapozta meg.
2018 nyarán első fokon, hetedrendű vádlottként kétrendbeli adócsalásban, illetve háromrendbeli magánokirat-hamisításban találták bűnösnek az olimpiai bajnok birkózót. Halmazati büntetésként 3 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték, valamint 3 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Akkor fellebbeztek az ítélet ellen, a Fővárosi Törvényszék pedig
2018 nyarán első fokon, hetedrendű vádlottként kétrendbeli adócsalásban, illetve háromrendbeli magánokirat-hamisításban találták bűnösnek az olimpiai bajnok birkózót. Halmazati büntetésként 3 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték, valamint 3 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Akkor fellebbeztek az ítélet ellen, a Fővárosi Törvényszék pedig
Takács Péter lesz a Szent János Kórház főigazgatója, az új vezető február 26-tól tölti be a posztot - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) hétfőn az MTI-vel.
Az USA elnökének asztalán fekszik egy jelentés, amely szerint nemzetbiztonsági kockázatnak minősül a külföldi autó- és alkatrészimport. Emiatt Donald Trump mostantól bármikor bejelentheti autóipari vámok kivetését.
Az MPP, korábbi igényét fenntartva, befutó helyet kért az RMDSZ jelöltlistáján, a szövetség képviselői viszont az együttműködés más formáját javasolták.
Az ellenőrzött munkáltatók 72,8 százalékánál tapasztaltak a munkavédelmi hatóságok tavaly szabálytalanságot, ez az arány 4,4 százalékponttal alacsonyabb a 2017. évi 77,2 százalékhoz képest - olvasható a Pénzügyminisztérium (Pm) munkavédelmi főosztályának jelentésében, amelyet a tárca honlapján tettek közzé.
A dolgozókat képviselő szakszervezet szerint alacsonyabb bázisról indulva számítják ki a targoncások pótlékait, a Spar a 367 ezer forintos átlagos bruttóra mutogat, és azt hangsúlyozza, minden törvényes.
Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Pest megyében - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A közlemény szerint az intézkedés ilyen korai...
"Hollywood fáraójaként" ünneplik az egyiptomi közösségi médiában Rami Maleket, aki a Bohém rapszódia című filmben nyújtott alakításáért kapta meg a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat a helyi idő szerint vasárnap este a hollywoodi Dolby Színházban megrendezett 91. Oscar-gálán.
A magyarokra kifejezetten jellemző, hogy a kelleténél sokkal több sót használnak. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a napi ajánlott sóbevitel öt gramm, amit ha túllépünk, akkor a testünk jelezni fog. Az egyik tünet a szomjúság, amelyet mindenki ismer, de már azt is bebizonyították, hogy a túlzott sófogyasztás rossz hatással van az agyunkra
Miután előbb új háromhónapos csúcsra emelkedtek az olajárak a kereskedelmi tárgyalással kapcsolatos bizakodás erősödésére, később ütemes esésbe kezdtek Donald Trump, az Egyesült Államok elnökének megszólalását követően. Mindkét...
Igen kritikusan értékelték a filmes szakemberek az ATV Start című műsorban az idei Oscar-gálát. Magyarországi idő szerint ma hajnalban átadták az idei Oscar-díjakat. A Zöld könyv nyerte el idén a legjobb filmért járó díjat a 91. Oscar-gálán, miközben a legjobb színész – sokak várakozásának megfelelően – Rami Malek lett, aki a Bohém rapszódiában ala