Kaotikus állapotokat eredményezhetnek az előre hozott áprilisi választások a spanyol parlamentben - mondta az InfoRádiónak Lénárt András, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa, aki szerint a radikális jobboldal feltűnésével jelentősen átrendeződik a politika Spanyolországban, ami hatással lesz az EP-választásokra is.
–Brüsszel – Az európai szocialisták mellett a Fideszt is a soraiban tudó Néppárt (EPP) is kritikával illette a magyar kormány legújabb tájékoztatási plakátkampányát, amely Soros György (88) üzletember és a Jean-Claude Juncker (64) feltételezett kapcsolatát, valamint az utóbbi által vezetett Európai Bizottság (EB) „bevándorláspárti terveit” mutatja
Vizsgálják majd azokat a kétes színvonalú sportnapokat, amelyekre félmilliárd forint EU-s támogatást költött el a Harmadik Évezred Innovációs Alapítvány nevű szervezet.
A WTI 56,5 dollár volt ma reggel, ami kismértékű erősödést jelent a tegnapi amerikai záróárhoz képest. A piac egyre biztosabb abban, hogy ha idén a kereslet nem zsugorodik drasztikusan, az év közepére ismét hiányt láthatunk a piacon. smét napi 84 ezer hordóval nőtt és elérte a napi 8,4 millió hordót.
Génszerkesztéssel már a születés előtt ki lehetne javítani egy ritka génmutációt, amely az Angelman-szindrómát okozza - számolt be egy amerikai kutatásról a The Guardian című brit napilap online kiadása.
Aggódik az amerikai gazdaság növekedését övező kockázatok miatt a Federal Reserve (Fed) Nyíltpiaci Bizottsága, ami arra is késztetheti őket, hogy megállítsák a kamatemelési ciklust. De ezzel nem minden tisztviselő ért egyet a januári...
Egyik pillanatról a másikra milliomosból földönfutóvá vált az az angol nő, aki teljes örökségét egy idegen férfi kezébe bízta, akit egy internetes társkeresőn ismert meg. Az 52 éves Fiona Clarke vakon megbízott férfiban, akit állítása szerint Robin Sealnek hívnak. Egy darabig csak csetelgettek, de a nő egy idő után azt hitte, hogy valóban járnak,
A bajnoki éllovas Ferencváros 2-0-ra nyert a vendég Kisvárda ellen az NB I-es csapatok összecsapásán a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének szerdai első mérkőzésén.
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2019/8. heti nyerőszámait. Nem volt telitalálat, mutatjuk a számokat és a további nyereményeket is! A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:8, 10, 13, 14, 16...
Zeynep Tufekci azt akarta elérni, hogy a Visa és a Mastercard ne kereskedjen az adataival. Eközben olyan hibákat talált, ami miatt fel kellett emelnie a hangját.
Találkozóra hívta Donald Trump amerikai elnök Andrej Babisot, amit a cseh vezető elfogadott, így vélhetőleg március 7-én tárgyalnak majd a politikusok.
Nemcsak nálunk zajlik A Dal, hanem Németországban is keresik a német eurovíziós indulót, s ebben segédkezik Zséda is! A többszörös Fonogram- és EMeRTon-díjas énekesnőt ugyanis meghívták Berlinbe, az ottani válogató finisére, hogy a nemzetközi szakmai zsűri tagja legyen, azaz részt vegyen a döntéshozatalban.