Veszprém - Több mint 10 milliárd forintból újították fel a helyi Csolnoky Ferenc Kórházat, az egészségügyi intézmény mégis beázott a szombati viharban.
A legfrissebb sajtóhírek szerint a Ferrari Forma-1-es csapata szombat este végleg eldöntötte, Charles Leclerc lesz Sebastian Vettel csapattársa 2019-ben! A hírről a német Auto Bild Motorsport számolt be a Forma-1-es Olasz Nagydíj előtt nem sokkal. Ahogyan azt vasárnap délelőtt az F1VILÁG is megírta, a Ferrari hetekkel ezelőtt elhunyt elnöke, Sergio
Tele volt tetoválásokkal és testékszerekkel az a 20 éves lány, aki 1-es tipusú cukorbetegsége ellenére makacsul kitartott amellett, hogy ő nem használ tűt. Önfejűsége tragédiához vezetett. A legmegdöbbentőbb az egész történetben, hogy az áldozat édesanyja gyógyszertárat vezet, ám a szaktudása is kevés volt ahhoz, hogy rábírja immár nagykorú lányát:
Egy kanadai férfi finoman szólva is erős hátszelet kapott, mikor Barrie város vasúti átjárójából lövellt ki, és gyakorlatilag átrepült egy bukkanón, amit egy biztonsági kamera megörökített.
A 2016/17-es kiíráshoz hasonlóan a legutóbbi szezonban is az olasz Davide Lanzafamét választották meg a legjobb mezőnyjátékosnak az OTP Bank Ligában a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének (HLSZ) szavazásán.
Lengyelország területe 1795 és 1918 között az orosz, a porosz és a Habsburg Birodalom között volt felosztva, és ez az állapot csak 1918-ban, az első világháború végén szűnt meg.
A pályakezdők béremelése mellett a nyugdíjasok továbbfoglalkoztatásának automatizmusával, illetve a végzős hallgatók bevonásával lehetne enyhíteni a pedagógushiányt - jelentette ki a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke az érdekképviselet hétfői budapesti tanévnyitó sajtótájékoztatóján.
Hiába nőttek jelentősen a bérek az elmúlt félévben a hivatalos statisztikák szerint, sok család mégsem érzi ezt a mindennapokban. A számlák befizetése, a bevásárlások, egészségügyi kiadások után nem sok pénz marad a magyarok zsebében....
A nagy áruházláncok közül a legnagyobb forgalmat a Tesco bonyolítja le, a legtöbbet azonban a Spar nőtt, a legfürgébb az Aldi – ehhez ő adja a legtöbb bért is –, a leghatékonyabb pedig a Lidl. Az óriások a teljes élelmiszerboltos forgalom felével büszkélkedhetnek.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a GE Hungary Kft. és a Silver Wood - IT Kft. jogsértést követett el a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak radiológiai IT termékeinek beszerzésekor azzal, hogy...
Úgy látszik, az újabb kétharmad új lendületet adott a politikai pedofíliának, az egykori III/II-es Szita Károly hatéveseknek mutatta meg, hogy érdemes jóban lenni a fideszes vezetéssel.
Bally Attila lett az NKM Földgázszolgáltató Zrt. új vezérigazgatója 2018. szeptember 1-jétől, aki e mellett továbbra is ellátja az NKM Áramszolgáltató Zrt. vezérigazgatói feladatait. Ezzel a teljes kereskedelmi üzletág egy pontból történő irányítás alá kerül a Nemzeti Közművekben.
Az elmúlt három évben több mint százezer család igényelte a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást - mondta az InfoRádiónak Szőnyi György, a G1 Intézet orvosigazgatója.
Csapongó, indulatos játékot és döntetlent hozott a Groupama Arénában 14 ezer néző előtt játszott Ferencváros–Mol Vidi rangadó a labdarúgó NB I 7. fordulójában.
Élete legkeményebb munkáját vállalta be Meghan Markle, amikor oltár elé állt Harry herceggel. Májusi esküvőjük óta egy perc nyugta sem volt, egymást érték a hivatalos események, melyekre hosszasan készítették fel őt. Három hónap után most végre meglátogathatta amerikai barátait. Ráadásul az esküvő óta most mozdult ki először újdonsült férje nélkül.
Heiko Maas egy német lapinterjúban sürgette, hogy az EU a külpolitikában szakítson az egyhangú döntéshozatali eljárás kizárólagosságával. Mint mondta, nagyon fontos, hogy a jövőben bizonyos ügyekben ne a teljes egyetértésen, hanem a többségi döntéshozatal alapján határozzanak.
A Duna House ismét közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2018 augusztusában, országosan 13 869 ingatlan-adásvétel bonyolódott. Ezzel a hazai lakóingatlanpiaci tranzakciószám átlépte a 100 ezres küszöbértéket...