Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, borzalmas veszteség érte az Országos Mentőszolgálatot. A kapuvári mentőállomás egyik fiatal mentőse váratlanul holtan eset össze az utcán, barátja, egyben mentős társa hiába próbálta újraéleszteni, a fiatalemberen már nem lehetett segíteni.
Tarlós István főpolgármester szerint Borkai Zsolt győri polgármester méltatlanná vált a tisztségére. A Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje csütörtökön az InfoRádió Aréna című műsorában nyilatkozva elmondta, felháborítja és elkeseríti Borkai Zsolt győri polgármester, olimpiai bajnok története.
Marco Rossi nehezen tudott uralkodni az érzései a Horvátországtól elszenvedett 3–0–s vereség után. Úgy fogalmazott, ki lehet kapni, de nem így. Mérgében, elkeseredettségében törni, zúzni tudna.
Az Aegon Magyarország a mai napon 25 millió forint előleget utal át a szekszárdi gázrobbanásban érintett társasház számlájára, annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb elkezdődhessen a romeltakarítás, az életveszély elhárítása és a helyreállítási munkák.
Az év első felének lendülete, egyes ágazatok kifejezetten dinamikus júliusi növekedése, a továbbra is dinamikus bérkiáramlás, a családvédelmi és gazdaságvédelmi akcióterv, valamint az erőteljes működőtőke-beáramlás hatására 4,7 százalékról 4,9 százalékra emelték az idei GDP-növekedési előrejelzésüket a Takarékbank elemzői. A jövő évre vonatkozóan p
Vannak olyan ortopédiai rendellenességek, amelyek gyakrabban fordulnak elő gyermekkorban. Ezek egy része megelőzhető, illetve kialakulásuk esetén nagyon jól kezelhető megfelelő tornával.
Néhány éven belül a 300 kilométer feletti árufogalom 30 százalékát, 2050-re pedig a felét vasúton vagy vízi úton kellene bonyolítani az Európai Unió közlekedéspolitikai irányelvei szerint. A Magyarországon futó mintegy 500 ezer pót- és félpótkocsi 99 százaléka azonban egyelőre erre nem alkalmas, azok nem daruzhatók, és ezért nem lehet átrakodni a k
Csehország nem fogja visszavonni Koszovó függetlenségének elismerését - ebben állapodtak meg Prágában csütörtökön vezető cseh politikusok a Hradzsinban tartott hagyományos külpolitikai egyeztetésükön.
Egy rejtélyes idegenre próbálja kenni tettét a brutális várpalotai kettős gyilkossággal vádolt B. Zsolt. Pedig a férfi korábban beismerő vallomást tett, még azt is elárulta: a kétéves Gergőt két cigi között ölte meg.
Elindult a Corvin Sétány utolsó irodakomplexumának fejlesztése. A Corvin Irodák közvetlen közelében, két ütemben megvalósuló Corvin7 közel 30 000 négyzetméter bérelhető irodaterületet biztosít. A Futureal-csoport új irodaháza egyedi homlokzatával és kialakításával átformálja a Szigony utca arculatát.
Az elmúlt évtizedekben lehetősége nyílt az ondómintában spermiummal nem rendelkező férfiaknak is arra, hogy biológiai szülők lehessenek a spermiumnyerési technikáknak és a modern asszisztált reprodukciós eljárásoknak (pl. intracitoplazmatikus spermium injektálás (ICSI)) köszönhetően.
Bár fizikailag már jól van, lelkileg nagyon nincs rendben az a 11 éves kiskamasz, akit az iskolatársa boxerrel vert meg az intézmény melletti játszótéren a múlt hét szerdán. Az ügyben a nyomozás tart, egy 14 éves fiú a gyanúsított – közölte a Blikk-kel a rendőrség. A két gyerek továbbra is egy iskolába jár, amit a megtámadott fiú édesapja erősen ne
A Spar ez év októberben egy modern és minden vásárlói elvárásnak megfelelő áruház építését kezdi meg a Pest megyei településen. A kétmilliárd forintos beruházás keretében megépülő Spar szupermarket korszerű külső megjelenéssel és belső kialakítással, környezetbarát technológiákkal várja majd a vásárlókat. Az üzletben a számos frissáru mellett Spar
Alig robbant ki a Linda–Marvel-botrány, máris fordulatot hozott! Gát György (71), a legendás tévésorozat atyja egyeztetett egykori alkotótársaival, majd úgy döntöttek, nem akarnak kimaradni a várhatóan több száz millió forintos kártérítésből.
Novemberben folytatódik minden idők legsikeresebb animációs filmje. Befutott a Jégvarázs 2 új szinkronos előzetese. Már csak heteket kell várniuk a Jégvarázs rajongóinak, hogy a hazai mozikba is megé...
Szeretnéd kiszámítani, hogy mennyire fogyaszt a sétálás? Tudni akarod, hogy bizonyos perc gyaloglással mennyi kalóriát (kcal) éget el a szervezeted? Mitől függ, hogy mennyi kalóriát fogyasztasz el ha sétálsz egy nagyot? Kalkulátorunk segítségével most kiszámolhatod könnyedén! Kalkulátorunk nem csak az elégetett kalóriát mutatja meg, hanem azt is, h
A hosszú és kimerítő világkupaszezon után a pihenés hetei várnak világbajnok, kétszeres Európa-bajnok nyílt vízi úszónkra, Rasovszky Kristófra (22). Az összetett vk-sorozat élén záró sportoló a családdal, a barátokkal közös programok mellett kutyasétáltatással kapcsolódik ki.
Az Fgsz Földgázszállító Zrt. október 10-én, a részvények ellenértékének megfizetésével a Magyar Gáz Tranzit Zrt. (MGT) 100 százalékos tulajdonosává vált, amivel lezárult az MGT üzletágának és állami tulajdonú részesedésének megvásárlása - közölte az Fgsz csütörtökön az MTI-vel.
Nem is gondolnánk, mennyire vonzza a szemünket kinn a természetben a fekete szín. Ősszel számtalanszor találkozhatunk a kirándulásaink alkalmával ébenfekete termést nevelő növényekkel. Mit kell tudnunk a nadragulya, a közönséges fagyal és a fekete bodza terméséről?
December 5-től vetítik a mozikban a Poligamy-t és a Coming Outot jegyző Orosz Dénes legújabb romantikus komédiáját. A Tenki Réka, Mészáros Béla és Básti Juli főszereplésével érkező Seveled első előzet...
A Hableány-ügyben megküldte az ügyiratokat a nyomozó hatóság a VI. és VII. kerületi ügyészségnek csütörtökön - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész az MTI-vel.
Az Opus Global Nyrt. az Appeninn Nyrt.-ben fennálló 18,7 százalékos tulajdonrészéből a Bdpst Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt.-nek értékesített 9 százalékot, az adásvételről szóló megállapodást október 8-án írta alá a két társaság - jelentette be csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján az Opus Global.
Kritikus a levegő minősége a budapesti kórházak környékén – ezt mondta a Greenpeace vegyianyag-szakértője az ATV Start című műsorban. Simon Gergely szerint ezzel a legvédtelenebbek, vagyis a gyermekek és kismamák kerülhetnek veszélybe. A szakember arról is beszámolt, hogy van olyan hely, ahol gyakorlatilag folyamatosan rossz minőségű a levegő minős
A Fenntartható márkák konferencia egyik keynote előadását Németh Ottó (üzletág és marketingigazgató, Henkel Magyarország Beauty Care) tartotta. A gazdaságban, a piacon elfoglalt helyünk, a vásárlóink elvárásai és nem utolsósorban a vállalati értékeink felelősségvállalásra, egyúttal hatásos és hatékony cselekedetre köteleznek minket – adta meg az a
Nincs is annál bosszantóbb, mint mikor főzésnél kibontod a lisztet vagy a fűszereket, és apró, fekete bogarakat találsz bennük. Ezek a lisztbogarak, amelyeket sajnos nehezebb kiírtani, mint hinnénk!
A fizetőképes kereslet növekedésének köszönhetően kiváló főszezon után problémássá vált az őszi utószezon az utazási irodáknál, a jövő év pedig akár árcsökkenést is tartogathat a piac számára.