Az előrejelzések igaznak bizonyultak, a december egy kiadós hóeséssel indított. S bár az első havazás elég bőséges, de – ahogy azt megszokhattuk – a hó nem mindenhol marad meg.
Hétfő reggelre óriási havazásra ébredhettünk, hiszen a december jókora havat is hozott magával, ami az eddigi kilátások szerint egy ideig meg is marad. Galériánkban most Ön is megnézheti, hogyan lepte be be a hó az ország egy részét.
Ahogy az lenni szokott, az első havazás után egyből megbénult a főváros. A Déli pályaudvar, a Nyugati pályaudvar, a Szentendrei HÉV-vonal is elesett, az autósoknak egy rémálom volt a közlekedés Budapesten. (Itt írtunk részletesen a kialakult hókáoszról!)
Késésekre kell számítani a Liszt Ferenc repülőtér forgalmában a télire fordult időjárás miatt – derül ki a Budapest Airport hétfő délelőtti tájékoztatásából.
- Kedden már csak néhol várható hózápor, a legtöbb helyen olvadni fog a hó:mondta Simon Gergő meteorológus hétfő délután az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján közzétett videofelvételen.
Hiába mondták az időjárás-jelentők már péntek este óta, hogy jön a hó, ami nem is csak mutatóba esik, mégis szinte az egész országban kaotikus közlekedési állapotok alakultak ki.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán Változóan felhős időre lesz kilátásunk kedden. Havazás már csak az ország északi részén fordulhat elő. Délnyugaton csapadékos időre számíthatunk, de az esti órákban már alábbhagy az eső. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és 5 Celsius-fok között alakul, míg Kiszucán, Árván, Liptón és Szepesben azonban -2 fok lesz. És
Budapest jobban vizsgázott, mint az ország egésze a hétfői hóhelyzetben, azt azonban Karácsony Gergely is elismerte, hogy kevés a hómunkás. A főpolgármester az ATV Start című műsorban azt is elmondta, hogy a legnagyobb beruházásokból még mindig hiányozna a források.
Munkaerőhiány és a fűtött váltók hiánya vezethetett a káoszhoz a vonatközlekedésben. Voltak, akik megelégelték a veszteglést, és gyalog indultak útnak a sínek mellett. Két halálos ellensége van a Máv-nak: a tél és a nyár – humorizált egy szakmai forrásunk azon, hogy a hétfő reggelre leesett 5-6 centi hó már elég...
Sydney vízkészlete 50 százalék alá esett és a helyzet romlik. Számos vidéki farmon a víztartalékok szinte teljesen elfogytak, így szigorúan korlátozni kellett a vízfogyasztást.
Sydney vízkészlete 50 százalék alá esett és a helyzet romlik. Számos vidéki farmon a víztartalékok szinte teljesen elfogytak, így szigorúan korlátozni kellett a vízfogyasztást.
Várhatóan a jövő héten összeül a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa, ahol szó lehet majd a budapesti nagyberuházásokhoz szükséges forrásokról és az atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges feltételekről is – mondta az InfoRádiónak Karácsony Gergely főpolgármester.
Várhatóan a jövő héten összeül a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa, ahol szó lehet majd a budapesti nagyberuházásokhoz szükséges forrásokról és az atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges feltételekről is – mondta az InfoRádiónak Karácsony Gergely főpolgármester.
Kiderült: nem volt elég embere a fővárosnak, ezért nem tudtak megbirkózni a hétfői pár centis hóval. Karácsony Gergely főpolgármester maga is beismerte: csődöt mondtak hétfő reggel.
A miniszterelnök Facebook profilján osztotta meg a legújabb finomságot(????). A kép és a mellé írt szöveg mindennél többet elmond: "3. Erős Pista. Erős Magyarország // Strong Steve. Strong Hungary" (Kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán) Forrás: Facebook
Az ország nagy részére figyelmeztetést adott ki a tartós, sűrű köd veszélye miatt szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat. Veszélyjelzésükben azt írták: estétől kiemelten a középső országrészben, Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon, majd éjszaka az ország más részein is több helyen sűrű, zúzmarás köd képződhet. A ködből, alacsony szintű réte
Estétől kiemelten a középső országrészben, Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon, majd éjszaka az ország más részein is több helyen sűrű, zúzmarás köd képződhet.
A havazás miatt mintegy 1200 vonat késett, vagy éppen el sem indult, a kormány jelentést kér a MÁV-tól, a főpolgármester pedig elismerte: fél napig a főváros sem kezelte megfelelően a helyzetet.