Így reagált az ATV Startban Novák Katalin azokra a hírekre, melyek szerint több kormánytag is külföldi magániskolában taníttatja gyermekét a magyar állami rendszer helyett.
Milliókat spórolhatnának a számlák és a teljesítés igazolások digitalizálásával a magyar vállalkozások: a számlázó programban készülő számlák és a hozzájuk kapcsolódó teljesítés igazolások elektronikus aláírásával nem lenne szükség a papír alapú verzióra.
Késő nyári melegben, sok napsütésben lesz részünk a hét további részében, de a záporok, zivatarok sem maradnak el. Mérsékelten meleg napok Pénteken hosszabb napos időszakokra számíthatunk, ekkor a Dunántúlon lehet több felhő és elszórtan kialakulhat zápor, zivatar, másutt csak néhol. A légmozgás csak zivatar környezetében támadhat fel. 25-30 fok
Babos Tímea Kristina Mladenoviccsal az oldalán bejutott a New York-ban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női párosversenyének fináléjába. A második kiemelt magyar, francia kettős a magyar idő szerint péntek hajnali elődöntőben a Samantha Stosur, Csang Suaj ausztrál, kínai duóval találkozott, s a verseny honlapja szerint az első szettben egy gyo
Tragikus hirtelenséggel, 66 évesen hunyt el a Família Kft. Dr. Szép Károlya, Ádám Tamás. Kollégáit, barátait lesújtotta a színész halálhíre. A Bors hasábjain, elcsukló hangon búcsúztak az ország szeleburdi apukájától.
„Darnyi Tamás tulajdona” - díszeleg a Császár–Komjádi Sportuszoda tanmedencéjének vízleeresztő csapjánál egy kis emlékplaketten. Az üzemeltetés azért állította a négyszeres olimpiai bajnok úszónak, mert iskolája gyerkőcei néha a medencébe kakilnak, higiéniai okok miatt pedig le kell cserélni a vizet. Olvasói információnk szerint a sokadik ilyen
Nem csitul a botrány a Szenzációs négyes körül, már ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász is megszólalt az ügyben és a Fiatal Családosok Klubja sem hátrál meg.
Az Apollo Tyres 17 százalékkal növelte értékesítési árbevételét 2018 első felében, így – három helyet feljebb lépve – már a 11. legnagyobb abroncsgyártó a világon. A csúcsmodern technológiával dolgozó, költséghatékonyan működő magyar gyár komoly szerepet játszik a sikerben. Az Apollo Tyres egyben India legnagyobb árbevételű abroncsgyártójává lépett
Meghosszabbították az énekesnőt halálosan megfenyegető P. József előzetes letartóztatását. Anna reméli, hogy a férfi megbánja tettét a kényszerű bezártság alatt.
Alig pár nap és elindul az itthon nagy port kavart Sargentini-jelentés vitája, amelyen Orbán Viktor is jelen lesz Strasbourgban. Az ellenzéket ez a kérdés is megosztja. Néhányan a dokumentum megszavazására buzdítanak, míg olyan párt is van, amelyiknek ez esze ágában sincsen, mert úgy véli: a magyar miniszterelnök csak jól jöhet ki a vitából.
Az isteni CC – így emlegette a világ az olasz és francia film nagy korszakának egyik legnagyobb díváját. Claudia Cardinale a II. Budapesti Klasszikus Film Maraton nemzetközi fesztivál nyolcvanéves díszvendége interjút adott a Borsnak.
A Ripost lebuktatta a 28 éve üzemelő magyar kerítőhálózatot. Különös hirdetésre lettünk figyelmesek a Facebookon: svájci munkát kínálnak több mint 1 millió forintos fizetésért, ám kizárólag életvidám fiatal lányok jelentkezését várják.
Késeléses támadás érte csütörtökön Jair Bolsonaro szélsőjobboldali brazil elnökjelöltet Juiz de Fora városában tartott kampányrendezvényén - jelentette a helyi sajtó. A politikus rendkívül sok vért vesztett, ezért életveszélyes állapotban került a kórházba.
Az újabb big-box épület 2019 első negyedévében kerül átadásra , a CPI Property Group vecsési logisztikai komplexumában, amely a reptéri régió egyik legnépszerűbb ipari ingatlan fejlesztése
Franciaország és a három Benelux-állam vezetője egyfajta afrikai Marshall-tervről tárgyalt. A felek az afrikai országok kapcsán a Törökországgal létrehozott migrációs megállapodáshoz hasonló egyezmény megkötéséről is egyeztettek.
Bár csak pár hónapja tart, olyan komollyá vált a német szépség kapcsolata Tom Kaulitzcal, hogy a 29 éves, szintén német zenész beköltözött Heidi Los Angelesi otthonába. A 45 éves modell gyerekei is remekül kijönnek anyjuk választottjával. A szerelmespár együtt ment fesztiválozni is. (Via Best Magazin)
Az énekesnő a türkizkék hajával, tarka ruháival maga az örök gyerek. Nyilván rajong az Álomutazó mesemusicalért, amiben ő Idill. Imádja, hogy idén karácsonykor újból játsszák, és hogy a darabot színpadra állító TulipánTündér Produkció támogatja az UNICEF-et. – Ha kiszúrtak az utcán, harminc évig azt mondták: nézd, ott a Pa-Dö-Dő! Most azt kiabáljá
Kínában tervez új üzemet építeni a 77 Elektronika, a termékeit 83%-ban exportáló vállalat következő nagy felvevőpiaca Afrika lehet, miközben 100 fejlesztő dolgozik az orvosi műszereket gyártó cégnél, hogy az ötletből prototípus...
Késeléses támadás érte csütörtökön Jair Bolsonaro szélsőjobboldali brazil elnökjelöltet Juiz de Fora városában tartott kampányrendezvényén - jelentette a helyi sajtó.
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint indokolt volt, hogy a kormány a napokban meghosszabbította a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet.
Az Országos Vérellátó Szolgálat szervezésében szombaton a régi hangulatot idéző Retro véradás lesz a Városmajorban - mondta a szervezet szakmai főigazgató-helyettese.
A magyar teniszező győzelmével történelmet írt, ugyanis ő lett az első magyar játékos, aki az amerikai nyílt teniszbajnokság valamelyik felnőtt versenyében döntőzhet.