A Standard & Poors felminősítette az ország adósbesorolását, tekintettel elsősorban a tartósan magas gazdasági növekedésre és a külső adósságállomány, egyúttal az államadósság GDP-hez viszonyított arányának csökkenésére.
Mint azt korábban megírtuk, Curtis korábbi lemondott fellépései komoly döntésre késztették a rappert: január elején befeküdt az elvonóra. Azóta Majka újból azt nyilatkozta, mennyire szereti egykori előadópárát, ám szerinte továbbra is Curtisnek kell megoldania a promlémát. A bevonulás óta szombat reggel hallhattunk Curtisről először egy bejelentke
Nem mindennapi autósüldözés volt pénteken Budapesten, miután egy rab olajra lépett a a Fővárosi Törvényszékről. A Blikk közben kiderítette, hogy Sz. Károly ugyanaz a férfi, aki 2017-ben, miután megkísérelt kirabolni egy kőbányai bankfiókot, menekülni próbált, ám egy kisteherautó elgázolta.
Késésekre kell számítani a Budapest-Vácrátót-Vác vasútvonalon reggel, mert szombat hajnalban az őrbottyáni állomáson elromlott egy váltószerkezet, és ezért egy ideig nem közlekedtek a vonatok - közölte a Mávinform szombaton reggel az MTI-vel.
A világon a legtöbbször a Titanic süllyedt el. Először 117 esztendeje, azután meg újra meg újra. A katasztrófája óta eltelt tíz évtized alatt ugyanis tucatnál is több játékfilm készült a hatalmas óceánjáróról, elevenítette föl a tragédia éjszakáját.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2019/7. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő sorsoláson bruttó 19 millió euróért (6 milliárd forint) izgulhatnak majd a nemzetközi játékosok. A...
Kisbabával lepi meg magát Jennifer Aniston? Kapuzárási pánik fogta el attól, hogy betöltötte az ötvenet? Az egyik legjobb barátnője szerint a kétszeresen elvált színésznő szeretne adoptálni egy gyermeket. Az informátor úgy tudja, már fel is vette a kapcsolatot egy mexikói árvaházzal. – Jennifer sokszor járt már árvaházakban, a gyerekek imádták.
Január 1-jétől egy értékbeli korlátot is vizsgálniuk kell a munkáltatóknak a kamatkedvezményből származó jövedelem megállapításakor, ha kedvezményes lakáscélú hitelt adnak a munkavállalóknak. Az értékbeli korlát vonatkozik az önkormányzatok által magánszemélyeknek adott hitelekre is - hívja fel a figyelmet az adóhatóság a honlapján.
Egy gólya is csinálhat tavaszt: társai közül elsőként tért vissza Afrikából magyarországi fészkébe Suri, aki magával hozta a régóta várt meleg időt is.
Talán sokan egyetértenek azzal a megállapítással, hogy minden idők egyik legszebb kupéja az 1960-as évek végi Mustang Fastback. Nos, a póniautón látott, kecsesen lejtő hátsót álmodta meg egy vállalkozás a Ford F-150-re!
A Kölcsönlakás berobbant a hazai mozis piacra. A Dobó Kata rendezésében készült Valentin-napi, szexi és romantikus vígjáték első nézettségi eredményei máris azt jelzik, hogy hatalmas siker van készülőben.
Január 1-jétől egy értékbeli korlátot is vizsgálniuk kell a munkáltatóknak a kamatkedvezményből származó jövedelem megállapításakor, ha kedvezményes lakáscélú hitelt adnak a munkavállalóknak. Az értékbeli korlát vonatkozik az önkormányzatok által magánszemélyeknek adott hitelekre is - hívja fel a figyelmet az adóhatóság a honlapján.
A jegybank december 31-én bevonja a forgalomból a régi tízezer forintos bankjegyeket, ezzel befejeződik a bankjegyek öt évvel ezelőtt elkezdett megújítása.
Katonai repülőgéppel szállít segélyt a venezuelai-kolumbiai határ kolumbiai oldalára az Egyesült Államok - erősítette meg péntek este a washingtoni külügyminisztérium.
Az e-cigarettázásnak súlyosabb egészségügyi konzekvenciái lehetnek, mint az korábban gondolták - állítják amerikai kutatók, akik szerint az e-cigarettázás rákkal kapcsolatba hozható genetikai változásokat indíthat el.
Szombaton megyénkben a reggeli párásság, ködfoltok várhatóan ismét mindenütt eloszlanak. Jellemzően napos, néhol szűrtebb napsütéses, vékonyan rétegfelhős, fátyolfelhős eseménytelen idő alakul ki.