Klára asszony megpróbálja majd a családi küldetést beteljesíteni, az Apró–Dobrev-klán politikai és üzleti befolyását átörökíteni a következő generáció számára.
Részletes interjút közölt mai számában a Story magazin Czeizel Endre fiával, Gáborral. A négy évvel ezelőtt elhunyt orvos-genetikus professzor öt gyermeke között nem felhőtlen a kapcsolat.
Szerdán egész nap ment a kavarás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol mindent elkövettek, hogy a szexuális zaklatáson ért Gothár Péternek ne kelljen a kamerák elé állnia. Úgy tudni, a hátsó bejáraton szöktették be a rendezőt, miközben az intézmény sajtósa letagadta, hogy náluk zajlik a meghallgatás.
Fekete zászló leng az Óbudai Egyetemen: mindenkit megrázott a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karon történt rejtélyes eset. Egy zárthelyi dolgozat megírása után a 24 éves, másodéves Gy. Péter kivetette magát egy negyedik emeleti labor ablakán és szörnyethalt. A Ripost több szemtanúval is beszélt, akik elmondták: a fiú nyugodtnak tűnt, a dolgozata is j
A vezető európai részvényindexek az irányt keresik a csütörtöki kereskedés első felében, a befektetők a nap folyamán a kereskedelmi háborús hírfolyamra figyelnek majd. A magyar tőzsde lejjebb került ma délelőtt, míg a blue chipek felemásan teljesítenek.
Az energiaszektorra is érkezett egy meghökkentő jóslata a Saxo Banknak. 2020-ban fordulhat a kocka, elfordulhatnak a szexi zöldenergia befektetésektől a piaci szereplők, és újra rátalálhatnak a tradicionális fosszilis energiacégek részvényeire.
Köd miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki csütörtökre Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyére
A hitelekhez csak kevesen kötnek hitelfedezeti biztosítás, amely lehetősvé tenni tragédia esetén, hogy a biztosító átvállalja a tartozást. Bár a magyar lakosság eladósodása sokkal biztonságosabb körülmények között zajlik, mint...
A 200 négyzetméteres, úszómedencés révfülöpi nyaraló kizárólag Kocsisné Márkus Szilvia tulajdonában van, így az nem szerepel a Fidesz frakcióvezetőjének vagyonnyilatkozatában.
Belátták, hogy lehetetlent írtak elő, így több időt adnának a szülőknek arra, hogy kérelmezhessék hatéves gyermekük beiskolázásának halasztását. De még ez sem segítene sokakon.
A Scheuermann-kór az úgynevezett strukturális háti gerinc görbületének növekedéséhez tartozó kórkép, ezen belül is az a csoport, ahol a háti gerinc egészére terjed ki a görbület fokozódásának mértéke, ennek kompenzálása céljából nő a gerincoszlop nyaki és ágyéktáji részének mell irányába görbülésének, domborodásának mértéke is.
2020-ban újabb 4 százalékkal csökkenti a felhasznált műanyag mennyiségét a Coca-Cola Magyarország. A cég 100 millió forintos beruházásának eredményeként éves szinten 600 tonnával kevesebb műanyagot használ majd fel, ami 24 millió PET palack súlyával egyenlő. A vállalat már ma is kizárólag 100 százalékban újrahasznosítható italcsomagolásokat állít e
Kétpón a belügy vizsgálódott, Cserkeszőlőn iratokat foglaltak le, négyen előzetesben – felgyorsult a nyomozás az ügyben, amelynek szálai a fideszes Boldog Istvánhoz vezetnek.
Már egy ideje lehet hallani az SM-N770-ről, ami elvileg a Note 10 megfizethető változata lesz. Eddig úgy tűnt Note 10 Lite néven érkezik a mobil, de most kiderült, hogy az új Galaxy A szériát fogja bővíteni. Még nem teljesen tiszta, de úgy tűnik a Note 10 Lite és a Galaxy A81 lényegében ugyanaz a készülék