2019. október 11. péntek

okt. 11
1:09
Az Aegon 25 millió forintos soron kívüli kárelőleget utal a gázrobbanásban érintett társasháznak (ProfitLine)
Az Aegon Magyarország a mai napon 25 millió forint előleget utal át a szekszárdi gázrobbanásban érintett társasház számlájára, annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb elkezdődhessen a romeltakarítás, az életveszély elhárítása és a helyreállítási munkák.
okt. 11
1:39
Tovább emelték növekedési előrejelzésüket a Takarékbank elemzői (ProfitLine)
Az év első felének lendülete, egyes ágazatok kifejezetten dinamikus júliusi növekedése, a továbbra is dinamikus bérkiáramlás, a családvédelmi és gazdaságvédelmi akcióterv, valamint az erőteljes működőtőke-beáramlás hatására 4,7 százalékról 4,9 százalékra emelték az idei GDP-növekedési előrejelzésüket a Takarékbank elemzői. A jövő évre vonatkozóan p
okt. 11
2:09
Mlszksz: jelentősen csökkenhetné a környezetterhelést a kombinált fuvarozás fejlesztése (ProfitLine)
Néhány éven belül a 300 kilométer feletti árufogalom 30 százalékát, 2050-re pedig a felét vasúton vagy vízi úton kellene bonyolítani az Európai Unió közlekedéspolitikai irányelvei szerint. A Magyarországon futó mintegy 500 ezer pót- és félpótkocsi 99 százaléka azonban egyelőre erre nem alkalmas, azok nem daruzhatók, és ezért nem lehet átrakodni a k
okt. 11
2:39
Csehország nem vonja vissza Koszovó függetlenségének elismerését (ProfitLine)
Csehország nem fogja visszavonni Koszovó függetlenségének elismerését - ebben állapodtak meg Prágában csütörtökön vezető cseh politikusok a Hradzsinban tartott hagyományos külpolitikai egyeztetésükön.
okt. 11
3:09
Átformálja a Szigony utca arculatát a Corvin Sétány utolsó irodaháza (ProfitLine)
Elindult a Corvin Sétány utolsó irodakomplexumának fejlesztése. A Corvin Irodák közvetlen közelében, két ütemben megvalósuló Corvin7 közel 30 000 négyzetméter bérelhető irodaterületet biztosít. A Futureal-csoport új irodaháza egyedi homlokzatával és kialakításával átformálja a Szigony utca arculatát.
okt. 11
3:33
Törökbálinton épít új szupermarketet a SPAR (ProfitLine)
A Spar ez év októberben egy modern és minden vásárlói elvárásnak megfelelő áruház építését kezdi meg a Pest megyei településen. A kétmilliárd forintos beruházás keretében megépülő Spar szupermarket korszerű külső megjelenéssel és belső kialakítással, környezetbarát technológiákkal várja majd a vásárlókat. Az üzletben a számos frissáru mellett Spar
okt. 11
4:09
10 perc séta kalóriaégetése az mennyi kockacukorral egyenlő? (ProfitLine)
Szeretnéd kiszámítani, hogy mennyire fogyaszt a sétálás? Tudni akarod, hogy bizonyos perc gyaloglással mennyi kalóriát (kcal) éget el a szervezeted? Mitől függ, hogy mennyi kalóriát fogyasztasz el ha sétálsz egy nagyot? Kalkulátorunk segítségével most kiszámolhatod könnyedén! Kalkulátorunk nem csak az elégetett kalóriát mutatja meg, hanem azt is, h
okt. 11
4:39
Az Fgsz tulajdonába került a Magyar Gáz Tranzit Zrt. (ProfitLine)
Az Fgsz Földgázszállító Zrt. október 10-én, a részvények ellenértékének megfizetésével a Magyar Gáz Tranzit Zrt. (MGT) 100 százalékos tulajdonosává vált, amivel lezárult az MGT üzletágának és állami tulajdonú részesedésének megvásárlása - közölte az Fgsz csütörtökön az MTI-vel.
okt. 11
4:51
Őszi terméshatározó IV. rész – nadragulya, közönséges fagyal, fekete bodza, berkenye (Agrofórum)
Nem is gondolnánk, mennyire vonzza a szemünket kinn a természetben a fekete szín. Ősszel számtalanszor találkozhatunk a kirándulásaink alkalmával ébenfekete termést nevelő növényekkel. Mit kell tudnunk a nadragulya, a közönséges fagyal és a fekete bodza terméséről?
okt. 11
5:09
Az Opus Global eladta a Bdpst-nek Appeninn-részesedése felét (ProfitLine)
Az Opus Global Nyrt. az Appeninn Nyrt.-ben fennálló 18,7 százalékos tulajdonrészéből a Bdpst Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt.-nek értékesített 9 százalékot, az adásvételről szóló megállapodást október 8-án írta alá a két társaság - jelentette be csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján az Opus Global.
okt. 11
5:15
Németh Ottó (Henkel): Márkák és felelősségvállalás (Márkamonitor)
A Fenntartható márkák konferencia egyik keynote előadását Németh Ottó (üzletág és  marketingigazgató, Henkel Magyarország Beauty Care) tartotta. A gazdaságban, a piacon elfoglalt helyünk, a vásárlóink elvárásai és nem utolsósorban a vállalati értékeink felelősségvállalásra, egyúttal hatásos és hatékony cselekedetre köteleznek minket – adta meg az a
okt. 11
5:39
Médiatanács: véleményezhetők két városi rádiós frekvencia pályázati felhívásának tervezetei (ProfitLine)
Rádiós és médiafelügyeleti döntéseket hozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa e heti ülésén. A testület az alaki vizsgált után nyilvántartásba vette az egyetlen pályázót, a Magyar Katolikus Rádió Alapítványt egy helyi és egy körzeti frekvencia eljárásában, illetve csütörtökön közzéteszi két másik helyi frekvencia hasznosít
okt. 11
5:48
Az elhízás drámai hatásai, többmillióan veszélyben (Infostart)
A fejlett országokban a következő harminc évben 92 millió ember hal meg idő előtt kóros elhízásra visszavezethető betegségekben, az elhízás három évvel rövidíti meg a várható élettartamot - állapította meg az iparosodott országokat tömörítő szervezet, az OECD jelentése, amely a kövérségnek a gazdaságra gyakorolt hatását vizsgálta összesen 52 ország
okt. 11
5:51
Nagy változások jönnek a fizetéseknél – Mit lép a szabályozó? (Portfolio)
Az Európai Bizottság idén kezdte el felülvizsgálni az interchange szabályozást, és bár még csak a folyamat elején járunk, az új szabályok alaposan átírhatják a bankkártyapiacot. A kereskedők olcsóbb kártyás fizetésért harcolnak, a kártyatársaságok szerint azonban az interchange díjnak fontos szerepe van a kártyás fizetési modellben. A nagy kérdés,
okt. 11
5:51
Így búcsúzhatsz el végleg a rezsiszámláktól: legális, tízezreknek már sikerült (Pénzcentrum)
Őrületes tempóban növekszik a lakossági napenergia-hasznosítás Magyarországon. A statisztikák szerint már tízezrek házának tetején figyel napelem. A növekedés nem véletlen, egyre kevesebb tényező szab ugyanis gátat a lakossági piac...
okt. 11
5:54
Egyre nő a veszély a sertéságazatban (AQUA)
Szinte csak a szerencsén múlik, hogy a környező országokhoz hason­lóan nálunk is megjelenik-e a komoly gazdasági kárral járó afrikai sertéspestis a háztáji állományban.
okt. 11
5:56
Új életre kel az indóház (AQUA)
Hátat fordít a vágányoknak – képletesen szólva –, és az Etele tér felé kíván nyitni a Közlekedési Múzeum új kiállítóhelye, a Kelenföldi pályaudvar felvételi épülete.
okt. 11
6:09
Az elkövetkezendő években megújul a Velencei-tó valamennyi strandja (ProfitLine)
Az elkövetkezendő években megújul a Velencei-tó valamennyi strandja, első lépésben a kormány strandonként 100 millió forint támogatást ad a munkálatokhoz - jelentette be csütörtöki, velencei sajtótájékoztatóján a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.
okt. 11
6:15
Litkaival és a multicégek világával startol a Comedy Club új évadja (Márkamonitor)
Újra láthatjuk az ország legjobb standuposait a Comedy Centralon. Pénteken visszatér a humorcsatorna nagysikerű műsorfolyama, a Comedy Club. Az új évadot a csapat veteránja, Litkai Gergely nyitja október 11-én, a következő hetekben pedig Csenki Attilával, Szobácsi Gergővel és Fülöp Viktorral is találkozhatnak a tévénézők. Litkai Gergely önálló estj
okt. 11
6:51
Egy év múlva nyit Dél-Buda új hotelje (Portfolio)
Az ibis Styles Budapest Genius Hotel 2020 őszén nyitja meg kapuit az első vendégek előtt – közölte a fejlesztő Infogroup.
okt. 11
7:03
Jó hír az autósoknak, olcsóbb lett a tankolás (Portfolio)
Csökkent az üzemanyagok ára: a holtankoljak.hu szerint a benzin átlagára bruttó 3 forinttal 386 forintra csökkent, a gázolaj literenkénti átlagára bruttó 2 forinttal 405 forintra mérséklődött.
okt. 11
7:09
Mostanáig csaknem 2 ezer elektromos jármű megvásárlását segítette az állami támogatás (ProfitLine)
Mostanáig csaknem 2 ezer elektromos jármű megvásárlását segítette az állami támogatás, a pályázati lehetőség azonban még nem zárult le, és bővül a töltőállomások hálózata is - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.
okt. 11
7:15
Több tucatnyi Boeing gépen találtak repedéseket (Portfolio)
Újabb biztonsági problémával kell szembenéznie a Boeing amerikai repülőgépgyártónak, miután a 737-es sugárhajtású repülőgép korábbi változatainak átvizsgálásakor 38 repülőnél találtak potenciális kockázatot jelentő repedéseket - derül ki a cég csütörtöki tájékoztatásából.
okt. 11
7:15
Ennyi időt töltünk a házimunkával – és így spórolhatunk rajta (Márkamonitor)
A házimunkára fordított idő mennyisége a modern háztartási készülékekkel jelentősen csökkent az évek során, azonban még mindig átlagosan napi 132 percet töltünk a házimunkával. A megfelelő eszközök használatával és néhány egyszerű trükkel azonban könnyen spórolhatunk az otthoni feladatokra fordított időn, az egyre okosabb technológiai megoldások rá
okt. 11
7:30
A vendégmunkásokat hibáztatják a sertéspestis elterjedésével (444.hu)
A munkaerőhiány miatt sok Ukrajnából érkezett dolgozót foglalkoztat az ágazat.
okt. 11
7:39
Egyre inkább megéri a lakásfelújítás (ProfitLine)
Egyre többen keresnek inkább felújított ingatlanokat, mintsem, hogy a felújítással bajlódjanak. Ennek megfelelően a fővárosban már vannak olyan területek, ahol összeért a tökéletesen felújított használt illetve az újépítésű lakások ára.
okt. 11
7:42
Százmilliókból újulnak meg az ország strandjai (AQUA)
A Balatonon és a Tisza-tónál már történtek fejlesztések, most következik a Velencei-tó térsége is, ahol a támogatásokból ugyancsak infrastruktúra-fejlesztéseket végeznek.
okt. 11
8:00
Még nincs vége a Boeing kálváriájának (Menedzsment Fórum)
Újabb biztonsági problémával kell szembenéznie a Boeing amerikai repülőgépgyártónak.
okt. 11
8:03
Választás: szoros a verseny a főpolgármesteri székért (Portfolio)
Szoros versenyben Tarlós István jelenlegi főpolgármester előnyét mérik a közvéleménykutatók - összegzi a felmérések eredményét Közvéleménykutatók.hu.
okt. 11
8:06
Jó hírt kaptak az autósok (Infostart)
Csökkent az üzemanyagok ára, de nem egyenlő mértékben.
okt. 11
8:09
A Robert Bosch AG jövőképében intelligens e-városok szerepelnek ugyan, az elektromotorok mégsem fogják teljesen kiszorítani a belsőégésűeket (ProfitLine)
Hanno Miorini lesz az egyik előadó az Adam Smith Conferences által novemberben, Budapesten megrendezésre kerülő közép-kelet-európai autóipari fórumon, a CEE Automotive Forum 2019-en. Miorini úr az eredeti berendezések értékesítésének alelnöke a Robert Bosch AG-nál, ahol a mobilitás átalakításával foglalkozik.
okt. 11
8:09
Agrárium: égető a generációváltás problémája (KKV Magazin)
Magyarországon több tízezer vállalkozás áll a generációváltás küszöbén, ami jelentős kihívás elé állítja a cégeket. Az agrárium pedig különösen érintett a problémában, hiszen hazánkban ebben az ágazatban a legmagasabb az első számú vezetők átlagéletkora.
okt. 11
8:15
Recesszióba került az amerikai feldolgozóipar (Portfolio)
A közgazdászok két harmada úgy látja, hogy az amerikai gazdaság lendülete a második félévben tovább csökken - derül ki a Wall Street Journal kutatásából. A megkérdezett közgazdászok 65,3%-a úgy látja, hogy a feldolgozóipar a második és a harmadik negyedévben recesszióba került, vagyis az utóbbi két  negyedévben visszaesett a teljesítménye.
okt. 11
8:15
Arculatot vált a Hps (Márkamonitor)
Izgalmas, változásokkal teli időszakon van túl a HPS csapata. Az elmúlt néhány évben a piaci elvárásokat kiszolgálva különböző divíziók alakultak ki, ezzel pedig egyre többféle szaktudás és különböző személyiség került a cégbe. Egy ideig a cél az volt, hogy egység álljon össze ebből a változatosságból, de egyre világosabbá vált, hogy ez egy olyan é
okt. 11
8:15
Több mint 100 milliárd forint jut élelmiszeripari vállalkozások fejlesztésére (Agrofórum)
A kormány a következő időszakban több mint 100 milliárd forint értékű forrást fordít a magyar élelmiszeripari vállalkozások csomagolási, készletezési és piacra lépést elősegítő fejlesztéseinek támogatására - jelentette ki az agrárminiszter csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón.
okt. 11
8:36
Valami robbant egy olajtankeren – tovább eszkalálódhat a feszültség? (Privátbankár)
Ezúttal egy iráni hajón történt robbanás.
okt. 11
8:39
Így áll jelenleg Magyarország gazdasági helyzete (ProfitLine)
Magyarország gazdasági helyzete jelenleg a részletekben is jól van, ami nem nagyon fordult még elő - jelentette ki a Költségvetési Tanács elnöke csütörtökön Zalakaroson, a 43. Jogász Vándorgyűlés keretében tartott előadásában.
okt. 11
8:39
Megjött az EU áldása, végre kipucolják a görög bankokat (Portfolio)
Elfogadta az EU a görög kormány programját a görög bankok hitelportfóliójának megtisztítására – írja a Financial Times.
okt. 11
8:39
Rekord: soha nem kerestek még ennyit a vendégmunkások Magyarországon (Pénzcentrum)
Harminc százalékkal kerestek többet a vendégmunkások, mint egy évvel korábban. A munkaerőhiány mindeközben fokozódott, legalább 200 ezer betöltetlen állás van. Soha nem kerestek még ennyi pénzt vendégmunkások Magyarországon....
okt. 11
8:39
Kirúgja a Shellt a brit Nemzeti Színház a klímaváltozás miatt (NRGreport)
A klímaváltozás hatásainak mérsékléséért, szénlábnyomuk csökkentéséért brit kulturális intézmények, köztük színházak is lépéseket tesznek.
okt. 11
8:41
A leggazdagabb magyarok közé kerülhet fel Vajna Tímea (Portfolio)
Eltűnt Andy Vajna tavaly írt végrendelete, így az öröklési törvények szerint Vajna Tímea örökli néhai férje teljes vagyonát.
okt. 11
8:43
Nagyot ment tegnap a forint, de a 330 még messze van (Portfolio)
332 alatt kezdi a pénteki napot a forint, elsősorban a nemzetközi hangulat javulásából profitál most a magyar deviza. A befektetők reménykednek egy amerikai-kínai tűzszünetben a kereskedelmi háborúban.
okt. 11
8:45
Kellemetes idő várható az ország területén péntek estig (Biztosító Magazin)
Csütörtök délutántól északnyugat felől a gyorsan csökkennő felhőzet miatt éjszakára átmenetileg kiderült az ég. Éjszaka azonban nagy területen, kiemelten a Dunántúlon és az Alföldön köd és rétegfelhőzet képződött.
okt. 11
8:51
Menekülnének a milliárdok Dél-Korea legnagyobb alapjából, de nem fizetnek (Portfolio)
Illegális kereskedési ügyletek lebonyolításának gyanújával vizsgálatot kezdeményeztek Dél-Korea legnagyobb hedge fundja ellen, az alapkezelő pedig átmenetileg felfüggesztette az ügyfélpénzek kifizetését. Körülbelül 500 millió dollárnyi befektetői pénzkivonási kérelemnek nem hajlandók eleget tenni - írja a Financial Times.
okt. 11
8:53
Minden szem a kereskedelmi tárgyalásokra szegeződik (Portfolio)
Az USA és Kína folytatódó kereskedelmi egyeztetéseire figyelnek a befektetők, a csütörtöki forduló után a tárgyalások pénteken is folytatódnak majd. Az ázsiai tőzsdék pénteki erősödése után az európai tőzsdék is emelkedéssel vágtak neki a hét utolsó napjának, a magyar tőzsde is erősödik.
okt. 11
8:55
Elindult a pesti városrehabilitáció utolsó irodaházának építése (Portfolio)
Elindult a Corvin Sétány utolsó irodakomplexumának fejlesztése. A Corvin Irodák közvetlen közelében, két ütemben megvalósuló Corvin7 közel 30 000 négyzetméter bérelhető irodaterületet biztosít. A Futureal-csoport új irodaháza egyedi homlokzatával és kialakításával átformálja a Szigony utca arculatát - szerepel a Futureal közleményében.
okt. 11
8:57
CIB Lízing: Bővül a finanszírozási igény a vállalkozásoknál (Biztosító Magazin)
Hosszú idő óta a legmagasabb első féléves értékkel gyarapodott a magyar lízingpiac, a növekedés üteme közel 14%-os. A CIB Lízing nemhogy követte, de megháromszorozta ezt a ritmust: első három negyedéves bővülése több mint 42%-kal meghaladja az előző évit.
okt. 11
8:57
Tovább növekedhet a takarmányágazat idén (Agrofórum)
A takarmányágazat kibocsátása az idén 2 százalékkal 3,45 millió tonnára nőhet, és tavalyhoz képest 8 százalékkal több, közel 270 milliárd forint árbevételt érhet el - írja az Euler Hermes Hitelbiztosító legfrissebb elemzésében.
okt. 11
9:09
Ennyivel magasabb az átlagnyugdíj Szlovákiában, mint Magyarországon (HR Portál)
Tavalyhoz képest 16,54 euróval emelkedett az átlagnyugdíj, a korkedvezményes nyugdíjasok juttatása pedig még ennél is gyorsabban nőtt.
okt. 11
9:09
Az EP fellépne az álhírek és a külföldi választási beavatkozások ellen (ProfitLine)
Fel kell lépni a külföldi választási beavatkozások és az álhírek ellen, a döntéshozatali folyamatok befolyásolását célzó kísérletek ugyanis kockára teszik a demokratikus társadalmak létét - írta csütörtöki állásfoglalásában az Európai Parlament (EP).

Keresés