Szerdán tárgyalja az Országgyűlés a Sargentini-jelentést elutasító kormánypárti határozati javaslatot. A plenáris ülésen azonban nem szólalhatnak fel majd a magyar EP-képviselők.
Hulahoppkarika forgatása kézzel, egyensúlyozás lapos tányérban lévő gumilabdával vagy vízzel teli pohárral – mindezt lóháton. Még egy egészséges gyereknek is embert próbáló feladatok lennének, hát még egy fogyatékossággal élőnek! A budapesti Magyar Zoénak Lüsszi hátán mégis sikerült – 176 társával egyetemben. Ennyien vesznek részt a 14. Lovaste
Bemutatták Magyarország Nemzeti Atlaszának új kiadását. A kötet, amely a Magyar Tudományos Akadémia és a kormány együttműködésében valósult meg, az ország természeti környezetéről ad pillanatfelvételt.
Sokak számára emlékezetes a Magyar vándornak az a jelenete, melyben Korda György egy olasz trubadúrt alakít. A slágerénekes most elárulta, hogy kis híján miért hagyta ott a fogát a forgatáson.
Az átlagosnál erősebb kereslet miatt rendkívül élénk ingatlanpiacra számít a következő hónapokban az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Balogh László szombaton az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy mostanáig az első fél...
Mindenre felkészült vezetőkutyák és a börtönökben sokat látott négylábúak mérték össze tudásukat a nyolcadik alkalommal megrendezett Kutyavezetők és szolgálati kutyák versenyén.
Idén 400 MW új naperőmű kapacitás is települhet Magyarországon, ekkora mennyiséget még csak megközelítőleg sem telepítettek korábban egyetlen évben itthon. Sőt, az eddig összesen épített naperőművek együttesen sem érik el ezt...
Rendszerszinten nincs megoldva, miért, hogyan lakoltatják ki az érintett embereket, akik sokszor csak napokkal előtte értesülnek arról, hogy hamarosan utcára kerülhetnek. Vannak köztük idősek, betegek és sokgyerekesek is - a 8. Lakásmenet róluk szól.
A világszervezetben jelenleg tárgyalt átfogó migrációs paktumot nem támogatja a kormány, mert szembe megy a magyar érdekekkel, mondta az ENSZ-ben felszólaló külügyminiszter.
Csütörtök délben hordágyon került az észak-rajna-vesztfáliai város baleseti klinikájára Leslie Mandoki (65) idősebbik lánya, aki erdővédő aktivistákhoz csatlakozott, és a nagyszabású rendőri intézkedés közben balesetet szenvedett. Julia 6-8 méteres magasságból, egy lombházba vezető kötéllétra tetejéről esett le az RWE tulajdonában lévő Hambachi er
Bővül Owen Wilson családja, ám ő nincs elragadtatva ettől. Varunie Vonsvirates üzletasszony nemrég jelentkezett be nála, közölve, hogy terhes, s a gyermek Owené. A Marley meg én című film színésze sokáig tagadta a viszonyukat, végül kiharcolt egy apasági tesztet, ami nem neki kedvezett. A teszt ugyanis egyértelműen kimutatta, hogy a gyermek az övé.
A Toyota japán autóipari óriáscég nagy-britanniai részlegének vezérigazgatója szerint a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után akár hónapokra is leállhat a cég angliai termelése, ha Londonnak addig nem sikerül megállapodásra jutnia az Európai Unióval a kereskedelmi kapcsolatok feltételrendszeréről.
Váratlanul felbukkant a hazánkban élő legnagyobb pók egy zagyvarékási füdőszobában. A 31 éves Tánczos Dorottya viszont ahelyett, hogy pánikolva csapta volta agyon, műanyag dobozba zárta, és megetette.
A Toyota japán autóipari óriáscég nagy-britanniai részlegének vezérigazgatója szerint a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után akár hónapokra is leállhat a cég angliai termelése, ha Londonnak addig nem sikerül megállapodásra jutnia az Európai Unióval a kereskedelmi kapcsolatok feltételrendszeréről.
Pénteken zárult a EuroSkills, a szakmák Európa bajnoksága Budapesten. A rendezvényen 28 országból 37 szakmában versenyeztek a fiatal szakmunkások. Szakértők szerint a magyar gazdaság versenyképességét a jó szakmunkások adhatják a jövőben.
Ellentmondásokkal teli nyilatkozatok és egy, a sajtószabadságot firtató incidens jellemezte leginkább a török elnök és a német kancellár pénteki találkozóját.
Tizenöt új kanyarós megbetegedést igazoltak országszerte szeptember 24-e és 28-a között Romániában - derül ki az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) honlapján közzétett adatokból.
Hiába indult a harmadik helyről, végül pont nélkül zárt a kínai Ningbóban Michelisz Norbert. A BRC Racing Team magyar versenyzőjének Hyundai i30 N TCR-ével még az első körben történt valami, hatalmas füstölés után a boxban fejezte be a versenyt. A mezőny másik két magyarja, a Zengő Motorsportos Szabó Zsolt a hetedik helyről, csapattársa, Nagy Norb
2018 szeptember 1-től Szauer Tamás a Deloitte kockázatkezelési tanácsadás üzletágának új igazgatója. A szakember kinevezése előtt külsős tanácsadóként dolgozott a Deloitte-nak.
Kedvezőbbé válnak az energetikai felújításra igényelhető nullaszázalékos hitel feltételei a jövő héttől. A módosítások elsődleges célja, hogy rövidüljön az igényléstől számított átfutási idő.
Ön is fél attól, hogy a nagy fogyás után megmarad a felesleges bőr a testén? A tetemes súlyveszteség után nem kell saját zsebből fizetni a korrekciós plasztikai műtétet, mert állja azt a társadalombiztosítás. De nem minden esetben ingyenes a hasfalplasztika. A fogyás előtt a testtömegindexnek 35 felettinek kell lennie, az életmódváltás után pedi