Az újabb vita Magyarországról az Európai Parlamentben (EP) minden indokot nélkülöz, és a kormány nem vesz részt rajta - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Erőnlétileg és technikailag is embert próbáló feladat, hogy a nagyszabású hegycsúcstisztítás során az emberi holttesteket is lehozzák a hegyről. Környezetvédelmi okok miatt számos szigorítás is életbe lép.
Titokban jelentkezett a ferenceseknél 1982-ben. Ma már folyamatosan gondoskodik 2000 gyermekről a dévai alapítvány hálózatán keresztül. Az InfoRádiónak elmondta: "jó dolog az élet mellett dönteni, gyermeket befogadni".
A változókor előbb-utóbb minden nőt elér, aminek elég kellemetlen tünetei lehetnek. A panaszok azonban igen hasonlóak a pajzsmirigy-alulműködéséhez, így könnyű a kettőt összekeverni, ami többek között azzal is magyarázható, hogy a hypothyreosis (pajzsmirigy-alulműködés) gyakran pont abban a korban jelentkezik, amikor a klimax is. Arról, hogy hogyan
Utasítást adott Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a Donald Trump amerikai elnökkel tartandó következő csúcstalálkozó előkészítésére - jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség csütörtökön. Kim "elégedettségének"...
A Renault igazgatótanácsa csütörtöki rendkívüli ülésén kinevezte a francia autógyártó új vezetőit: a várakozásokkal összhangban Jean-Dominique Senard, a Michelin cég vezetője került az elnöki pozícióba, a vezérigazgatói posztot pedig Thierry Bolloré kapta meg.
A cseh autógyárak rekordszámú, 1,47 millió személyautót gyártottak tavaly, 1,17 százalékkal többet, mint 2017-ben - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában.
Budaörstől is átvenné a katasztrófavédelem a szemétszállítást, ha a város nem képes a feladat ellátására - így reagált a miniszterelnökséget vezető miniszter arra, hogy Budaörs polgármestere jelezte, kifolyik a szemét a városi kukákból. Budaörs hulladékszállítását azonban nem a város, hanem az érdi hulladékszállító végzi, amely Wittinghoff Tamás sz
Fa Nándor óceáni szólóvitorlázót beiktatta tagjai közé a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete. A csütörtöki, gálavacsorával egybekötött ceremónián Kárpáti György, az egyesület elnöke nyújtotta át az elit tagságot igazoló plakettet. A hajótervezőként és hajóépítőként is elismert vitorlázót a szeptember 19-én elhunyt négyszeres olimpiai és három
A kutatás-finanszírozási rendszer kiegészítését, továbbfejlesztését és jogszabályi, intézményi háttér megteremtését javasolják az MTA kutatóhálózatát irányító vezetők.
Bejelentette termelése befejezését a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. Az ötvenes évek óta működő magyar gyárból több száz ember kerül utcára - közölte a cég a Klubrádióval. Súlyos likviditási gondok miatt befejezi termelését az 1952-ben...
A fővárosi gyógyszerfogyasztásban megjelenik az agglomerációból érkezők fogyasztása is - hangsúlyozta a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke, miután a Világgazdaság arról írt, hogy az egy lakosra jutó éves gyógyszerforgalom összértéke 48 ezer forint volt 2017-ben, ami Budapesten tízezer forinttal haladja meg az országos átlagot.
Csaknem 2,4 millióval nőtt a három legforgalmasabb vasútvonal utasszáma tavaly: a Budapest-Vác-Szob, a Budapest-Cegléd-Szolnok, valamint a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon összesen közel 34,6 millió ember utazott 2018-ban. A tíz legforgalmasabb...
Utasítást adott Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a Donald Trump amerikai elnökkel tartandó következő csúcstalálkozó előkészítésére - jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség csütörtökön.
A legfrissebb kutatások szerint Magyarországon a női vállalkozások aránya 28.1 százalék, vagyis alig minden harmadik üzlet tulajdonosa vagy vezetője nő. A száz leggazdagabb magyar között még mindig csak férfiak szerepelnek, pedig a nőknek is ugyanolyan lehetőségeik vannak egy vállalkozás fellendítésére. Mihalcsek Noémi, a Golden Events Rendezvénysz
A német válogatott Dárdai Palkó szerződést hosszabbított a berlini klubbal, ahogy az apja, a volt magyar szövetségi kapitány is hosszabbított: a 2019-2020-as bajnokságban is ő vezeti a csapatot. (Rangadó)