Nem változott érdemben a pártok támogatottsága az egy hónappal ezelőtti helyzethez képest - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből, amit a Magyar Idők számára készített. A Fidesz-KDNP továbbra is biztosan vezet, míg az ellenzéki pártok közül csak a Jobbik népszerűsége haladja meg a 10 százalékot.
Számlabefizetés. Egy régi számla előkeresése. Ügyfélváltozás bejelentése. A részszámla összegének módosítása. Mindez néhány kattintással otthonról, vagy épp utazás közben, külföldön nyaralva is elintézhető.
Láthatóan elkezdtek visszatérni a befektetők a nyári szabadságukról, augusztusban forgalomélénkülés volt megfigyelhető júliushoz képest a Budapesti Értéktőzsdén. Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy 2017 azonos időszakához...
Egy, három és hat hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A jegybank az 1, 3 és 6 hónapos lejáraton egyaránt 25 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A hétfői tenderek...
Másfél hete tart a magyar tenisztársadalmat megosztó botrány, az üzengetések után, a csehek elleni Davis-kupa-párharc közeledtével a szövetség (MTSZ) szeretne véget vetni a konfliktusnak.
Hamarosan elindul a Femcafe.hu új sorozata. A #filternélkül lerántja a leplet a magyar vloggerek, youtuberek és Instagram modellek csilivili világáról.
Jövőre 606 milliárddal többet költ a kormány az oktatásra, mint a baloldal által legutoljára benyújtott költségvetésben – mutatott rá Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Elon Musk valódi közösségi-média sztár lett mostanában, de nem biztos, hogy ezzel jót tesz a Teslának. Az elektromos autókat gyártó cég alapítója meglehetősen beszédes lett mostanában az interneten - és ezzel egyidőben ő maga is beszédtéma...
Az előadással minden néző szemébe könnyeket csalt, és saját bevallása szerint ő maga is nagyon küzdött azzal, hogy sírva ne fakadjon a tévékamerák előtt.
Egy ügyvéd szerint ha csak a női alkalmazottakat kötelezik melltartó viselésére, de a férfiak számára nincsen hasonló szabály, azt diszkriminációnak ítélhetik.
Augusztus utolsó hetében véget ért a 2018-as országos szúnyogirtási program, a szakemberek az elmúlt hónapokban több mint 729 ezer hektáron gyérítették a vérszívókat - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-t.
Ausztria nem nyugszik bele abba, hogy az Európai Unió Bírósága helybenhagyta az Európai Bizottság azon határozatát, amelyben az jóváhagyta az Egyesült Királyság által a Hinkley Point C atomerőmű javára nyújtani tervezett támogatásokat....
Gyakran hallani arról, hogy a magyar háztartások jelentős részének nincsen érdemi megtakarítása, ami értelemszerűen sérülékennyé teszi őket pénzügyileg. Az Eurostat friss adataiból azonban kitűnik, hogy más népek is hasonló cipőben...
Két forduló után hibátlan a Dárdai Pál (42) által irányított Hertha BSC focicsapata a német élvonalbeli bajnokságban! Nem kis meglepetésre ugyanis az újonc Nürnberg legyőzése (1-0) után vasárnap a tavalyi ezüstérmes Schalke otthonában is három pontott szerzett a magyar edző alakulata. Ezzel a címvédő Bayern München, illetve a Wolfsburg mellett két
Költségcsökkentési céllal újjászervezik és karcsúsítják az egyik legnagyobb brit bank, a Lloyds kereskedelmi banki üzletágát - értesült a Bloomberg. A Lloyds egyik legnagyobb divíziójáról van szó. Vezetője, David Oldfield irányítja...
Újabb vállalat készül beállni azok közé, amelyek a Teslát találják a legmegfelelőbb partnernek egy energiatároló megépítésére: ezúttal az Amazon döntött úgy, hogy a megújuló energia-termelést és az akkumulátoros energiatárolást kombinálva csökkenti működéséből származó szén-dioxid kibocsátását a nagy-britanniai Tilbury városában lévő létesítményéné
Augusztus utolsó hetében véget ért a 2018-as országos szúnyogirtási program, a szakemberek az elmúlt hónapokban több mint 729 ezer hektáron gyérítették a vérszívókat - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.
Az első nyolc hónapban az ingatlan-adásvételek száma meghaladta a 105 ezret, ami némi emelkedést mutat az előző év azonos időszakához képest, amikor összesen 101 404 ingatlan-adásvétel történt
Újabb vállalat készül beállni azok közé, amelyek a Teslát találják a legmegfelelőbb partnernek egy energiatároló megépítésére: ezúttal az Amazon döntött úgy, hogy a megújuló energia-termelést és az akkumulátoros energiatárolást kombinálva csökkenti működéséből származó szén-dioxid kibocsátását a nagy-britanniai Tilbury városában lévő létesítményéné
Akárcsak egy esztendeje, idén is az olasz Davide Lanzafamét (31) választották meg az elmúlt idény legjobb mezőnyjátékosának a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének (HLSZ) szavazásán.
Tudatosabbak a pénzükkel és nagyobb arányban tesznek félre – ez jellemzi a magyar fiatalokat a K&H ifjúsági indexe szerint. A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a 19-29 éves korosztály inkább borúlátó a jelenlegi pénzügyeivel kapcsolatban, viszont egyre többen várnak javulást a jövőben.
A pekingi székhelyű technológiai startup, a Meituan-Dianping, benyújtotta a honkongi tőzsdére a tőzsdei bevezetéshez szükséges dokumentumokat. A társaság legalább 4 milliárd dollárnak megfelelő nagyságú új tőkét szeretne bevonni az IPO-n keresztül.