Három kategóriában lehet pályázni csütörtöktől a 15 millió forint összdíjazású Vodafone Digitális Díjra, amelyet második alkalommal hirdet meg a Vodafone Magyarország Alapítvány. A díjat három kategóriában – digitális társadalom, digitális esélyegyenlőség, valamint bolygónk és fenntarthatóság – hirdeti meg a vállalat – mondta el Amanda Nelson, a Vo
Karácsony Gergely szerint összesen 200-milliárd forint hiányzik a főváros költségvetéséből. Ebből 50-milliárd három nagy budapesti beruházáshoz kellene: a Lánchíd felújításához, az állatkert fejlesztéséhez és a hármas metró befejezéséhez. A Miniszterelnökségi Sajtóiroda híradónkkal írásban azt közölte: készek minden, Budapestet érintő kérdést megvi
Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy Brian Kwon, az LG szórakoztató elektronikai és mobilüzletágainak jelenlegi vezetője december 1-től a vállalat ügyvezető igazgatójaként folytatja tevékenységét. A cég további változásokkal is készül 2020-ra: a szórakoztató elektronikai üzletágat januártól Park Hyoung-sei, a mobildivíziót pedig Morris Lee vez
Nincs napirenden a koalíciós szerződés újratárgyalása, de a koalíciós pártok egyetértésével lehet módosítani a kormány politikáját – mondta a német szövetségi kormány szóvivője.
Azzal ugyanis, hogy szigorú titoktartási szerződést íratott alá mindenkivel, megakadályozta, hogy fel merjenek szólalni Gothár Péter zaklatási ügyében. Bár a színházban nyílt titok, mit művel évek óta a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett rendező, a színházvezetés miatt mindenki mélyen hallgat. Féltik az állásukat.
Jean-Paul Belmondo, a 86 esztendős francia legenda nemrég a Francia Köztársaság Becsületrendjének legmagasabb fokozatát vette át. A töretlen népszerűségű színész magyar gyermekeken segít.
Az uniós áremelkedés mértékét meghaladva - igaz, az európai átlagnál alacsonyabb szintről indulva - az elmúlt fél évben 6 százalékkal emelkedett a nyers tej felvásárlási ára - írja a Világgazdaság.
December 2-án új ügyvezetővel bővül a Mercarius Flottakezelő Kft. menedzsmentje. Rónai-Horst László feladata a nagyvállalati- és multinacionális hátterű vállalati ügyfelek igényeinek kiszolgálása lesz, valamint a legnagyobb hazai tulajdonú flottakezelő vállalatként ismert Mercarius Flottakezelő Kft. pozícióinak megerősítése ebben a piaci szegmensbe
Osztrák közgazdászok tervelték ki, hogyan lehetne felpörgetni az európai növekedést és ellensúlyát kínálni a kínai befolyásnak. Gigantikus gondolatkísérlet, részletesen kidolgozva.
Várhatóan az ügyfelek szűk, tudatos része keresi majd a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításokat, a jegybanki program abban is segít, hogy ráirányítja a figyelmet a termékre.
Nagy Ádám egyre jobb formában és egyre többet játszik – ez a jó hír a légiósainkról szóló szokásos összeállításunk élére kívánkozik. Csapata, a Bristol City 5-2-re kiütötte a Huddersfieldet.
Orbán Viktor jóváhagyása nélkül már egy sort sem lehet írni Magyarországon – írja az olasz La Repubblica hazai balliberális forrásaira hivatkozva. A volt Szdsz-es Haraszti Miklós a riportban Orbán Viktort egyenesen Joseph Goebbels náci propagandaminiszterhez hasonlítja.
Az állati bőrt sok iparág használja, a divat, a bútor és az autóipar mind hatalmas mennyiségben veszi fel évente ezt az alapanyagot, miközben annak előállítása nem fenntartható, és nem is etikus, vagy ha úgy tetszik kegyetlenségmentes. Szerencsére a kutatóktól sorban érkeznek az izgalmas új eredmények. Bemutatjuk a növényi bőröket.
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. és a Századvég közös kutatása szerint a hazai kkv-k beruházási kedve 2017 óta nem lanyhul, és az egyéb források mellett a bankhitelek továbbra is kedvelt finanszírozási formának számítanak a körükben. Ennek ellenére a szektor hitelpenetrációja elmarad az EU és a V4-ek átlagától is.
Hosszú Katinka kísérőjeként vesz részt a glasgow-i úszó Eb-n a bajnoknő szerelme, Gelencsér Máté. Ha Katinka megnevezi edzőjének, havi 800 ezer forintot kereshet a párja.
Washington 100 százalékos vámmal készül sújtani francia termékeket, válaszul az amerikai technológiai óriáscégekre kivetett francia digitális adók miatt - jelentette be hétfőn az Egyesült Államok kereskedelmi főképviseletének irodája.
A sajt meg az újbor ízvilága egy harmadik, egyedi íz-élménnyé nemesedik a szájban, ha megvan az alkotó-elemekben a harmónia. Erre érzett rá Ferencz Vilmos is,...
Karácsony alkalmából ingyen mobilinternettel vagy korlátlan hanghívással kedveskedik ügyfeleinek a Vodafone. Három nap díjmentes és korlátlan internetezést biztosít azon ügyfeleinek a Vodafone akik okostelefonnal rendelkeznek. A szolgáltató természetesen gondolt azokra is akiknek nincs okostelefonjuk, őket három nap díjmentes hanghívással lepik meg
Kína büntető-lépéseket vezetett be az Egyesült Államokkal szemben, amiért Trump elnök aláírta a hongkongi demokrácia védelméről szóló törvényt. Peking szerint ez durva beavatkozás belügyeibe, így büntetni fog néhány civilszervezetet és amerikai hadihajók nem köthetnek ki Hong Kongban.
Ezen természetesen valamennyi istálló képviselteti magát, a Renault színeiben pedig már az istálló jövő évi versenyzője, Esteban Ocon róhatja a köröket. A francia tehetség már pályára is gurult Abu Dhabiban. Away he goes, for the first time! @OconEsteban gets his first taste of the R.S.19. #RSspirit #AbuDhabiTest pic.twitter.com/Qw4BPkMp69 — Renaul
Szájer József ellenállt a miniszterelnök “állandó kormánytagságra vonatkozó invitálásának”, és maradt EP-képviselő - ez annak kapcsán hangzott el tegnap a Terror Házában, hogy Szájer József és Lezsák Sándor kapták a Petőfi-díjat. Szájer keserűen arról beszélt: a 30 évvel ezelőtti eseményekre emlékezve az Európai Parlamentben egyrészt “éltették a bá
Nekiálltak tisztára sikálni és megszerettetni a Jobbikot, a rendszerváltás történetének egyetlen igazi antiszemita pártját, aztán össze is álltak vele.
A 2017-es Az Igazság Ligája meglehetősen göröngyös úton jutott el a mozikig, végül nem is az a film lett, aminek Zack Snyder rendező eredetileg megálmodta. A végső változat Joss Whedon gondozásában je...
Görögországból utazott hazánkba a 2017-ben Pesten agyonvert turista családja, hogy szemtől szemben vonják kérdőre azt a fiatalt, aki néhány ütéssel örökre lerendezte szerettüket.
Némi iróniával válaszolt a szezon utolsó újságírói kérdéseire Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője – a német reagált esetleges visszavonulására és a Hamilton-pletykákra is.