Rimár Péter a Concorde Értékpapír Zrt. intézményi üzletkötője, azaz brókere. BRÓKER, csupa nagybetűvel. Bő 20 éve van a pályán, évről évre 100 milliárd forint feletti forgalmat bonyolít a Budapesti Értéktőzsdén és a főbb külföldi...
A Jobbik szerint az Európai Bíróság döntése nyomán minden devizahitel-károsultat érintő végrehajtást fel kellene függeszteni. Abban is bíznak, ha személyesen megjelennek ilyen akciókon, előbb-utóbb a kormány leállítja a kilakoltatásokat.
Míg a sertéspestis egyelőre nem hozott komolyabb változást a piacon, az egész gazdaságot fojtogató munkaerőhiány mellett a takarmányárak is egyre több termelőnek okoznak fejfájást.
Donald Trump szerint ha nem őt választották volna meg az Egyesült Államok elnökének, háború lenne Észak-Koreával. Erről az amerikai államfő az ENSZ New York-i épületében tartott sajtótájékoztatóján beszélt szerdán.
Évek óta ömlik a befektetés az iparágba, az USA elárasztja a világot olajjal és gázzal, de az amerikai energiacégek eddig egyszerűen képtelenek voltak nyereséget termelni. A befektetők egyre megosztottabbak, nem tudják, érdemes-e tovább pumpálni a pénzt, közben Szaúd-Arábia is lekevert egy nagy pofont.
Egyre több a vadgázolás, és sokszor nemcsak az elütött állat, hanem az autóban utazó ember is életét veszti. Az InfoRádiónak nyilatkozó vezetéstechnikai instruktor szerint néha csak úgy lehet elkerülni a tragédiát, ha nem rántjuk félre a kormányt, hanem nekimegyünk a kiugró jószágnak.
Továbbra is magasnyomás alakítja időjárásunkat. Csütörtökön a magasban már jóval enyhébb levegő érkezik térségünk fölé, kissé erősödik a nappali felmelegedés, de a hajnal még több helyen talajmenti fagyot hoz. Túlnyomóan derült, napos idő várható, elsősorban északon és keleten lehet időnként kevés felhő. Csapadék nem lesz. Az Alföldön megélénkül a
Erről ügyvédje beszélt az ATV-ben, aki szerint valódiak az örökségről szóló dokumentumok, nem az asszony gyártotta őket. Helmeczy László azt is elmondta, ő is látta az örökségről szóló dokumentumokat.
Az orosz katonai hírszerzés (GU) ezredeseként azonosították a Szkripal-ügy egyik gyanúsítottját brit oknyomozó újságírók. Gavin Williamson brit védelmi miniszter nem sokkal a szerda esti bejelentés után Twitter-üzenetben megerősítette, hogy a csoport a gyanúsított valódi kilétét derítette fel, de később törölte a bejegyzését.
A címvédő FC Barcelona után a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid is kikapott a spanyol labdarúgó-bajnokság 6. fordulójának szerdai játéknapján: a fővárosiak a Sevilla otthonában szenvedetek 3-0-ás vereséget.
Donald Trump amerikai elnök New York-i sajtótájékoztatóján kijelentette, neki köszönhető, hogy elmaradt a szíriai Idlíb tartomány elleni offenzíva. Az amerikai elnök szerint egy Twitter-bejegyzése hatására hiúsult meg a támadás.
Két hét alatt diplomáciai csatározássá vált az az egyszerű félreértésnek tűnő esemény, amely egy stockholmi szálloda halljában rekedt kínai családot érintett.
– Hetekkel ezelőtti interjú látott napvilágot a két rapper barátságáról: Majka a botrányos szakítás előtt nem sokkal még semmiféle utalást nem tett arra, hogy szakítani szeretne Curtissel, s akkor úgy vélte, jó döntés volt összeállni a rapperrel.
Szőllős Sándor fideszes polgármester 34 millió forintot nyert el falusi szálláshely létrehozására, de a helyiek akkori elmondása szerint a politikus sógornője lakott az ingatlanban. A polgármester most azt mondta: nem tud semmilyen vizsgálatról, őt nem keresték meg ezzel kapcsolatban. Mint mondta, a Kincstártól voltak nála ellenőrizni és mindent re
A Nagy Ádámmal felálló Bologna 2-0-s vereséget szenvedett a címvédő, s továbbra is százszázalékos Juventus otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának szerdai játéknapján.
Hazai klasszikusok, az elmúlt években készült magyar művek, nemzetközi fesztiválsikerek egyaránt megtalálhatók a 6. Országos Rajzfilmünnep programjába választott 130 alkotás között.
Három esztendővel a kis híján végzetes motorbalesete után, amikor a klinikai halál állapotából tért vissza, most újra közlekedési balesetet szenvedett Rékasi Károly (56). A Blikk információi szerint az autójában ülő színész kedd kora este ütközött a budapesti belvárosban: nem ő volt a hibás, és szerencsére ép bőrrel megúszta a kalandot. – A hír ig
Szombatig csapadék nem várható, sokat fog sütni a nap, erősödik a nappali felmelegedés. A reggelek viszont csípősen indulnak. Csütörtökön napközben már 20 fok köré emelkedik a hőmérséklet. Sok napsütés ígérkezik, a Dunától keletre lehet több felhő és szelesebb az idő, de csapadék nem várható. Pénteken ragyogó napos, nyugodt időre készülhetünk, c
Nem volt könnyű dolga Pataki Ádámnak. Amikor az édesapja négy évvel ezelőtt meghalt, sokan úgy gondolták, nem lesz alkalmas a rá hagyott cukrászda vezetésére, ám Ádám bebizonyította, hogy nem csak tökéletes cukrászmester és üzletember, de nagyon jó apa is.