A fejfájás okának megállapítása nem egyszerű feladat, hiszen nagyon sok betegség jár fejfájással. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy a Fejfájás-kórképek Nemzetközi Osztályozása egy több mint 200 oldalas kiadvány (1).
Évente közel 160 ezren vannak Magyarországon, akik meglévő lakásukat eladják, hogy helyette másikat vásároljanak. Ennek a számnak többségét a használt lakások teszik ki, de több ezren vannak olyanok is, akik új lakás mellett döntenek. Ennek kapcsán megnéztük, hogy milyen piaci folyamatokra kell figyelni a vásárláskor és mi várható a közeljövőben.
Lackner Csaba MSZP-s önkormányzati képviselő a Magyar Nemzet birtokába jutott hangfelvételek szerint nemzetközi szélhámosokról, Szanyiról, és a hatóság kijátszásáról is beszél.
Egy-egy kiállítás pénzügyi sikerének megítélése összetett dolog, hiszen a közvetlen ráfordítások – a műtárgyak szállítása – akár a félmilliárd forintot is elérhetik.
Amennyiben azonban most is eredmény nélkül állnak fel a tárgyalóasztaltól, a hónap közepétől Washington 250 milliárd dollár értékű kínai árura vet ki pótvámot.
Valótlanul állította több sajtóorgánum, hogy a legfőbb ügyész eljárást kezdeményezett Vári Attilával szemben – ismertette közleményét a Legfőbb Ügyészség.
Sajnos mostanra egyértelműen kijelenthetjük, hogy az egyterű autók ideje lejárt, hiszen crossoverek térhódításával mostanra a legtöbb gyártó emelt hasmagasságú modellekre cserélte egyterűit. Van azonban még néhány márka, amely egyelőre kitart a praktikus, családi használatra kiváló kategória mellett, de valószínűleg ez is csak ideig óráig tart majd
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy valaha is modellnek készültem, de azt sem tagadhatom, hogy mindig egyfajta csodálattal néztem a kifutókon vonuló gyönyörű nőkre, akik szerintem azért a mai napig megtestesítik a szépségideált. A munkám során volt szerencsém jó néhány fergeteges fashion show-n részt venni, de az első igazi felejthetetlen élményem az o
Sajátos módszerrel próbálta elűzni a stresszt Jellinek Tina, aki úgy döntött kipróbálja a hangtálak békét adó erejét. „Egy családanya élete eleve stresszes, hiszen sok mindent ők intézek a családban. Vezetni a háztartást, figyelni a gyerekekre, a férjemre, Mamára. Szeretem mindent percét, de néha azért én is elfáradok és szükségem lenne egy kis nyu
A tavalyinál kisebb ütemben, de továbbra is töretlenül növekszik a forgalomban lévő készpénzállomány Magyarországon – mutatják az MNB mai adatai. A lakossági állampapírok értékesítésének felpörgetése ellenére május végéhez képest 174 milliárd forinttal, vagyis 2,8%-kal több készpénzt használtunk szeptember végén.
A globális lassulás miatt érezhető a bizonytalanság a gazdasági porondon a kereskedelmi háború újabb és újabb eseményei, a Brexit körüli kiszámíthatatlanság, az Egyesült Államok és az eurózóna kamatpolitikája, valamint Németország visszafogott teljesítménye miatt.
Augusztusban nőtt a kereskedelmi szálláshelyek forgalma, az eltöltött 4,634 millió vendégéjszaka 1,6 százalékkal haladta meg a tavaly augusztusit - közölte a Központi Statisztika Hivatal pénteken.
A 43 éves Csillának egyik napról a másikra romlott le az állapota, most a család azért gyűjt, hogy megkaphassa a különleges kezelést, aminek segítségével még sokáig kislányával lehetne.
Az önkormányzati választás tétje hosszabb távon az, hogy Magyarországon lesz-e politikai ellenzék. Legalább olyan szinten képesek lehetnek-e az ellenzéki pártok befolyásolni az országot, mint Lengyelországban? A kormánnyal elégedetlen polgároknak lesz-e módjuk kifejezni elégedetlenségüket demokratikus és békés körülmények között?
Ed Sheeran, az utcazenészből lett világsztár együtt kampányol Harryvel. „Mi, vöröshajúak harcolni fogunk” – közölte az énekes. Ed rajong a királyi családért, pedig Beatrix hercegnő megvágta egy karddal az arcát.
Két hét múlva, október 24-én debütál Wolfsburgban a kompakt kategória alapítójának tartott Volkswagen Golf nyolcadik generációja. A gyár egyelőre skiccen mutatja az újdonságot.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Magyar Telekom kötelezettségvállalását, amely szerint a Telekom 2019. december 2-től számos településen a jelenleg elérhetőnél olcsóbb, új – TV, internet- és telefonszolgáltatást is tartalmazó – ún. triple-play csomagot kínál. A GVH a kötelezettségvállalás elfogadására tekintettel nem állapított meg jogs
Bemutatkozása óta 41 másodpercenként kelt el belőle egy példány, ami azt jelenti, hogy az elmúlt 45 évben 35 millió darab talált gazdára belőle. Mi másról is lehetne szó, mint a Volkswagen Golfról, aminek vadonatúj generációja október 24-én mutatkozik majd be, így a gyáriak már el is kezdtek minket ízelítőkkel bombázni. Néhány digitális rajz és ski