"Növekvő aggodalommal figyeltem, hogy az utóbbi években Magyarország kormánya mind jobban letért a liberális demokrácia jól bevált útjáról, a közmédiát a kormány szócsövévé változtatta, ellehetetlenítette a független kormánykritikus sajtót és rádiót, szükségtelen beruházásokkal, saját párthívei mértéktelen gazdagodását segítette elő, a korrupció és
Rohanó világunkban bonyolult egyszerre maximálisan kielégíteni a munka, az egészséges életmód, a szociális élet, és a szerelem témakörét. Persze manapság az okoseszközeink sokat segítenek a fentiekben akár egy fitnesz- vagy egy randialkalmazással, de ezek mellett is rendkívül nehéz dolgunk van. Kínában a szerelmi élet megkönnyítésére két testvércé
„Másoknál csak önmagunk legyőzésével lehetünk jobbak. Azt gondolom, Fa Nándort minden fiatal elé példaképnek lehet állítani” – hangzott el a sportemberről.
Csaknem 2,4 millióval nőtt a három legforgalmasabb vasútvonal utasszáma tavaly: a Budapest-Vác-Szob, a Budapest-Cegléd-Szolnok, valamint a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon összesen közel 34,6 millió ember utazott 2018-ban. A tíz legforgalmasabb...
2019-ben lesz igazán érezhető a győri kapacitás bővítésének hatása a PannErgy számára, amely ugyan számos kihívással szembesült az új termelő kút kialakítása során, de egyúttal jelentős olyan tudásra, innovációra és kutatási eredményre is szert tett, amelyek a jövőbeni projektek fejlesztésénél és a meglévő projektek működtetésénél komoly értékként
Ha valaki megtalálta álmai lakását, gyakorta csak az ingatlan vételárára figyel, holott számolnia kellene a járulékos költségekkel is. Célszerű költségvetést készíteni, mert a pár tízezer forintos egyszeri összegektől kezdve akár többmilliós tételek is adódhatnak.
Egyre magasabbra emelkedik az olaj ára, ez pedig a hazai üzemanyagárakat is felfelé húzza. Közel másfél százalékot emelkedett ma a WTI és 0,5 százalékot a Brent típusú olaj ára, ezzel csak idén 16 illetve 13 százalékkal drágult...
A hivatalos magyarázat erősen sántít, hogy az összes megyeszékhely közül miért éppen a fideszes vezetésű Székesfehérváron állított le két nagy projektet is a kormány.
Jelenleg még csak vakarjuk a fejünket annak a Los Angeles-i startup-cégnek a termékén, amit 80 dollárért (bő 22 ezer forintért) kínálnak: a Vaev nevű cég ugyanis (nem csalás, nem ámítás!) koszos papírzsebkendőket árul. Egész pontosan olyanokat, amiket korábban megfázással küzdő emberek használtak. Hogy miért jó ez? Nehéz megmagyarázni. A cégvezető
Legkevesebb heten haltak meg a legújabb összecsapásokban, Venezuelában. Az ellenzéki Juan Guaido ideiglenes elnökké nyilvánította magát, akit Washington is elismert legitim vezetőként. Válaszul Nicolas Maduro, venezuelai államfő 72 órát adott az amerikai diplomatáknak, hogy távozzanak az országból.
Az EU-csatlakozás óta 2017-ig Magyarország több mint 11 ezer milliárd forinttal nagyobb összeget kapott uniós támogatásként, mint amennyit befizetett a közösségnek - mondta a Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője.