Az ATV főmunkatársa szembesítette Orbán Viktort 2015-ös nyilatkozatával a határvédelemről. A miniszterelnök válaszul azt mondta: ahhoz hogy az EU átvegye a határvédelmet, módosítani kell a Schengeni szerződést szerinte, mert most az nemzeti hatáskör.
Minden ép ésszel bíró szülő tudja, hogy nem szabad elkísérnie a tizenéves gyerekét a randira, szájrapuszit adni neki a reflektorfényben vagy mindenfélét odakommentelni az Instagram-posztjaihoz. De a világsztárok között akad, aki nincs tisztában ezzel az alapszabállyal – vagy magasról nem érdekli.
Termálvizet találtak az V. kerületben a Vadász utcai sportközpont építése során, a több hónapon keresztül tartó fúrási munkálatok sikerrel jártak és a fellelt, 800 méter mélyről származó termálvíz nemcsak fürdőzési, hanem fűtési, vízmelegítési célra is alkalmas.
Egy friss kutatás szerint a németek többsége még mindig fogadna be bevándorlókat, de csak szabályzott körülmények között. Az is kiderült, hogy ahol több bevándorló él, ott pozitívabb kép él az együttélésről.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szennyeződött tejet hívott vissza a forgalomból. A termék a gyártási folyamat során szennyeződött, érzékenyebb embereknél a tej elfogyasztása hányást, hasmenést, hidegrázást is...
Fenntarthatósági szempontból a MOL továbbra is az egyik vezető vállalat a közép-kelet-európai régióból, amely bekerült a világ legjobbjai közé. A vállalat immár három egymást követő évben szerepel a Dow Jones Fenntarthatósági Indexben - olvasható közleményükben.
Tankönyvszerűen büntették az elmúlt fél évben a közműszektor cégeit a befektetők világszerte, ez azonban oda vezetett, hogy a szektorban már vannak elgondolkodtató lehetőségek. Akár a magyar tőzsdén is - írja a Napi.hu.
Magyarország és Oroszország gazdasági együttműködése egyre több hasznot hoz a magyar gazdaságnak - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Moszkvában a közmédiának.
Az összes állami fenntartású kulturális intézmény mától csak akkor tarthat bármilyen sajtó nyilvános eseményt, illetve akkor nyilatkozhatnak munkatársai, ha azt 48 órával előtte engedélyeztetik az Emberi erőforrások minisztériumával.
Az egyérintéses technológia népszerűsége töretlenül növekszik Európában, Magyarország pedig jóval az átlag felett teljesít ebben a tekintetben: a bolti kártyás fizetések 82 százalékát már egyetlen érintéssel intézik a magyarok. A...
Több közgazdász is helyesen jelezte előre a 2008-as válságot, közülük négyet szólaltatott meg a MarketWatch szakírója, választ várva arra a kérdésre, mi okozhatja a következő nagy válságot. A Lehman Brothers 10 évvel ezelőtti...
A tapasztalatok szerint az üdülőövezetek elnéptelenedésével párhuzamosan nő a betörések kockázata és a a szélsőséges időjárás is növelheti a kárértéket.
Csökkent idén a napraforgó ára és hazai vetésterülete, még mindig kiemelkedő hozam mellett. A minőség változó, és egyértelműen a magas olajsavtartalmú fajták jelentik az igazán jó befektetést.
Elon Musk, a Tesla vezére Twitteren jelentette be vasárnap, hogy míg korábban a gyártás poklában kellett helytállnia a vállalatának, addig mostanra a kiszállítási és logisztikai feladatok okoznak problémákat számukra. Sajnálom...
Ukrajna éveken át semmit vagy szinte semmit nem tett a magyar közösségért Kárpátalján, és ugyanez elmondható a többi nemzetiségi kisebbségről is - jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter hétfőn a Kijevben hetedik alkalommal megnyílt Euroatlanti fórum ülésén.
Június közepe óta újra emelkedik a rendőrség által megakadályozott határátlépések, illetve a hatóságok által Magyarországon elfogott illegális migránsok száma - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI érdeklődésére.
Hollandiában aratott győzelmével a magyar férfi-kosárlabda válogatottnak esélye maradt a kijutásra a jövő évi vb-re. Hétfő este az olaszok következnek.
Az online és offline megoldások összekapcsolása lesz a digitális marketing következő evolúciós lépcsőfoka – állítja az INTREN és a JabJab, a Google két kiemelt magyarországi viszonteladó partnere. Jelenleg két világtrend uralja a digitális hirdetési piacot. Az egyik célja, hogy minél több adatot gyűjtsön a felhasználókról, és így személyre szabott