Lezárult ugyanis a Delta Csoport és az Est Media Nyrt. július 30-án bejelentett tranzakciója, amellyel a tőzsdei társaság tulajdonába kerül a közel 16 milliárd forintos árbevételű Delta Systems Kft. informatikai vállalat, a Delta Csoport holdingcége pedig a tőzsdei vállalat több mint 30 százalékos tulajdonosává válik.
Mostanra már valószínűleg mindenki a tökéletes ajándékok beszerzésén, az ételsor megtervezésén, a karácsonyi dekoráció kialakításán gondolkodik. Olykor kicsit feszítettnek tűnhet ilyenkor a menetrend és rengetegnek a tennivaló, mégis örömteli elképzelnünk, hogy hamarosan a szeretteink, családunk, barátaink körében tölthetjük az ünnepeket. Karácsony
A fideszesek harmada egyáltalán nem akar atlétikai világbajnokságot Budapesten – ez derült ki a Medián felméréséből. A hvg.hu beszámolója szerint az összes megkérdezett 45 százaléka ellenzi a világverseny megrendezését.
Magyarországi terjeszkedési céljainak megvalósítása érdekében együttműködési megállapodást írt alá az AutoWallis és Nyugat-Magyarország meghatározó autókereskedőjének, az idén várhatóan 19,3 milliárd forintos forgalmat elérő Iniciál Csoportnak az alapítója. Az együttműködés fő célja, hogy közösen növeljék mobilitás szolgáltatási jelenlétüket a régi
Szerdán a tengerben találták meg az akkor két napja eltűnt chilei repülőgép roncsait, benne az utasok maradványaival. A gép darabjaira 30 kilométerre leltek rá attól a helytől, ahol a légiirányítók elvesztették vele a kapcsolatot – írja a HVG.
Juh- és kecskehús, valamint tejtermékek fogyasztását ösztönző kampányt indít a kormány, amelynek célja, hogy az erősen exportorientált ágazat termékei utat találjanak a magyar fogyasztókhoz is - mondta szerdán az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára Budaörsön.
Egy vegán séf, akiről már sokan hallottak, de csak kevesen ismernek igazán. Egy író, aki saját érzelmeit, kihívásait és olykor fájdalmát írja meg a regényeiben. Egy anya, aki vállalkozását is arra építette fel, amire kisfia születése ébresztette rá: nem mindegy, mit adunk tovább az utókornak.
A kormány rendeletben hirdette ki a nyugellátások és egyes más ellátások jövő évi emeléséről szóló döntéseit. 2020. január 1-jétől az arra jogosultak esetében 2,8 százalékkal kell emelni a 2020. január 1-jét megelőző időponttól megállapított ellátásokat.
Az Irigy Hónaljmirigy sztárja, Sipos Tamás legutóbb a Konyhafőnök VIP című műsorban tűnt fel, bár maga sem gondolta volna, hogy bekerül a legjobbak közé. Bár a gasztronómia nem áll messze tőle – kamaszkorában ugyanis szakácsnak készült –, főzőtudományát végül csak családapaként tudta tökélyre fejleszteni.
A Fed kamatdöntése után enyhe emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést a tengerentúli tőzsdék, miután a Fed jegybankárjai az előzetes várakozásoknak megfelelően nem változtattak a kamatszinten. Az irányadó ázsiai részvényindexek többsége emelkedett a hét negyedik napján, míg az európai tőzsdék előző napi záróértékeik közelében vághatnak neki a csü
Az amerikai képviselőház óriási kiadási összegről szóló védelmi költségvetési törvényt fogadott el szerdán este, amely keretet biztosít az űrhaderő számára. Emellett a törvény szankcionálja a két új, Európába irányuló orosz gázvezetéket, az Északi Áramlat 2-t és a Török Áramlatot is.
R. Miklós kérdése: Kerti birsalmáimban apró fehéres kukacokat találtam feldolgozás alatt, kívülről egészségesnek látszottak a birsek. Milyen állat károsíthatja a birs termését még ilyen későn? Jövőre is megismétlődhet?
Idén karácsony környékére több munkaszüneti napot is meghatározott a vonatkozó rendelet, így többek között otthon lehetünk december 24-27. között. A szerencsések tehát négy, egybefüggő napot szabadság igénybevétele nélkül tölthetnek otthon. De kik dolgozhatnak ezeken a napokon is és milyen feltételekkel? Dr. Heinrich Renáta, a DAS jogásza válaszol
Dolgozhat, járőrözhet-e egy biztonsági őr teljesen egyedül egy zárt néptelen objektumban (itt a padlástól a pincéig járőrt értem) 24 órás készenléti munkában? Ha igen milyen feltételekkel?
Nyugdíjasok meglehetősen nagy csoportjának kedveznek azok a járulékszabályok, amelyeket szerdán szavazott meg az Országgyűlés - mondta a Magyar Nemzet csütörtöki számában Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára.
A karácsonyi időszakban hajlamosabbá válnak az emberek, hogy adományokkal, ajándékokkal, vagy akár tettekkel segítsenek a rászorolókon. Az adakozás, segítségnyújtás nem csak azoknak jó, akik kapják, szakemberek szerint a jótettek erősítik...
Kína leckét adhat belőle, hogyan tudja egy kormány a modern technikát a lakosság totális megfigyelésére használni. Hszincsiang tartományban pedig elsősorban az ujgur kisebbség áll a kamerák kereszttüzében.
A Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola és Gimnázium ZsANK nevű csapata lett az első az immár hetedik alkalommal meghirdetett PénzSztár Hazai és Külhoni Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozási Versenyén. A Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében megrendezett országos döntőben A Ravasz, az Agy és a 2 Csavaros eszű nevű békéscsabai cs
A Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola és Gimnázium ZsANK nevű csapata lett az első az immár hetedik alkalommal meghirdetett PénzSztár Hazai és Külhoni Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozási Versenyén. A Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében megrendezett országos döntőben A Ravasz, az Agy és a 2 Csavaros eszű nevű békéscsabai cs
Varga Juditék már kedden, a brüsszeli magyar meghallgatáson bocsánatot kértek Kovács Zoltán twitterezése miatt - nyilatkozta a luxemburgi külügyminiszter a Politico amerikai portálnak. A magyar kormánynak a ma kezdődő EU-csúcs előtt kell írásban magyarázatot adnia.
Felfelé kapaszkodnak az irányadó európai részvényindexek a csütörtöki kereskedés első felében, a befektetők a brit parlamenti választások mellett az Európai Központi Bank kamatdöntő ülésére figyelnek majd. A magyar tőzsde emelkedik, a BUX történelmi csúcsa közelében jár, míg a hazai blue chipek felemásan teljesítenek.
A 650 választókerület csaknem 50 ezer választóhelyiségében az 50 millió brit választópolgár helyi idő szerint reggel 7 és este 10 óra - közép-európai idő szerint 8 és 23 óra - között voksolhat egyéni jelöltekre.