Hosszan tartó betegség után, 81 éves korában hétfőn elhunyt Budapesten Rónay László József Attila- és Prima-díjas irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár - közölte a család.
"Gyalázatosan félremagyarázták" - mondta az atv.hu-nak Hoppál Péter, amikor arról kérdeztük, miért posztolt gyermektelen ismert európai politikusokat a közösségi oldalán a Facebookon, azzal: "Nekik nem számít a jövő, a haza, Európa, a keresztény kultúra. Csak a Carpe diem... Ennyi".
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint komoly többletköltséggel és növekedési áldozattal terhelné a brit gazdaságot, ha Nagy-Britanniának nem sikerül megállapodásra jutnia az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése utáni kereskedelmi kapcsolatok feltételrendszeréről.
Megkéseltek két amerikai kosárlabdázót vasárnapra virradó éjszaka a kelet-romániai Brailán, egyikük állapota súlyos, a másik sportolóé stabil – közölte az Agerpres hírügynökség.
Négy transzplantált beteg rákos lett, miután ugyanattól a donortól kaptak szerveket. Az esetet vizsgáló kutatók szerint az ilyesmi rendkívül ritka, mivel csak nagyon alapos vizsgálat után ültetik át egy donor szerveit - írta a Live Science tudományos-ismeretterjesztő portál.
A Continental ünnepélyesen letette az új debreceni gyárának alapkövét, mellyel a technológiai cég az autóipari elektronikai gyártási tevékenységét szándékozik bővíteni. Az ünnepélyes eseményre a debreceni Déli Ipari Park zöldmezős területén került sor. Lukas Juranek, a debreceni telephely vezetője köszöntötte a vendégeket, és bemutatta az egység jö
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint komoly többletköltséggel és növekedési áldozattal terhelné a brit gazdaságot, ha Nagy-Britanniának nem sikerül megállapodásra jutnia az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése utáni kereskedelmi...
A 19-29 éves fiatalok többsége dolgozik: 52 százalékuk kap főállásból fizetést, 25 százalékuk pedig mellékállásból szerez jövedelmet - derült ki egy friss kutatásból. A dolgozó fiatalok 52 százaléka számít kisebb mértékű fizetésemelésre...
10 éve robbant ki a 2008-as válság a Lehman Brothers bedőlésével. Ennek apropóján a Financial Times az összeomlás nemzetközi főszereplőit szólaltatta meg, az mfor.hu és a Privátbankár.hu közös cikksorozata pedig a hazai gazdasági döntéshozókat, fontosabb szereplők visszaemlékezéseit mutatja be. Cikksorozatunk hatodik részében Zsiday Viktor, alapkez
Újabb fejezetéhez érkezett a Magyar Tudományos Akadémia és az Innovációs és Technológiai Minisztérium közötti nyilatkozatháború - ezt a PestiSrácok.Hu közölte. Ebben a Lovász László kijelentéseire reagál Palkovics László, Innovációs és Technológiai miniszter. A tárcavezető szerint a két fél között teljes volt az egyetértés, ennek fényében megdöbben
Többen haltak meg az elmúlt évben Magyarországon, mint a korábbi években. Majdnem annyian hunytak el tavaly, mint a rekordnak számító 2015-ös esztendőben: összesen 131 674-en. Ez pedig 4621-gyel több emberi élet elvesztését jelenti 2017-ben, mint egy évvel korábban.
Bár Törökország pénzügyi stabilitása az elmúlt hetekben megingott. És bár Recep Tayyip Erdogan (64), az ország elnöke a dollár, illetve az amerikai behozatal bojkottjára szólított fel, úgy tűnik, számára eljött a kánaán, legalábbis ami a külföldi utazásokat illeti. A katari uralkodó család eladásra szánt luxus Boeing 747-eseinek egyikét ugyanis ajá
Megkéseltek két amerikai kosárlabdázót vasárnapra virradó éjszaka a kelet-romániai Brailán, egyikük állapota súlyos, a másik sportolóé stabil – közölte az Agerpres hírügynökség.
A kereskedelmi háború megint betett a tőzsdék hangulatának, főleg, hogy a húzóágazatnak számító amerikai technológiai szektort most különösen érintik a hírek. Az Apple, Amazon esik, a Tesla nehézségei ellenére emelkedni tud. A BUX-ot több papír is lehúzta, a forint azonban csak kicsit gyengült.
Spéder Zoltán értékesítette a Cemp-x Online Zrt-ben lévő tulajdonrészét Ziegler Gábornak és Oltyán Józsefnek. A hírt mindkét fél közleményben erősítette meg. A Spéder Zoltán a Silhouette Capital Managementen keresztül értékesítette...
Oroszország és Törökország megállapodott, hogy demilitarizált ütközőövezetet hoznak létre a túlnyomórészt kormányellenes erők által ellenőrzött szíriai Idlíb tartományban - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn Szocsiban, ahol több órán át tárgyalt török hivatali partnerével, Recep Tayyip Erdogannal.
Marcia Cross eddig teljes titokban tartotta, hogy beteg. Most posztolt egy fotót, amiből kiderült: sikerült legyőznie a gyilkos kórt. A haja azonban kihullott.
Feledy Botond külpolitikai elemző szerint sem a soros uniós elnök Ausztriának, sem az utána következő Romániának nem érdeke, hogy a Sargentini-jelentés nyomán napirendre tűzzék a magyar kérdést az Európai Tanácsban.
Magyarországra jön új filmje, a Nevem: Thomas bemutatója alkalmából. A film premierjén és a premier előtt is lehet vele találkozni, ahogy később a Syma csarnokban is. Hill már előre elnézést kér azért, mert nem fog tudni mindenkivel szelfizni és kezet rázni.
Felfüggesztették a budapesti Real Reisen Utazási Iroda utazásszervezési jogosultságát - számolt be az Index.hu. Egy, az iroda szervezésében éppen Görögországban nyaraló olvasó szerint, a helyi idegenvezető SMS-ben értesítette...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy és három hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó, finomhangoló devizaswap-tendereket (kamatcsere-tendereket) tartott hétfőn, amelyeken 50 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A hétfői tenderek...
Egy csicsergő hang, ami mégis olyan éretten szól korosztályához, hogy több mint 60.000-en követik nap mint nap. Laudon Andi egy sokoldalú tehetség, aki úgy inspirál másokat, hogy nem akarja senkinek megmondani, mi a jó.
„A tartózkodások mindkét esetben számítanak, a leadott szavazatok kétharmadának számításánál, valamint az összes európai parlamenti képviselő többségének megállapításánál is” – mondja Alexander Thiele, a göttingeni jogi egyetem tanára a Mandinernek.