– A Magyar Nemzeti Bank (MNB) december 31-én bevonja a forgalomból a régi tízezer forintos bankjegyeket, ezzel az év végén befejeződik a forint bankjegyek öt évvel ezelőtt elkezdett megújítása.
Dominikán még egymás ellen küzdöttek az Exatlon Hungaryben, ám Bereczki Krisztián (29), Bán Norbert (29) és Rozs Gergely (27) most már rendszeresen összejárnak. A pasis programokba pedig néha egy közös edzés is belecsúszik: a fiúk megmutatták, mire képesek így hárman.
Újfent jó hangulatú borvacsorát rendezett Gáspár Bea (44), ezúttal a szerelmesek napján. Bár Győzike felesége élvezte a vendéglátást, őszig nem tart újabb vacsorát.
Súlyos sérülés, izomszakadás miatt kényszerült távozni a TV2 Exatlon Hungary című extrémsport-realityjéből Kása András. A sportoló azonnal sejtette, hogy nagy a baj, de a végsőkig bízott abban, hogy folytathatja a versenyt. Ám az orvosok tanácsára fel kellett adnia a játékot.
Sokan úgy látják, hogy Galambos Lajos ismét meghízott. Ő azonban elégedett azzal, amit a tükörben lát. Ahogy az étrendjével is, amelynek alapja a zsírfogyasztás.
Fogolyszökés, autós üldözés, lövöldözés – elszabadult a pokol tegnap Budapesten, miután meglépett egy elítélt a bíróságról. Egy 32 éves férfi halált megvető bátorsággal szállt szembe vele.
A fitneszedző elvesztette az édesapját, a szörnyű hírt pénteken reggel egy fekete fotóval tudatta Facebook-oldalán. Réka szerint az édesapja az, akinek köszönheti, hogy kitartó és sikeres ember lett belőle.
Női nemi szervet szimbolizáló felsőben és gigadekoltázzsal szerepel az új klipjében az énekesnő. Reni már a klip megjelenése előtt kapott negatív kritikákat megjelenése miatt.
Az elmúlt hónapokban már emeltek árat a malmok, és újabb drágulás várható a lisztnél. Így szinte elkerülhetetlen, hogy ne fizessünk hamarosan többet a pékáruért.
Mint azt korábban megírtuk, Curtis korábbi lemondott fellépései komoly döntésre késztették a rappert: január elején befeküdt az elvonóra. Azóta Majka újból azt nyilatkozta, mennyire szereti egykori előadópárát, ám szerinte továbbra is Curtisnek kell megoldania a promlémát. A bevonulás óta szombat reggel hallhattunk Curtisről először egy bejelentke
Kisbabával lepi meg magát Jennifer Aniston? Kapuzárási pánik fogta el attól, hogy betöltötte az ötvenet? Az egyik legjobb barátnője szerint a kétszeresen elvált színésznő szeretne adoptálni egy gyermeket. Az informátor úgy tudja, már fel is vette a kapcsolatot egy mexikói árvaházzal. – Jennifer sokszor járt már árvaházakban, a gyerekek imádták.
Meglepő eredményre jutott egy magyar kutatás: a fiatalok képtelenek elviselni a kutyák csaholását, mégpedig azért, mert magassága a csecsemő sírásához hasonlít. Közvetlen lakókörnyezetünknek mégis jól jön a hangos jelzés.
Vasárnap este derül ki, ki fogja megnyerni a ValóVilág 9 játékát. Most Ön is szavazhat, hogy ki érdemelné meg jobban a 36 milliós fődíjat. VV Zsuzsu, VV Greg vagy VV Hunor?