A Fehér házban, felesége, az anyósa, a család ügyvédje és a Fidesz-frakció sajtófőnöke jelenlétében, kamerával és diktafonnal felszerelve avatott be egy riportert a részletekbe.
Addig ment a kinek kell fizetnie vita egy újpalotai panelban, míg a vége az lett, hogy megtiltották a lakóknak, hogy saját erkélyeiket használják – írja az Index információi alapján az nlc.
A társadalombiztosítási ellátásokról szóló törvény módosítási javaslata járulékfizetésre kötelezné azokat is, akik semmilyen jövedelemmel sem rendelkeznek. Csakhogy még a Fidesznek oly kedves alaptörvény is két ponton is rendelkezik arról, hogy akiknek nincs jövedelmük, azok közterhek megfizetésére nem kötelezhetők.
Most mindenki azon háborog, amit Emmanuel Macron francia elnök mondott: a NATO agyhalott. Ez árnyékolta be az atlanti katonai szövetség fennállásának 70. születésnapján tartott és tegnap közös közleménnyel zárult londoni ünnepi összejövetelt. Pedig a francia elnök csak az igazat mondta ki.
Az Audi Hungaria megkezdte a mild-hibrid hajtásláncú Q3 és Q3 Sportback modellek sorozatgyártását. A hibridmodellek gyártására felkészítették a gyártósort, valamint a munkatársak e-kompetenciáit is felépítették. A mostani bejelentés újabb fontos mérföldkő azon az úton, amely a jövő járműgyártásába vezet.
Az év írója elismerést Végel László Kossuth-díjas író, esszéista, drámaírónak ítélték meg, az év színésze Nagy Ervin, az év színésznője pedig Mészáros Blanka lett.
Korszakváltást ígérnek az Országos Roma Önkormányzat új vezetői. Bár a cigányügyi kudarcok sorozatát elnézve tanácsos csínján bánni a nagy szavakkal, valóban párját ritkító események zajlanak. Olyat már láttunk ugyanis, hogy Farkas Flórián és a Lungo Drom elvérzett a roma választáson, de olyat még nem, hogy akkor szenvedjen vereséget, amikor a vele
A két kínai baba génjeit még embrió állapotukban módosították azért, hogy ellenállók legyenek a HIV-vírussal szemben. Egy most megjelent tanulmány szerint viszont nem tartották be az etikai és tudományos normákat a kutatás során.
Hát ezt is megértük, kedves Kósa Lajos. Elnézést kértél tőlünk, magyar zsidó polgártársaidtól. Pedig igazán nem kellett volna. Elvégre nagyon is jól fogalmaztál – már ami a mondanivalód lényegét illeti. Ha jól értem, te valami olyasmit akartál mondani a NER-utánpótlás válogatottnak, hogy az általad nemzetellenesnek tekintett „balliberálisok” szimpl
Kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emelt a Tatabányai Járási Ügyészség egy anya és annak élettársa ellen, miután a nő kilencéves gyermeke segélyhívón kért segítséget, mert szülei ittasan erőszakosan viselkedtek egy januári éjjelen.
Magyarország szoros együttműködést tervez családvédelmi ügyekben az Egyesült Államokkal, Lengyelországgal és Brazíliával - jelentette ki az MTI-nek Washingtonban Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, aki családpolitikai konferencián vett részt szerdán az amerikai fővárosban.
Az Egyesült Államokban mintaként tekintenek a magyar családtámogatási rendszerre, igyekeznek átvenni bizonyos elemeit, és általában is nagyra értékelik a magyar családpolitikát – mondta Novák Katalin.
A privatizáció folyamata sikeres volt, az akkori hibákat pedig azóta sikerült korrigálni – véli Sárközy Tamás, a rendszerváltoztatás korának ikonikus gazdasági jogásza. Szerinte a 2010 utáni Orbán-kormányok jelentős sikereket tudnak felmutatni, azonban gyakran a szükségtelen túlzás hibájába estek. A jogászprofesszorral Orbán Balázs, a Miniszterelnö
A kaliforniában karácsonyozó sussexi hercegné egyik kedvence a magyar főváros a People magazin szerint. Mielőtt hozzáment Harry herceghez, Meghan Markle a színészkedés mellett utazásról és életmódról blogolt, és 2014 végén Budapesten is megfordult.
Az Audi Hungaria megkezdte a mild-hibrid hajtásláncú Q3 és Q3 Sportback modellek sorozatgyártását. A hibridmodellek gyártására felkészítették a gyártósort, valamint a munkatársak e-kompetenciáit is felépítették. A mostani bejelentés újabb fontos mérföldkő azon az úton, amely a jövő járműgyártásába vezet Győrben: a motorgyártás után a járműgyártásba
Az elmúlt időszakban egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a szélesebb szakmai közvélemény részéről a megújult lakossági állampapír stratégiát illetően, amivel kapcsolatban pro és kontra vélemények is megfogalmazódtak. Ez utóbbiak közül kiemelt figyelmet kapott a többlet kamatkiadások kérdése, így fontosnak tartjuk e téma alapos vizsgálatát - írják a
Most izzadságszagú melósruhával, óriási szívvel és akarattal kell küzdenünk - mondta Siti Beáta másodedző a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének utolsó fordulója előtt.
Melyik kezedet tartod éppen az egéren? A jobb- vagy balkezesség nem sok mindent befolyásol egy ember személyiségében, de a közvélekedéssel ellentétben...
Sanyargatással elkövetett személyi szabadság megsértése és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy büntetett előéletű, 27 éves férfi ellen, aki durván bántalmazta, majd meztelenül kizárta a lakhelyükből élettársát.
Megújította a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa a pécsi-villányi Rádió 1 szolgáltatójának rádiós jogosultságát, egy tévéhíradós adást kifogásoló állampolgári bejelentések nyomán eljárást indít és bírságot szabott ki egy váci rádióra amiatt, hogy az nem teljesítette a médiaszolgáltatási szerződését.
A vezető európai részvényindexek az irányt keresik a csütörtöki kereskedés első felében, a befektetők a nap folyamán a kereskedelmi háborús hírfolyamra figyelnek majd. A magyar tőzsde emelkedik ma délelőtt, míg az OTP a szerdai szárnyalása után tovább kapaszkodik felfelé, a bankpapír ezzel új történelmi csúcsra emelkedett.
Közel háromszor olyan lassan nőtt az élelmiszer-kiskereskedelmi üzletek forgalma, mint a többié. Beindult az online vásárlás októberben, itt közel 40 százalékos ugrás volt.
A sikeres tavalyi akció után idén is jótékonysági mesekönyvgyűjtés indult kárpátaljai magyar gyerekek részére, ami egyben tiltakozás is az ukrán nyelvtörvénnyel szemben.
A Spanyolország és a Montenegró elleni bosszantó vereség után Szenegált magabiztosan, 30-20-ra legyőzte a magyar válogatott a Japánban zajló női kézilabda-világbajnokságon.
Idén 3. alkalommal kerül megrendezésre a Bormedence Kárpát-medencei borünnep. A Magyar Bor Intézet és Kárpát-medencei partnerszervezetei évek óta tevékenykednek a Kárpát-medencei magyar-magyar kapcsolatokért, illetve...
Az elmúlt napokban sokakban megütközést és keserűséget váltott ki az a hír, hogy a jövő évtől számos alacsony jövedelmű család és személy elvesztheti a normatív, térítésmenetes természetbeni közgyógyellátásra - gyógyszerkeretre, gyógyászati segédeszközökre, gyógyászati ellátásokra - való jogosultságát. Ennek az az oka, hogy a minimális bértarifák é
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) napi gyakorisággal monitorozza a pénzhamisítás helyzetét, tavaly 42 százalékkal csökkent a kiszűrt hamis forintbankjegyek száma - írja csütörtöki számában a Magyar Hírlap.
Mától adhatják be a vállalkozások a támogatási kérelmeket a Magyar Multi Program II. és III. pályázati felhívásaira, amelyek együttes keretösszege több mint 14 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást takar és várhatóan 100-130 vállalkozás kap majd belőle forrásokat – tájékoztatta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós forr
Az európai gazdaság gerincét a családi vállalkozások adják, de a magyar gazdaságban is növelni kell a szerepüket. A kkv-k számos kihívással küzdenek Magyarországon, ezért fontosnak tartja a kormány, hogy különböző kedvezményekkel és programokkal támogassa fejlődésüket.
A T-Systems Symposium című rendezvény kerekasztal-beszélgetésén többen keresték a siker titkát és erejét. Hosszú Katinka is kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, mit jelent számára megélni azt, ha pályája csúcsán van.