A többség a szabadság előtti napig kitart a munkahelyén, hogy az átlagosnál is többet dolgozzon, és csak aztán fogjon bele a megérdemelt éves szabadságba. Aztán a pihenésre szánt idő első napján lebetegszik, s az első napokat lázasan az ágyban tölti. Ismerős a szituáció?
Tüntetők törtek be szombaton a dél-iraki Nasszírija városának közelében található olajmezőre, s arra kényszerítették a személyzetet, hogy kapcsolja le a vezérlőállomás áramellátását, ezzel határozatlan időre leállítva a kitermelést - közölték iraki biztonsági és olajipari források.
Az új olasz kormány megváltoztatja a Matteo Salvini volt belügyminiszter irányításával elfogadott migrációs biztonsági csomagokat – jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnök.
Tanúként hallgatta meg a hatóság Molnár Zsoltot az MSZP pártigazgatóját, valamint Őrsi Gergelyt a párt második kerületi polgármesterét, miután megpróbálták őket megzsarolni. A párt azt írta, hogy a bizonyítékokat átadták a hatóságoknak és ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést. Az "Angyal ügyvédje" c blog december elején ígért leleplező inform
A teljes osztrák fővárosra kiterjesztené a fegyverviselési tilalmat Michael Ludwig polgármester (Spö). A szociáldemokrata politikus szombaton beszélt erről az Apa osztrák hírügynökségnek.
Pallai Péter és Sárközi Mátyás, a BBC magyar adásának korszakos munkatársai eltérő módon, de magyar kapcsolatokon keresztül jutottak megbecsült munkához az 1956 utáni emigrációban.
Egy volt diplomatát, politológiaprofesszort nevezett ki kormányfőnek szombaton Abdel-Madzsid Tebbun algériai elnök. Az elmúlt egy hétben Szabri Budadum korábbi külügyminiszter volt az ügyvezető kormányfő.
Elfogadhatatlan Törökország döntése, hogy kész csapatokat küldeni Líbiába, mert egy ilyen lépés nem kívánt beavatkozást jelentene egy baráti ország belügyeibe - jelentette ki Agila Száleh Ísza, a kelet-líbiai Tobrukban működő parlament házelnöke szombati ciprusi látogatása során.
Kihúzták az Ötöslottó 52. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a várható főnyeremény 3 353 millió forint lesz az 1. héten. Az Ötöslottó...
Eddig csupán a házgyári lakások felét hőszigetelték, a jövő évtől viszont egy új előírás nyomán akár a duplájára is nőhet az energetikai korszerűsítés költsége.
Visszafoglalták a falut, hogy legyen végre munka, és újra működhessen a tanoda. Egy különös történet, különös emberi sorsokkal, a déli végekről. Kacskaringók, sikerek, bukások, egy egykori rocksztárral és néhány önfeláldozó emberrel.
A spanyol labdarúgó-bajnokság 5. helyén álló Real Sociedad a hivatalos honlapján jelentette be, hogy csapat norvég játékosa, Martin Ödegaard a tavaszi szezonban kölcsönben már a Manchester Cityt fogja erősíteni.
Megkéselte két testvérét egy férfi Rozsályban karácsony este - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
A legalább négygyermekes anyák január elsején életbe lépő szja-mentessége az átlagkeresetet alapul véve évi 500-600 ezer forintot hagy az érintett családoknál - mondta Kutassy Jenő, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (Noe) elnökhelyettese szombaton az M1 aktuális csatornán.
A Falco KC együttese könnyedén győzte le a baranyai gárdát a férfi kosárlabda NB I alapszakaszában. A pécsi csapat ezzel sorozatban 7. vereségét szenvedte el.
Az első magyarországi, részvény célú közösségi finanszírozási kampányon dolgozik együtt az Infratrainer Global Zrt., annak vezető befektetője, a Tungsram, valamint a Tőkeportál.hu. A cél, hogy 80-100 millió forintos tőkét gyűjtsenek: az előregisztráció már elindult.
Fehér Miklós tiszteletére egy négy csapatos emlék focigálát rendeztek Győrben. A szervezők a belépőjegyekből befolyt összeget jótékony célra ajánlották fel.
Ausztriában 1,7 millió olyan ember él, aki más országban született; ez az osztrák lakosságnak csaknem egyötöde (19,5%) – derül ki az Osztrák Integrációs Alapnak (Öif) szombaton az osztrák sajtóban közzétett statisztikájából.
Rutinellenőrzéskor minden negyedik nő megtudja a nőgyógyászától, hogy miómája van. Mit is jelent ez a betegség? Lehet tenni ellene valamit? Műthető vagy sem?
Nem kell szakorvosi diploma ahhoz, hogy belássuk, egy jól megválasztott hobbi, ami örömet és boldogságot jelent, a mindennapokat is sokkal örömtelibbé...