A hatóságok azt javasolják, hogy mindenki csak legális forrásból szerezze be a szilveszteri pirotechnikai eszközöket, mert a „feketén" árult termékek súlyos baleseteket okozhatnak.
A legalább négygyermekes anyák január elsején életbe lépő szja-mentessége az átlagkeresetet alapul véve évi 500-600 ezer forintot hagy az érintett családoknál - mondta Kutassy Jenő, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnökhelyettese szombaton az M1 aktuális csatornán.
Pályafutása 63. világkupa-győzelmét aratta Mikaela Shiffrin szombaton, amikor megnyerte az óriás-műlesiklást a női alpesi sízők versenysorozatának ausztriai állomásán.
A korábban kétszeres győztes és csúcstartó Comanche nyerte a 75. alkalommal kiírt Sydney-Hobart vitorlásversenyt, miután lehajrázva az előtte haladókat, 1 nap, 18 óra, 30 perc és 24 másodperces idővel érkezett célba szombaton.
A Magyar Népi Iparművészeti Múzeum földszintjén a Barkók földjén című, az emeleten a Xxix. Kisjankó Bori hímzőpályázat alkotásaiból nyílt kiállítás látható.
Elképesztően izgalmas éven van túl a Tesla, amelynek végére nem csak azt bizonyították be az amerikaiak, hogy megtanultak elektromos autókat gyártani, hanem azt is, hogy ezzel képesek pénzt is keresni. A befektetők pedig díjazták mindazt, amit Elon Musk és csapata véghezvitt, ma már többre értékelik a Teslát, mint bármelyik másik prémiumautó-gyártó
Törökország több mint 8 ezer vele szövetséges szíriai ellenzéki fegyverest tervez Líbiába küldeni a nemzetközileg elfogadott, tripoli székhelyű líbiai egységkormányhoz hű milíciák megsegítésére – jelentette az al-Hadasz szaúdi televíziós csatorna szombaton szíriai ellenzéki forrásokra hivatkozva.
A teljes kiskereskedelmi forgalom túllépheti az 1200 milliárd forintot és ebből 100 milliárdnál is többet csak ajándékokra költöttek el az emberek - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (Oksz) főtitkára.
Lezuhant szombaton egy kisrepülőgép röviddel felszállás után Louisiana államban, öten meghaltak – közölte Tony Molinaro, az amerikai repülésügyi hatóság (Faa) szóvivője.
Színészek, politikusok, zenészek mellett magyar holokauszttúlélők is szerepelnek a brit uralkodó által újév alkalmából magas elismerésben részesítettek listáján.
„Michael mindennap harcol azért, hogy jobban legyen” – ezt a francia Jean Todt (73), a Forma–1-es Ferrari-csapat korábbi főnöke, a Nemzetközi Automobil-szövetség elnöke mondta barátja, Michael Schumacher (50) állapotáról.
A fekete város Görgey alispán és Lőcse város polgárai összecsapásának krónikája. A Mikszáth Kálmán regényéből készült széria minden idők egyik legsikeresebb magyar tévésorozata. Ezúttal a Duna tévé műsorán látható naponta, kora délután.
Terápiás kutyákkal szeretnék oldani a repüléstől rettegő utasok stresszét a moszkvai Domodedovo repülőtéren, ahol 14 eb várja a repülésfóbiásokat, hogy lenyugtathassák őket.
Az ideális férfit megtalálni az életben nem kis kihívás. A legtöbben úgy vélik, hogy tökéletes férfi nem létezik és egyedül talán a filmek és sorozatok színészei képesek megtestesíteni őket. Persze az, hogy mi számunkra az ideális, rólunk is sokat elárul.
Utolérhetetlen a lelátókon a Ferencváros labdarúgócsapata: a bajnoki címvédő, s a téli szünetre is listavezetőként vonuló zöld-fehérek hátát nem csak a tabellán nézi az NB I mezőnye, a nézőszám tekintetében is kiemelkedő fölénnyel vezetik az erre vonatkozó rangsort.
A fűszernövényekkel csupán egyszer kell “összebarátkoznunk”, és soha többé nem tudunk majd szabadulni tőlük. Érezted már friss kapor, zsálya, citromfű, menta vagy bazsalikom jellegzetes illatát? Ezeket soha nem lehet elfelejteni. Tanuld meg, hogy melyik növény, milyen ételhez talál a legjobban, és fogyaszd őket rendszeresen.
Családi fényképekkel díszítették fel az ukrajnai Csernobil közelében fekvő Pripjaty korábbi lakosai egy karácsonyfát a város főterén december 25-én. Ez volt az első alkalom, hogy a katasztrófa óta eltelt bő három évtized után a korábbi lakosok közül néhányan visszatértek a városba. A csernobili atomerőmű 4-es reaktorblokkjában 1986. április 26-án
Nem lesz magyar színekben induló versenyző a 2020-as Dakar-ralin! A világ leghíresebb és legnehezebb terepviadalán legutóbb 2010-ben és 2011-ben, azt megelőzően 2001-ben fordult elő, hogy honfitársunk nélkül rajtolt el a küzdelem.