Jobban emelkedtek a lakásárak 2014 és 2018 között azokon a megyeszékhelyeken, ahol nagyobb volumenű iroda-, ipariingatlan- és oktatási beruházások készültek el - derült ki a TAKARÉK Index elemzőinek vizsgálatából. A legnagyobb mértékben...
A jelenlegi helyzetben a brit európai uniós tagság megszűnésének elhalasztására lenne szükség a kaotikus, rendezetlen kiválás elkerülése érdekében - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hétfőn. Theresa May brit kormányfő azonban ezt elutasította.
A Bloomberg üzleti hírügynökség megalkotta a Bloomberg Healthiest Country Indexet (BHCI), a világ országainak 2019-es egészségi rangsorát a WHO, az ENSZ és a Világbank adatai alapján.
A Seat ma bemutatta legújabb tanulmányát egy elektromos, kétszemélyes apróság képében. A Minimo névre keresztelt elektromos négykerekű egyelőre még tanulmány státuszban, de 2021-re sorozatgyártású változatot ígérnek belőle a gyáriak. Az autók és a motorok előnyeit egyesíteni próbáló újdonsága a városok egyre telítettebb közlekedésének oldására és a
A hulladékégetés több szektor határmezsgyéjén áll. Fontos, hogy lehetőség szerint minél több szempontot megismerjünk, minél több aspektusból meghallgassuk ki, hogyan tekint erre a területre – mondta Dr. Grabner Péter, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) energetikáért felelős elnökhelyettese, a Hivatal konferenciáján, amely tém
Részletes tájékoztatóban reagált az újabb magyar kormányzati kampányra hétfőn az Európai Bizottság, hangsúlyozva, hogy nincsenek "titkos terveik" a migráció fokozására.
A novemberi kampányidőszak után, január elsejével több mint százharmincötezer kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződés szűnt meg. Akik ebben az időszakban új szerződést kötöttek, azoknak március elsején éjfélig kell eljuttatniuk az esedékes díjrészleteket régi vagy új biztosítójukhoz
A Nézőpont Intézet elemzője meglepőnek tartja a Demokratikus Koalíció EP-listáját, amelyet Gyurcsány Ferenc felesége vezet. Tóth Erik az InfoRádiónak azt mondta: ezzel a lépéssel háttérbe szorul a korábbi miniszterelnök gazdasági és politikai tevékenységének szétválasztása.
Az euróövezet tagállamai közül Németország különösen sok előnyre tett szert az euró bevezetéséből, míg Olaszország és Franciaország volt a nagy vesztes - áll a freiburgi Európai Politikai Centrum (CEP) hétfőn Berlinben közzétett...
Kis túlzással már kilométerekről hallatszott, hogy az X4 előző generációjából nem volt igazi M-es verzió. Helyette kaptuk ugyanis az M40i-t, ami bizony olyannyira keménykötésű sportmodellnek bizonyult, hogy 2016-os tesztünkben még minket is meglepett. Most pedig itt az utód, amely minden tekintetben jobb lett, csupán egy kicsit elfelejtett sportaut
Immáron teljes a szegedi Joób család, azonban múlt héten nem egy szokványos hazaérkezést ünnepelhettek, hiszen Gordon hazaértével éppen 12 fősre bővültek, ugyanis a családban vele együtt már 10 gyermek van. Videó.
Donald Trump amerikai elnök a személye ellen irányuló megnyilvánulásként értelmezte Spike Lee-nek a vasárnap esti Oscar-gálán elhangzott köszönőbeszédét, amelyben a 2020-as amerikai elnökválasztásra is kitért a legjobb adaptált forgatókönyv díját elnyerő rendező.
Jóval több béremelést kellene adni a BKV dolgozóinak, mint a bejelentett 5 százalék - véli az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke, Naszályi Gábor.
Részletes tájékoztatóban reagált az újabb magyar kormányzati kampányra hétfőn az Európai Bizottság, hangsúlyozva, hogy nincsenek "titkos terveik" a migráció fokozására.
A novemberi kampányidőszak után, január elsejével több mint 135 ezer kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződés szűnt meg. Akik ebben az időszakban új szerződést kötöttek, azoknak március elsején éjfélig kell...
A globális cseppfolyósított földgáz (LNG) kereskedelem idén várhatóan 11 százalékkal emelkedik és eléri a 340 millió tonnát - prognosztizálja a Royal Dutch Shell. A Shell, a világ legnagyobb LNG vásárlója és eladója szerint a kereskedelem...
Sok nő esik abba a hibába, hogy már terhessége alatt is kettő helyett eszik. Természetesen erre a szoptatás időszakában sincs szükség, még ha a fogyókúra szintén ellenjavallt is mind a terhesség, mind a szoptatás alatt.
A kelet-romániai Jászvásáron üzembe helyeztek egy nagysebességű elektromos töltőállomást, amely része a Moldvát és Erdélyt összekötő útvonalra tervezett elektromos töltőegység-hálózatnak - közölte hétfőn a Mol Románia. A...
Már egy ideje ismeritek egymást, de nem tudsz kiigazodni rajta? Lehet, hogy titkon beléd szeretett a pasi, csak még nem adta tudtodra? Most kiderítheted,...
Az 5G technológia 2019-ben valósággá válik, a Deutsche Telekom telepíti első 150 ötödik generációs antennáját hat európai országában - jelentette be Claudia Nemat, a Deutsche Telekom technológiáért és innovációért felelős igazgatósági tagja hétfőn a barcelonai Mobil világkongresszuson.
A globális cseppfolyósított földgáz (LNG) kereskedelem idén várhatóan 11 százalékkal emelkedik és eléri a 340 millió tonnát - prognosztizálja a Royal Dutch Shell. A Shell, a világ legnagyobb LNG vásárlója és eladója szerint a kereskedelem...
Sikeres évet zárt 2018-ban az Allianz Csoport: teljesítménycéljait minden szegmensben elérte, magas szintű tőkeerejét megtartotta. Kiemelkedő teljesítményét a vállalatcsoport a Megújulási Program célkitűzéseinek megvalósításával alapozta meg.