Valtteri Bottas, a Mercedes pilótája szerint nincs akkora előnye a Mercedesnek a Ferrarival szemben, mint az Orosz Nagydíj második szabadedzésén. A második szabadedzésen a Mercedesek zártak az élen, a Ferrari viszont elmaradt tőlük: az olaszok csak az 5. és 6. legjobb időt autózták, ráadásul Sebastian Vettel úgy nyilatkozott a nap végén, hogy bőven
Miközben a világ más országaiban érdemi növekedésnek indult, Magyarországon 2010 és 2016 között csak minimálisan nőtt, 2013 óta pedig évről évre csökkent a megújuló energiaforrásokból előállított energia részaránya a teljes...
1848. szeptember 29-én a magyar katonák győzelme a lelkükben született meg – fogalmazott a honvédelmi miniszter a pákozdi csata 170. évfordulója alkalmából rendezett szombati ünnepségen Pákozdon.
A Lyme-kórt leggyakrabban a klinikai tünetek alapján lehet és kell felismerni. Fontos azonban, hogy a diagnózisnál a tüneteket együttesen értelmezzük, ugyanis nem mindig a Lyme-kór áll a kör alakú bőrpír hátterében, hanem egészen más betegség. Melyek a Lyme-kór klinikai tünetei?
Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke lesz a felvidéki magyar párt államfőjelöltje a jövő tavasszal sorra kerülő szlovákiai államfőválasztáson - jelentették be az MKP ünnepi, megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rendezett kongresszusán Dunaszerdahelyen.
A hálózatra csatlakoztatott eszközök egyre nélkülözhetetlenebbé válnak az emberek közötti kapcsolattartásban, ugyanakkor sokak számára fontos védőhálót is jelentenek különböző társasági helyzetekben, amikor nem akarnak másokkal beszélgetni. Ezt a viselkedésbeli tendenciát a Kaspersky Lab közelmúltbéli felmérése is igazolta, miután a megkérdezettek
A szeptemberi iskolakezdés anyagi szempontból hagyományosan megterhelő időszak a gyerekeket nevelő családok számára. A kiskereskedelemben pedig ilyenkor szokás szerint megugrik a tanszerek, iskolai felszerelések, valamint a ruházati cikkek...
Magyarországon a levegő minősége továbbra is aggasztó, a legfrissebb uniós számvevőszéki jelentés szerint a kétes rangsorban Kínát és Indiát is előzzük. Hazánkban az egyik legnagyobb szennyező a lakossági fűtés. A hagyományos energiahordozók kiváltása, a magasabb energiahatékonysági sztenderdek bevezetése, a fűtőkészülékek károsanyag-kibocsátásának
A türkmén kormány úgy döntött, hogy a közép-ázsiai országban januártól a lakosságnak fizetnie kell az elfogyasztott áramért, vízért, földgázért, és megszűnik az ingyen só is - közölték orosz hírportálok a türkmén hírügynökségre hivatkozva.
A héten érkezett meg az első külföldi megrendelő, aki megkezdte a teszteléseket a Zalaegerszegen több mint 40 milliárd forintos beruházással épülő ZalaZone járműipari tesztpálya eddig elkészült elemein - közölte a létesítmény miniszteri...
A Magyar Közösség Pártja (MKP) a felvidéki magyarság magva – jelentette ki Menyhárt József, az MKP elnöke a felvidéki magyar párt ünnepi kongresszusán, ahol államfőnek jelölték.
Hétmilliárd forintból jövő év végére épülhet ki az a földmegfigyelési információs rendszer, amelynek keretében elsőként a közigazgatási szervek 72 órán belül hozzáférhetnek műhold-felvételekhez – közölte a rendszer kialakításában résztvevő Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) elnöke. Szijártó Zoltán szerint a katasztrófavédelmet a
A 28 éves birminghami lány nem volt megelégedve testével, így számtalan plasztikai műtét mellett a fenekét is megműttette. Most azonban cseppet sem elégedett az eredménnyel.
A Reuters kötvénypiaci szolgáltatója, az IFR ismertette, hogy kik vették meg az új magyar eurókötvényt. Az egymilliárd eurós, új magyar eurókötvényből 190 befektető vásárolt.
Várhatóan a kiskereskedelem jut az MVM-be beolvadó Nemzeti Közműveknek a csoporton belül, a nagykereskedelem pedig az MVM-é lesz - írja a Világgazdaság.