Több orosz állami és energetikai vezetővel tárgyalt az Egyesült Államok energiaminisztere, Rick Perry, bár konkrétumok helyett inkább fenyegetések hangzottak el - írja a vg.hu.
Berki Krisztián a Jakupcsek Plusz műsorban vendégeskedett, s mesélt jelenlegi párkapcsolatáról, a közösségi média használatáról, illetve arról is, hogy hogyan dolgozza fel a szakításokat.
Egy 52 éves férfi tett bejelentést a rendőrségre kedden este arról, hogy a 4814-es számú úton kerékpározott Debrecen irányába, amikor egy rövid szóváltást követően elsodorta egy gépkocsivezető.
A hatóságok szerint az életveszélyes tette "csínytevés" lehetett, az ország minden részében utánzók és, ahogy a rendőség fogalmazott, "kópék" rejthetnek tűket eperbe és más gyümölcsökbe.
2016 után idén újra nagy tételben veszi az OTP részvényeit Csányi Sándor szingapúri alapja, a Sertorius. Tegnap újra vettek egy kisebb csomagot. Tegnap 35 ezer darab OTP-részvényt vett 9780 forintos átlagáron Csányi Sándor szingapúri...
A NAIH még vár a szektorális szabályozásokra a GDPR-kapcsán, de úgy tudják, hogy már készül egy nagyobb munkatörvénykönyv módosítás - árulta el Péterfalvi Attila NAIH-elnök. Elindult a hatóság adatvédelmi incidens jelentő rendszere...
-A háztartások 46 százaléka rendelkezik autóval -A hazai autópark átlagéletkora 2018 első negyedévében 13,9 év -Az átlagos futásteljesítmény 17 ezer kilométer
Az USA és Kína kereskedelmi háborúja bár tovább folytatódott, azonban a két ország által bejelentett új importvámok ellenére is emelkedtek a tengerentúli tőzsdék kedden, az emelkedés pedig az ázsiai tőzsdéken is folytatódott a hét...
A magyar munkavállalóknak jelenleg 5 százaléka dolgozik túlnyomórészt otthonról, és 55 százalék szeretne otthonról dolgozni - derül ki a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. országos reprezentatív kutatásából.
„Annak érdekében, hogy tovább növeljük a Magyarországra irányuló kínai turistaforgalmat, Kínában immár 14 városban tudnak a külképviseletek vízumigényléseket fogadni, illetve 48 órán belül kiadni magyarországi beutazási engedélyeket” – mondta.
Megállapodott a Magyarországra irányuló 2020-as orosz gázszállításokról Orbán Viktor magyar kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök - derült ki a két fél tárgyalása után tartott sajtótájékoztatón. Az orosz elnök az egyeztetést követően elmondta, a Török Áramlat egyik ága Magyarországon keresztül haladhat. A Paksi Atomerőmű bővítéséről a magyar ko
A magyar munkavállalóknak jelenleg 5 százaléka dolgozik túlnyomórészt otthonról, és 55 százalék szeretne otthonról dolgozni - derül ki a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. országos reprezentatív kutatásából. Összességében a munkavállalók...
Élő adásban kóstolta meg az ATV műsorvezetője a világ legerősebb chili paprikáját. Bár az első másodpercekben úgy tűnt, nincs probléma, Tvrtko pár pillanattal később kénytelen volt meginni még a vendégeknek kitett vizeket is, és végül műsorvezető társa, Balogh Judit volt kénytelen elköszönni a nézőktől.
A német nagykoalíciós pártok vezetői döntöttek, hogy az alkotmányvédelmi hivatal elnökének távoznia kell posztjáról, és át kell ülnie a szövetségi belügyminisztérium államtitkári székébe.
Ha szeretnéd az őszt új lendülettel indítani, érdemes már most kitalálnod magadnak egy szuper frizurát. Egy új formával vagy színnel könnyebben elengeded a nyarat.
– A magyar munkavállalóknak jelenleg 5 százaléka dolgozik túlnyomórészt otthonról, ám 55 százalék szeretne otthonról dolgozni – derül ki a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. országos reprezentatív kutatásából.
Összesen 7 milliárd forintot szán a kormány a Lánchíd és a budai Váralagút felújítására - olvasható a Magyar Közlönyben. A felújítás időtartama, vagyis a gépjárműforgalom ezen a közúti szakaszon történő teljes vagy részleges...
Anna Shapiro és férje ugyanabban a városkában lett rosszul vasárnap, ahol márciusban a gyanú szerint orosz titkosügynökök próbáltak idegméreggel gyilkolni.
Ismét egy spanyol városról nevezte el új autóját a Seat, amitől minden eddiginél nagyobb bevételre számítanak. A Tarraco igazi közönségkedvenc lehet, mindene megvan, ami ma divatos.