Maráz Zsuzsannának 27 órára, 4 percre és 28 másodpercre volt szüksége az Athén és Spárta közti 246 kilométeres táv megtételéhez. Az esztergomi futó a táv nagy részén vezetett, a második felén nagy előnyt szerzett.
Viharos széllökésekkel és heves esőzésekkel érte el Japán déli részét a Trami tájfun szombaton, a zord időjárás áramkimaradásokhoz és legalább négyszáz repülőjárat törléséhez vezetett a térségben.
Sajátos módját választotta egy ózdi fideszes képviselő annak, hogy cselekvésre bírja a városgazdálkodási intézmény vezetőjét. Szerenádot vagy molotov koktél ajánlott a hölgynek, de később elnézést kért.
Oroszország már megkezdte az Sz-300-as légvédelmi rakétarendszerek szállítását Szíriának - jelentette be pénteken New Yorkban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
A szakértő szerint a kereslet valószínűleg azért élénkül, mert a kedvezményes lakásáfa megszűnése sietteti a vevőket, de ennél is erősebben hajtja az adásvételeket a hitelfelvételi szabályok változása.
Novemberig az egészségügyi magánszolgáltatóknak és a mentőszolgálatoknak is csatlakozniuk kell az e-recepteket és a digitalizált leleteket is tartalmazó felhőalapú egészségügyi adatbázishoz.
Egy friss kormányhatározatban azt írta elő a kormány, hogy az idei évi költségvetésben 3,577 milliárd forintot csoportosítsanak át egy olyan jogcímhez, amelyből a jövő évi és a 2020-as fejlesztéspolitikai tájékoztatási célokat lehet...
Füst gomolyog Szob térségében, ahol a léüzemben műanyag rekeszek és hordók gyulladtak ki 2018. szeptember 29-én. Személyi sérülés nem történt, de a tűzvész a közelben egy gáztározót is veszélyeztetett. A tüzet a tűzoltók megfékezték.
Már csak egy hónapja van arra, hogy pluszkörök nélkül megszabaduljon a régi ezerforintos bankjegyeitől. Október 31-ig fizethet a 2017 előtt kiadott ezresekkel, utána már csak a postákon és a bankfiókokban lehet beváltani azokat újakra. Erre három éve van. Ha kifut az időből, akkor a Magyar Nemzeti Bank lakossági pénztára lesz a segítségére.
Az utóbbi időben egyre sűrűbben derül fény olyan bűncselekményekre, amelyeket az áldozatok csak utólag hoznak nyilvánosságra. Ez történt most Cristiano Ronaldóval is, akit elképesztő dologgal vádoltak meg.
A középkorban még a boszorkányok ellen is a kövirózsát vetették be. Ma már erre szerencsére nincs szükség, de sok más panaszra is ajánlják. Bőrbetegségeket is gyógyíthatsz vele, de fájdalomcsillapításra is remek. Eláruljuk, hogyan készíts belőle gyógykenőcsöt.
A brit választóknak csaknem a fele úgy gondolja, hogy Theresa May miniszterelnök valójában az Európai Unióban tartaná Nagy-Britanniát, ha módja nyílna rá.
A hazai és a nemzetközi kávévilág vezető szakemberei avatják be a közönséget a minőségi kávék titkaiba az Akvárium Klubban vasárnap A kávé napja elnevezésű rendezvényen, melynek programjában kóstolók, szakmai előadások és baristaverseny is szerepel.
A nyugat-magyarországi városok közül Győrött kellett a legtöbbet, körülbelül 300 ezer forintot fizetni egy lakás négyzetméteréért az idei év első negyedében. Sopronban több mint 290 ezer, Veszprémben pedig csaknem 270 ezer forintot....
Vajon mennyire tükrözik a törvényhozók a magyar társadalmat, amelynek képviseletét ellátják? És mennyire fontos, hogy a törvényhozás leképezze az őt megválasztók összetételét? A Hetek elemzése.
A szokottnál korábban kezdődött az idén a téli kerékcsere szezonja, a gumiabroncsok az elmúlt évhez képest csaknem 5 százalékkal drágultak - közölte az Abroncs Kereskedőház az MTI-vel.
Füst gomolyog Szob térségében, ahol a léüzemben műanyag rekeszek és hordók gyulladtak ki 2018. szeptember 29-én. Személyi sérülés nem történt, de a tűzvész a közelben egy gáztározót is veszélyeztetett. A tüzet a tűzoltók megfékezték.
Az iskolának nem a semlegességre kell nevelnie, hanem az elköteleződésre, arra, hogy az emberek tudjanak és merjenek elköteleződni valami mellett - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton a szobi Szent László Gimnázium ünnepségén.
Forest Hills – Nem először fordul elő a zeneiparban, hogy a pályájuk csúcsán lévő zenekarok és duók váratlanul feloszlanak. Majka és Curtis szakítása kapcsán új sorozatunkban végigvettük a leghíresebb feloszlásokat.
Egyre több a lerobbant autó miatti segélyhívás Magyarországon - közölte a Europe Assistance biztosítócég magyarországi szóvivője az M1 aktuális csatornán pénteken.
Októbertől már előrendelhetp a világ első repülő autója, ezzel pedig beteljesedik az, amit a múlt században gondoltak a jővőt illetően. Az autót a kínai Terrafugia nevű cég szabadalmaztatta, azonban egyelőre mindössze 100km/h sebességre képes, ami alig tesz túl egy tuningolatlan Simson motoron. A szárnyak – autó állapotban – a jármű oldalára hajtó
Egyre több a lerobbant autó miatti segélyhívás Magyarországon - közölte a Europe Assistance biztosítócég magyarországi szóvivője az M1 aktuális csatornán pénteken.
Az iskolának nem a semlegességre kell nevelnie, hanem az elköteleződésre, arra, hogy az emberek tudjanak és merjenek elköteleződni valami mellett - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton a szobi Szent László Gimnázium ünnepségén.