A betegségek hátterében gyakran lelki problémák, megoldatlan konfliktusok állnak. A betegségekből tanulni lehet, és a tanulságok alapján a gyógyulás...
Az Országgyűlésben számolt be Matolcsy György a jegybank előző évéről. A nemzeti bank elnöke szerint nemcsak óvták az árstabilitást és a pénzügyi stabilitást, de nyereségesek is lettek.
Az informatika az akadálymentesítés új korszakát nyithatja meg azzal, hogy korábban elérhetetlennek gondolt segítségnyújtási formákat tesz lehetővé a fogyatékossággal élőknek – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára. Fülöp Attila elmondta, hogy a kormány a Széchenyi 2020 programon keresztül négymil
A luxemburgi külügyminiszter elmondta: a delegáció bocsánatot kért az ülésteremben, amiért Kovács Zoltán szabályellenesen twitteren végigközvetítette a tanácskozást.
A rendőrség egy hétig kamerákkal felszerelt, civil autókkal ellenőrizte a budapesti forgalmat, ez idő alatt 72 sofőrt büntettek meg. Az akciót december 23-ig folytatják, a cél pedig az, hogy csökkentsék a szabálytalanul közlekedők számát.
Ötödik alkalommal ültek össze a Jásdi borteraszon a balatoni borászok – az idei évben egy vendégborászattal kiegészülve – megvitatni az idei év fő témáját, hogyan...
Solti Ádám és felesége Berni közt dúl a szerelem és a boldogság, már a megismerkedésük pillanatában tudták, hogy egyszer közös gyereket szeretnének, ám a baba azóta is csak várat magára.
Demokrácia- és művészeti krízisnek tartja a most elfogadott módosítást a The Guardian. Szerkesztőségi cikkében úgy fogalmaznak: Orbán Viktor új színházi törvénye nemcsak elveiben rossz, de rossz művészetet is termel majd ki.
Teljesen mindegy, hogy mit dolgozol, biztos, hogy akadnak olyan napok a munkahelyeden, amikor te is nagyon stresszes feladatot fogsz ki. Ez természetes...
A Positive Adamsky készítette el Sebestyén Balázs és Tóth Gábor táplálkozáskutató megújult weboldalát, az E-mentes övezetet. A csapat ajánlások útján talált rá az ügynökségre, amely új webdesignnal és stratégiával ruházta fel a felületet, továbbá annak fejlesztésért is felelt. Az E-mentes övezet egy termékszűrőrendszert és szakértői tanácsokat is m
Borbély Lénárd Csepel Fideszes polgármestere szerint Karácsony Gergely nyitott kapukat dönget a kormánynál egészségfejlesztési kéréseivel, a baloldal megkezdte a harcot azért, hogy ki legyen a városrészben a 2022-es képviselőjelölt.
Magyarország sem kivétel. A rendőrségi törvényt a napokban módosították, hogy igazoltatáskor akár arcfelismerő szoftverrel is azonosítsák az embereket.
Előrehozott parlamenti választást tartanak csütörtökön az Egyesült Királyságban. A választóhelyiségek brit idő szerint 7 és 22 óra - közép-európai idő szerint 8 és 23 óra - között lesznek nyitva. Közvetlenül a zárás után exit poll-eredményeket tesznek közzé a nagy brit médiatársaságok az Ipsos MORI közvélemény-kutató cég adatai alapján.
A július 30-án bejelentett ügylet szerint a tőzsdei társaság tulajdonába kerül a közel 16 milliárd forintos árbevételű Delta Systems Kft. informatikai vállalat, a Delta Csoport holdingcége pedig a tőzsdei vállalat több mint 30 százalékos tulajdonosává válik.
Csütörtök reggelre sokadik nekifutásra áttörte a 330-as lélektani szintet a forint az euróval szemben, utoljára november elején volt példa erre és úgy tűnik, hogy egy többhónapos gyengülő trend is megtörhet. Persze még korai lenne ünnepelni a magyar devizát, a következő napokban dőlhet el, sikerül-e alatta maradni. Az is segíthetett a forintnak, ho