Palvin Barbi végre elérte az álmát. Persze az utóbbi időben nem győzünk ámulni azon, hogy Barbi milyen hihetetlen sikereket ér el, karrierje már évek óta magasan ível felfelé, újra és újra magasabbra tör, a Victoria’s Secret mégis elérhetetlennek tűnt számára egészen mostanáig.
A hallgatói hitelrendszert működtető - az alapítói szándék szerint nyereségcél nélkül működő - Diákhitel Központ (DK) Zrt., akárcsak egy éve, nulla forint adózott eredménnyel zárta az első fél évet. A társaság mérlegfösszege június végén 257,994 milliárd forint volt, 2,6 százalékkal csökkent 2017 végéhez képest - ismertette a társaság a BÉT honlapj
Bő 1,2 millióan váltottak jegyet főszezonban a budapesti fürdőkbe. Az esős, hideg június ellenére sem tört meg az évek óta tartó folyamatos forgalomnövekedés.
A módszertani fejlesztések miatt felkészülési idő és továbbképzések szükségesek mielőtt bevezetik az új Nemzeti Alaptantervet – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Horváth Péter. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke hozzátette: a tananyag- és az óraszámok csökkentése is fontos lenne.
Összesen 7 milliárd forintot szán a kormány a Lánchíd és a budai Váralagút felújítására - olvasható a Magyar Közlönyben. A felújítás időtartama, vagyis a gépjárműforgalom ezen a közúti szakaszon történő teljes vagy részleges...
Megállapodott a Magyarországra irányuló 2020-as orosz gázszállításokról Orbán Viktor magyar kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök - derült ki a két fél tárgyalása után tartott sajtótájékoztatón. Az orosz elnök az egyeztetést követően elmondta, a Török Áramlat egyik ága Magyarországon keresztül haladhat. A Paksi Atomerőmű bővítéséről a magyar ko
1. A jegybank nagy jelentőségű döntéseket hozott tegnap, amivel elindult a monetáris szigorítás útján. 2. A jegybank ügyes bűvésztrükköket dobott be tegnap, de ha átlátunk ezeken, akkor kiderül, hogy a jegybank sosem volt még ennyire...
A jegybank monetáris tanácsának tegnap bejelentett változtatásai jótékonyan hatottak a forint árfolyamára. A hosszú kötvényhozam Amerikában is nagyot emelkedett, ugyanakkor a tőzsdék is felfelé tartanak, de a BUX gyengélkedik.
Már érvényes a rettegett EU-s adatkezelési szabályozás, a GDPR, de még mindig van egy csomó kkv, amely (többnyire pénz és erőforrás hiányában) kisujját sem mozdította, hogy megfeleljen a szabályoknak, mondván, hogy ha majd figyelmeztetik...
Ahogy elkezdődik az iskola, egyre több gyerek lesz náthás, de ezzel egy időben sok kicsinél fülfájás, fülgyulladás is jelentkezik. Utóbbi a helytelen orrfújás miatt is kialakulhat.
Aki rendszeresen fogyaszt tejtermékeket, kisebb a kockázata, hogy szívbetegségek alakuljanak ki nála. Egy több évet átfogó, nagyszabású nemzetközi kutatás először bizonyította az összefüggést a tej szívre gyakorolt jótékony hatásáról. A The Lancet című brit orvosi folyóiratban publikált vizsgálatban 21 ország lakosainak adatait dolgozták fel, egé
Manapság már a saját bőrünkön is érezzük a szakemberhiányt, nehezen találunk festőt, villanyszerelőt, könyvelőt, és ha mégis, azt nagyon megbecsüljük. Már régóta nem idegen sem a munkahelyváltás, sem pedig a hivatásváltás...
A színésznő két évvel ezelőtt, 2016 szeptember 19-én adta be a válókerestet Brad Pitt ellen, és azóta háborúban állnak egymással. Az utolsó hírek is arról szóltak, hogy Jolie teljesen megkattant, és ha tehetné, teljesen kitörölné az életéből a férfit. Ezért is meglepő, hogy a Hollywood Life most azt írja egy névtelen forrásra hivatkozva, hogy végre
Egy állásinterjún az első benyomást mindig az önéletrajzunk alapján alakítják ki rólunk. Ezért nagyon fontos törekedni arra, hogy azt a kívánt állás megszerzéséhez igazítsuk. Az interneten rengeteg helyen találhatunk sablon önéletrajzokat, de kifejezetten öngól magunknak, ha azt nem változtatjuk át a vágyott munkakör betöltéséhez. Ha több helyre i
A gasztroparézis kezelése a tünetek súlyosságától függ. Az esetek többségében a kezelés a betegséget nem gyógyítja, viszont egy kielégítő egészségi állapotot segít fenntartani.
Érdekes részletek derülnek ki a lakásépítésekről a statisztikai hivatal friss kiadványából, amely az építkezések területi megoszlását és egyúttal aránytalanságait mutatja be.
A hazai földgáztározókban már 4,3 milliárd köbméter gázt töltöttek fel szeptember közepére. Ez fedezheti az ország téli igényeit, ha nem lesz extrém hideg - írja a Napi.hu.