2019. január 24. csütörtök

jan. 24
19:12
Éjfél előtt két perccel áll a végítélet órája - fennáll a veszélye, hogy az emberiség kiírtja önmagát (SzMo)
1947-ben még hét perce volt az emberiségnek. Minden évben kiszámolják tudósok, hogy mi vár ránk. Két fő veszélyforrást neveztek meg, amelyen ha nem változtatnak, bekövetkezhet a ma még elképzelhetetlen.
jan. 24
19:14
Kiderült, mennyi pénzt kaptunk eddig az uniótól (vg.hu)
Az EU-csatlakozás óta 2017-ig Magyarország több mint 11 ezer milliárd forinttal nagyobb összeget kapott uniós támogatásként, mint amennyit befizetett a közösségnek.
jan. 24
19:16
Zarándokvonatot indít a MÁV a pápához (vg.hu)
Ferenc pápa június 1-jei csíksomlyói szentmiséjére a MÁV-Start Zrt. és a Misszió Tours utazási iroda szervez utat.
jan. 24
19:18
Draghi beszélt, a dollár drágult, a forint gyengült (Privátbankár)
Az EKB mai megnyilatkozásai nyomán az európai részvénypiacon kedvező volt a hangulat, az amerikai börzék nehezebben találják az irányt. Két hatás feszül egymásnak, a rosszabb makrogazdasági kilátások és a jó vállalati eredmények. Itthon kissé emelkedett a BUX, de gyengült a forint.
jan. 24
19:18
Mostantól közbeszerzési eljárásokon is indulhat a SET Group (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank által a SET Grouppal szemben indított végrehajtási eljárásokat megszüntették, mivel a SET Group valamennyi tartozását megfizette. A végrehajtási eljárások cégjegyzékből való törlését követően a társaság...
jan. 24
19:18
Nincs megállás: idén is nagyot drágulhatnak a lakások (Pénzcentrum)
2019-ben a keresleti-kínálati folyamatok is támogathatják a hazai lakásárak további növekedését, így az idei évre is drágulást várnak a TAKARÉK Index elemzői, de ennek mértékében némi csökkenésre lehet számítani 2018-hoz képest....
jan. 24
19:18
Juncker: szomorú, hogy a zsidók közel 40 százaléka el akarja hagyni Európát (ATV)
Mély aggodalommal tölt el, hogy a zsidók félnek gyakorolni vallásukat Európában - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a január 27-i Holokauszt Emléknap alkalmából csütörtökön.
jan. 24
19:18
Irán könnyedén, Japán videobírós 11-essel jutott elődöntőbe az Ázsia Kupában (m4sport.hu)
A két csapat egymással játszik majd hétfőn a fináléba kerülésért.
jan. 24
19:18
Csak London maradt piros estére (vg.hu)
Veszteséges kezdést követően vegyesen, London kivételével pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
jan. 24
19:24
31 év után újra megkezdik a japánok a kereskedelmi célú bálnavadászatot (Portfolio)
Japán halászhajók egy csoportja július 1-jén fut ki a tengerre, hogy 31 év után újra megkezdje a kereskedelmi célú bálnavadászatot - jelentette be a japán bálnavadászok egyesülete. Hat, a Csendes-óceán partján fekvő város, köztük...
jan. 24
19:24
Ilyen, amikor valaki úgy megmondja a tutit, hogy a másiknak azonnal megváltoztatja az életét (SzMo)
Ez a 14 idézet rendesen odavágott.
jan. 24
19:24
Vilmos és Katalin hercegné szakítása: a herceg eltitkolt valamit (Life)
Nagyon megbántotta Katalint.
jan. 24
19:26
Tél-művész: mikor a természet alkot csodásat (SzMo)
A jégbefagyó kövek, a kerítés drótját belepő zúzmara... Mind csupa izgalmas, látványos alkotás. Imádjuk.
jan. 24
19:30
Még több szabadságot kaphatnak az apák gyermekük születésekor (Portfolio)
Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa megállapodásra jutott az Európai Bizottság által előterjesztett, a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtéséről szóló új irányelvjavaslatról. Az uniós parlament és...
jan. 24
19:30
Juncker szerint a zsidók félnek gyakorolni vallásukat Európában (hirado.hu)
A zsidók közel 40 százaléka azon gondolkozik, hogy elhagyja Európát.
jan. 24
19:33
Az Arsenal szemet vetett a MU támadójára (Sport365)
A Juve, a Barca, a PSG is figyel.
jan. 24
19:35
Csernoviczki Éva bronzot szerzett Tel-Avivban (Sport365)
Egy vazaarival nyert a bronzmeccsen.
jan. 24
19:36
Rossz hírek a szuperbaktériumok háza tájáról (Infostart)
40 éve volt a "furcsa háború" - írja a Figyelő. A HVG az antibiotikumok mennyiségi növekedésének veszélyeiről értekezik. Cikkek a hetilapokból.
jan. 24
19:36
A migráció az unió Achilles-sarka (HírTV)
Erről beszéltek uniós és tagállami vezető politikusok a davosi Világgazdasági Fórumon.
jan. 24
19:36
Bizakodva indítják az évet a nagyvállalatok (ProfitLine)
A vállalatok optimistán tekintenek 2019-re – ezt mutatja a K&H nagyvállalati növekedési index, ami megtörve az elmúlt egy év csökkenő trendjét fölfelé mozdult, és jelenleg 8 ponton áll. A jó hangulat egyértelműen a cégek saját kilátásaik pozitív megítélésének köszönhető, hiszen magasabb pénzügyi eredményekkel és beruházási aktivitással terveznek i
jan. 24
19:36
Rengeteget hiteleznek a mobiltársaságok (Pénzcentrum)
A múlt év első kilenc hónapjában a hazai mobilszolgáltatók 18,3 milliárd forintnyi hitelt nyújtottak ügyfeleiknek, akik a pénz csaknem 80 százalékát közvetített szolgáltatásokra, parkolásra, autópálya-matrica vásárlásra költötték. Mindez...
jan. 24
19:36
Történelmi lehetőség a nemzetek megbékélésére a pápa látogatása (hirado.hu)
Az egyházfő két erdélyi településen tart majd szentmisét.
jan. 24
19:36
Összefogás remix (HírTV)
Az ellenzéki összefogás is terítéken a Csörtében 21.05-től.
jan. 24
19:36
Ápoló erőszakolta rendszeresen a 14 éve kómában fekvő nőt (BorsOnline)
A 36 éves Nathan Sutherlandot gyanúsítják annak a 29 éves nőnek a megerőszakolásával, aki évtizedek óta vegetatív állapotban fekszik az arizonai Hacienda egészségközpontban. Az esetről mi is írtunk korábban: a kórház ápolói csak akkor vették észre, hogy betegük gyermeket vár, amikor december 29-én elfojt a magzatvize. Az egész világot felháborí
jan. 24
19:36
Ted Bundy túlélő áldozata mesélt a pillanatról, amikor rájött, hogy rossz autóba ült (SzMo)
A legvérengzőbb sorozatgyilkos több, mint 30 nő meggyilkolásáért volt felelős.
jan. 24
19:38
Újabb civil hajó tart migránsokkal a fedélzetén az olasz partok felé (hirado.hu)
Az olasz kormány megtagadta tőlük a kikötési engedélyt.
jan. 24
19:42
Több mint kétszázezer projekt kapott uniós támogatást az EU-csatlakozás óta (hirado.hu)
Az uniós források erősítik a magyar gazdaságot és versenyképességet.
jan. 24
19:42
Milliárdos eszközbeszerzés a Honvédkórházban (Portfolio)
Több mint 3 milliárd forint értékben szereztek be új orvostechnikai eszközöket - köztük mammográfkészüléket, sterilizálós berendezést és gyógyszeradagolókat - a budapesti Honvédkórházban az Egészséges Budapest Program keretében...
jan. 24
19:42
Már közel 200 kilónyi ötforintos gyűlt össze Bayer Zsoltnak (HírTV)
A publicista ötforintosokban fizetné ki a Hadházy Ákos számára megítélt 300 ezer forintos kártérítést.
jan. 24
19:42
Sir Paul McCartney felhagyott a hajfestéssel: így néz ki ősz hajjal (Life)
Új külsőt villantott a zenész.
jan. 24
19:45
Hétvégén is számíthatunk havazásra (vg.hu)
A hétvégén is folytatódik a hideg, szeles, télies idő, többfelé napközben is fagypont alatt alakul a hőmérséklet.
jan. 24
19:47
A műszaki és a gazdaságtudományi képzések a legnépszerűbbek (vg.hu)
Döntöttek a felsőoktatási intézmények a februárban induló képzések ponthatárairól.
jan. 24
19:48
Súlyos vádakkal illette Oroszország az USA-t (Infostart)
Moszkva egyenesen azzal vádolja Washingtont, hogy az megkísérli a hatalmat elbitorolni tüntetések szításával Venezuelában és Guaidó elismerésével. Több európai állam és az EU is nyilatkozott az ügyben.
jan. 24
19:48
Strasbourghoz fordultak az ellenzéki képviselők az MTVA-s akció miatt (ATV)
Tordai Bence beszámolója szerint annak ellenére befogadták indítványukat, hogy még nem merítettek ki minden jogorvoslati lehetőséget Magyarországon.
jan. 24
19:48
Befejezi a termelést az 1950-es évek óta működő, kávéfőzőket és lámpákat gyártó Szarvasi-gyár (444.hu)
Több mint 400 embert elbocsátottak.
jan. 24
19:48
Magából kikelve őrjöngött a sztárapuka, csúnyán megjárta (Ripost)
Az a minimum, hogy végigcsinál egy dühkezelési tanfolyamot. Hihetetlen, min gurult be Alec Baldwin!
jan. 24
19:48
Szörnyű vád, a pilóta tehetett Sala repülőjének rejtélyes balesetéről (Ripost)
Ibbotson állítólag már a le- és felszálláskor sem volt a helyzete magaslatán. A hatóságok már nem keresik tovább a gépet, mert reménytelen a kutatás...
jan. 24
19:48
Meglepő, mi volt volt Böjte atya szülinapi ajándéka (Ripost)
Hatvanadik születésnapját ünnepelte csütörtökön Böjte Csaba, a neves ferences rendi szerzetes, gyermekek megmentője és számos könyv szerzője. A Ripost is felköszöntötte az atyát.
jan. 24
19:50
Ismét fürdőruhára vetkőzött: elképesztő formában van Ördög Nóra (Ripost)
A műsorvezető ráadásul vicces kedvében volt. Nézd meg te is a fotókat!
jan. 24
19:50
Elképesztő jelenet a Havanna-lakótelepen, lekamerázták a történteket (Ripost)
Hihetetlen, mi zajlott a budapesti városrészben, a panelházak között!
jan. 24
19:54
11 ezer milliárd forintot nyert Magyarország az uniós belépéssel (Menedzsment Fórum)
A közösségi források legalább 150 ezer új munkahelyet teremtettek.
jan. 24
19:54
Szokatlan csend az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
Az elmúlt hetek ralija után ma inkább kivárnak a befektetők az amerikai tőzsdéken, ahol mérsékeltek az elmozdulások.Kis plusz, kis mínusz 2019.01.24 22:01Ha csak a nagyobb részvényindexek értékének alakulását nézzük, akkor nem volt...
jan. 24
19:54
Összefügg a későbbi depresszióval a gyerek életkora a szülők válásakor (USAracing)
A gyerek életkora szülei válásakor és későbbi depressziója összefüggést mutat: akik 15-19 éves voltak, kisebb eséllyel szedtek felnőttként antidepresszánst, mint akik négyévesnél fiatalabbak voltak – írta a Norvég Közegészségügyi Intézet (NIPH) új tanulmánya.
jan. 24
19:54
OVB: A biztonságunkra is kellene költeni ahelyett, hogy többet fogyasztunk (Biztosító Magazin)
Az OVB Magyarország véleménye szerint a családoknak a plusz bevételekből a fogyasztás bővülése mellett érdemes lenne olyan tartalékot képezniük, amivel felkészülhetnek a váratlan helyzetekre is.
jan. 24
19:54
Ennél olcsóbban senki nem jut Tihanyban bortermőföldhöz! (BorsOnline)
10 300 nm-nyi, bőven termő Cabernet Savignon szőlővel telepített birtok várja új urát, mindössze 11 millió forintért! Igaz, a zártkerti ingatlan kizárólag szőlőművelésre használható, az ajánlat mégis elképesztő! Hiszen ki ne akarna egy ilyen vidéken, ilyen nemes dologgal foglalkozni! Nagyon drukkolunk a tőkéknek, hogy jó kezekbe kerüljenek! Az i
jan. 24
19:54
Négy fiatalkorút bántalmazhatott szexuálisan a Bohém rapszódia rendezője (SzMo)
Méghozzá 4 fiút. Ez nem az első eset, hogy Bryan Singer ilyen vádakkal néz szembe.
jan. 24
20:00
Börtönbüntetésre ítélték Viktor Janukovicsot (Infostart)
Két jogcímen elítélték, az államhatár megváltoztatására irányuló, az oroszokkal együttműködésben megvalósuló bűncselekmény vádja alól felmentették.
jan. 24
20:00
Märcz Tamás keretet hirdetett a németek elleni Világliga-meccsre (m4sport.hu)
Tizenhárom fős csapattal utazik Drezdába a vízilabda-válogatott.
jan. 24
20:00
Három táborra osztódott a világ a venezuelai elnök személyének elismerésében (Képmás)
Juan Guaidó a venezuelai elnök elleni szerdai tüntetésen nyilvánította magát az ország ideiglenes elnökévé.
jan. 24
20:00
"Rooney Maráról egy berúgós-hányós éjszaka után készített képeket a rendező" – A legnagyobb színészi átváltozások (SzMo)
De Niro bokszmeccseket nyert a Dühöngő bikára készülve, Michael Fassbender pedig orvosi ellenőrzés mellett fogyott csontváz-vékonyra.

Keresés