Elvileg a tavalyi Eb-hellyel is jogot lehet szerezni az olimpiai kvalifikációs tornán való részvételre, csak az nem mindegy, kik és hogyan végeznek előttünk a jelenleg zajló vb-n.
Joseph Heller, aki 1999. december 12-én hunyt el, kétségkívül a modern világirodalom egyik legjelesebb prózaírója, és ezen státus eléréséhez A 22-es csapdája is bőségesen elegendő lett volna.
Joseph Misfud a 2016-os amerikai elnökválasztásban történt orosz beavatkozás ügyébe keveredett bele. Két éven keresztül semmilyen hírt nem adott magáról, október végén azonban állítólag hangüzenetet küldött, most pedig felbukkant egy korábban eltűnt útlevele.
Novák Katalint, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárát a konzervatív Nemzetközi Női Demokrata Unió alelnökévé választották helyi idő szerint pénteken Washingtonban.
A korábban fertőzötté vált Pest megyei zárt vadaskert közvetlen közelében igazolta az afrikai sertéspestis (Asp) jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, a vírust két elhullott vaddisznóból mutatta ki a hatóság.
A Hyundai dél-koreai autógyár 51,35 milliárd dollárt költ fejlesztésre a következő hat évben, az összeg egy jelentős részét pedig elektromos járművek fejlesztésére fordítják.
Pikó András frissen megválasztott polgármester gúnyolódott az Alapjogokért Központ munkatársának elemzésén. Ehhez csatlakozott kommentelőként Lattmann, az egyetem szerint a nőket sértő módon.
A drónok és a 3D-s nyomtatók lehetnek a terroristák új fegyverei - véli Tálas Péter. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója a témában rendezett nemzetközi konferencia szünetében nyilatkozott az InfoRádiónak. A szakértő szerint bár az Iszlám Államban elvesztette területeit és vezetését, továbbra is veszélyes.
A tartósan kórházban gyógykezelt gyermekek oktatására vonatkozó szabályok felülvizsgálatát kezdeményezi Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa. Az ombudsman hivatala közleményében azt áll, Kozma Ákos átfogó vizsgálata megállapította...
A Három Tenger Régió agrárszervezetei Litvánia fővárosában, Vilniusban tartották soron következő ülésüket, amelyen az európai uniós agrárpolitika jövőjéről folytattak megbeszéléseket - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) az Mti-vel pénteken.
A Hyundai dél-koreai autógyár 51,35 milliárd dollárt költ fejlesztésre a következő hat évben, az összeg egy jelentős részét pedig elektromos járművek fejlesztésére fordítják.
Kínai technológiai cégek javaslatai mentén alakítaná ki az arcfelismerő és köztéri kamerákra vonatkozó új szabványokat az ENSZ. Amennyiben az új szabályozást a mostani formájában fogadják el, úgy milliónyi személyes adat kel majd útra Kína felé Afrika, a Közel-Kelet és Ázsia fejlődő országaiból.
Az idén sem lesz hiány tojásból a karácsonyi szezon előtt, ráadásul a lapunknak nyilatkozó termelők többsége szerint az árak sem emelkednek majd tovább.
Stabilan bővül a lakossági költekezés az ünnepek előtt, a kereskedők szerint a ma kezdődő bronzhétvégére már látszik, hogy az év végén sem fogják vissza drágább beruházásaikat a családok - ismerteti a szombati Magyar Nemzet. ...
Elhalasztották a Starliner nevű új amerikai űrhajó indítását, a start újabb időpontját december 20-ra tervezik - közölte pénteken a United Launch Alliance (a Lockheed és a Boeing vegyesvállalata).
A Három Tenger Régió agrárszervezetei Litvánia fővárosában, Vilniusban tartották soron következő ülésüket, amelyen az európai uniós agrárpolitika jövőjéről folytattak megbeszéléseket - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel pénteken.
Továbbra sem vitték el az Ötöslottó gigászi, mára 2,7 milliárd forintra duzzadt főnyereményét. Ezen felbuzdulva utána jártunk annak, hogy a lottó 62 éves történetében mely számokat húzták ki a legtöbbet, és melyeket legkevesebbszer....
A napokban leesett az első hó, ilyenkor még inkább oda kell figyelnünk a gépjárművek állapotára, hogy a zord időben is biztonságosan közlekedhessünk. A téligumi felszerelése evidens, de más, apróságnak tűnő dolgokra is ügyelnünk kell. A Mercarius Flottakezelő a közlekedésbiztonság szakértőjeként összegyűjtötte 5 pontban, mit tehetünk a leghidegebb
A mentőket egyetlen nap alatt 3411 esethez riasztották, a fővárosban több mint ezer esetet láttak el, különösen az elesések miatti végtagtörések száma emelkedett - közölte az Országos Mentőszolgálat szombati közleményében az MTI-vel.