2018. szeptember 12. szerda

szept. 12
20:00
Putyin: nincs bűnözői hátterük a feltételezett Szkripal-támadóknak (Infostart)
Az orosz elnök váratlanul közölte: ismerik azt a két férfit, akit a britek a Szkripal-mérgezéssel gyanúsítanak, de Vlagyimir Putyin tagadta, hogy azok az orosz katonai hírszerzés állományában lennének.
szept. 12
20:00
Bejelentették: tüntetés lesz Orbánék ellen vasárnap (ATV)
Ujhelyi István Strasbourgból jelentette be az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy vasárnap délután 5 óra körüli időpontra az MSZP tüntetést szervez a kormány ellen, melyre várják az ellenzéki pártokat.
szept. 12
20:00
McDonald's-okat, hentes- és sajtüzleteket rongáltak meg Franciaországban feldühödött vegán-bűnözők (444.hu)
Egyes vegán-vandálok a művérrel való fröcsköléstől sem riadnak vissza.
szept. 12
20:00
Gasly: Igazságosabb feltételeket a valódi tehetségeknek! (m4sport.hu)
Nehezen tartja elfogadhatónak, hogy Esteban Ocon-szintű fiatalok ülés nélkül maradhatnak az F1-ben.
szept. 12
20:00
A 9 éves kislány, aki elérte, hogy mozgássérült, beszédképtelen húga végre a saját hangján szólalhasson meg (SzMo)
Testvére egy olyan alkalmazással kommunikálhat, amelyhez személyre szabott hangot alkottak. Mutatjuk a videót!
szept. 12
20:06
Az Európai Bizottság szorosabb szövetséget szeretne Afrikával (ProfitLine)
Az Európai Bizottság egy szoros "Afrika-Európa szövetség" létrehozására tett javaslatot az Afrikába irányuló beruházások jelentős növelése, a kereskedelem megerősítése, a munkahelyteremtés, valamint az oktatásba és a készségfejlesztésbe történő beruházások érdekében.
szept. 12
20:06
Megszavazta a vitatott szerzői jogi szabályozási tervezetet az EP (hirado.hu)
A képviselők 438:226 arányban fogadták el a javaslatot.
szept. 12
20:06
Franciaország üdvözli az Európai Parlament határozatát (Könyves Magazin)
Franciaország üdvözli, hogy az Európai Parlament elindított egy „olyan ritka eljárást”, amely szankciókhoz is vezethet a magyar kormány ellen – közölte a francia elnöki hivatal.
szept. 12
20:06
Ez az oroszlánkölyök 50 ezer év elteltével is cuki maradt (BorsOnline)
Egy ötvenezer éves barlangi oroszlánkölyök tökéletesen megőrzött tetemére bukkantak a szibériai Jakutföldön. A kölyök egyhónapos lehetett, amikor elpusztult, még túl fiatal volt ahhoz, hogy kinyissa szemét - idézte Valerij Plotnyikov orosz tudóst a Siberian Times című napilap honlapja.   A kutatók a Szpartak nevet adták a barlangi oroszlánkölyökn
szept. 12
20:09
Zavarosban halászni nem lehet (vg.hu)
A lakásvásárlók egyik legnagyobb problémája az átláthatatlan piac, az, hogy az eladók tucatnyi ingatlanközvetítőnek is adhatnak jogszerűen megbízást.
szept. 12
20:11
Indiában is szexuális erőszakkal vádolnak egy püspököt (vg.hu)
Egy nemi erőszakkal vádolt püspök letartóztatásáért tüntetnek napok óta katolikus apácák India déli részén.
szept. 12
20:12
Az Európai Parlament megszavazta a vitatott tervezetet (Infostart)
Nagy többséggel megszavazta vitatott szerzői jogi szabályozási tervezetét szerdán az Európai Parlament plenáris ülése.
szept. 12
20:12
Jennifer Lawrence: "Szeretek úgy öltözni, mint egy prosti" (Femcafe)
A megdöbbentő kijelentés mellett elárult pár dolgot az öltözködéséről is.
szept. 12
20:12
Sargentini-jelentés: megvizsgálja a kormány az összes jogorvoslati lehetőséget (HírTV)
A külügyi és külgazdasági miniszter szerint uniós szerződést sért, ahogy a szavazás zajlott.
szept. 12
20:12
Szili Katalin: Szégyen (Tiszta Jövő)
A szavazás alkalmat adott volna arra, hogy az úgynevezett baloldal bizonyítsa korszerű patriotizmusát.
szept. 12
20:18
Szili Katalin: A magyar baloldal ismét elárulta az országot, mert a bevándorláspártiakat támogatta a haza helyett (444.hu)
Az MSZP egykori államfő-jelöltje, aki most miniszterelnöki megbízott, árulást és szégyent emleget.
szept. 12
20:18
Meglepő, melyek a hírességek és a mozisztárok kedvenc filmjei (SzMo)
Miért rajong Jennifer Lawrence, Benedict Cumberbatch, Charlize Theron vagy Matt Damon? Mutatjuk!
szept. 12
20:21
Titokban abortuszra ment, súlyos trauma érte az Oscar-díjas színésznőt (Ripost)
Nem volt könnyű gyerekkora, már tizenévesen pokoli dolgokat kellett megtapasztalnia. Megrázó vallomást tett.
szept. 12
20:21
Kínos magyarázkodásra kényszerült a magyar szövetségi kapitány (Ripost)
A folytatás csak nehezebb lesz pólósainknak. Märcz Tamás csapata rosszul kezdte a németországi Világkupát.
szept. 12
20:21
Mentőhelikoptert riasztottak, rettenetes dolog történt a pincében (Ripost)
Kiderült, hogy mérgező gáz okozta a bajt.
szept. 12
20:24
A demokrácia alapszabályaira hívta fel a figyelmet a német házelnök (Infostart)
Berlinben a törvényhozás elnöke a költségvetési vita megkezdését arra használta fel, hogy pénzügyi kérdések helyett a demokrácia alapszabályaira és a jogállam értékeire hívja fel a képviselők figyelmét. Wolfgang Schäuble leszögezte, hogy a kölcsönös tolerancia és tisztelet biztosítása érdekében ragaszkodni kell ahhoz, hogy az erőszak éppen úgy tilo
szept. 12
20:24
Durva: kígyót fogott az idős hölgy, amikor valami váratlan történt (Blikk)
Szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy nem a kígyók hazájában élünk, mert nem kell olyan kihívásokkal megküzdenünk, mint ennek a hősies nagymamának.
szept. 12
20:24
Macskán egyensúlyozott dobókockák és mérhetetlen fánkzabálás - ezek 2019 leghülyébb rekordjai (BorsOnline)
Megjelent a Guinness Rekordok 2019-es kiadása, melyben újabbnál újabb, elképesztő és bizarr rekord került bemutatásra - ezekből válogattunk párat. A legtöbb testmódosítás - Rolf Bucholz 516 piercingjével és implantátumával lett rekorder. A leghosszabb ideig homlokon egyensúlyozott gitár - 7 perc 3,9 másodperccel Josh Horton tartja a rekordot. A
szept. 12
20:26
Cáfolták a szegedi nyugdíjakat érintő skandalumot (BorsOnline)
Rémhírként terjedt szerda délelőtt az interneten, hogy Szegeden, a Pillér Takarékszövetkezetnél hogyan ,,omlott össze a nyugdíjkifizetés - írja a Délmagyar. Szerencsére nem igaz.
szept. 12
20:30
Ezt nézze: görkorira cserélte tűsarkúját Novák Katalin (Blikk)
Novák Katalin (41), az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) a család- és ifjúságügyért felelős államtitkára tűsarkú cipőjét görkorcsolyára cserélte, s jó pár kört tett a szerdán átadott Skateparkban, amelynek felújítására a tárca 2,2 millió forint támogatást adott.
szept. 12
20:30
Változatos mérkőzésen nyert a magyar fiatalokkal teli Vác Siófokon (m4sport.hu)
Nagyot hajtottak a váci fiatalok, de a szerencsével sem álltak hadilábon.
szept. 12
20:32
Mérgezés: mustárgáz miatt lett rosszul egy ember (Blikk)
Mustgázmérgezés miatt riasztották a pápai hivatásos tűzoltókat Somlószőlősre.
szept. 12
20:36
Euróban szeretnéd a nyugdíjadat? 2019-től összehozhatod (Privátbankár)
Elfogadtak egy javaslatot egy új európai önkéntes nyugdíjmegtakarítási termékre, a terv szerint már jövőre lehetne ezekben takarékoskodni. Az előnyök az olcsóság és a hordozhatóság, az alapos szabályozás és ellenőrzés lenne az EU egész területén, de sok kérdés nyitott még, mint az adózás vagy a nyugdíjcélú felhasználás módja.
szept. 12
20:36
Élesítették az uniós atombombát: Orbán kész tovább harcolni, nem távoznak a Néppártból (Blikk)
Meglett a kétharmad, élesítették az uniós atombombát: 448 igen, 197 nem ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadta el az Európai Parlament (EP) a Sargentini-jelentést, amely szerint az uniós alapértékek súlyosan sérülhetnek Magyarországon.
szept. 12
20:36
Vegyesen mozgott a forint árfolyama (ProfitLine)
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb nemzetközi devizákkal szemben szerda kora este a reggeli értékekhez képest.
szept. 12
20:36
Törökország több hadianyagot küld Szíriába (hirado.hu)
Ankara az ellenálló szövetségeseit akarja segíteni Idlíb tartományban.
szept. 12
20:36
Lengyelország támogatni fogja Magyarországot a támadás elhárításában (USAracing)
Demokrácia elleni merényletnek minősítette a Sargentini-jelentés megszavazását Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter szerdán a lengyel közszolgálati televízióban, aláhúzva: Lengyelország támogatni fogja Magyarországot e támadás elhárításában.
szept. 12
20:39
Januárban dől el a PSG csillagának a sorsa (Sport365)
Több csapat is csábítja a futballistát.
szept. 12
20:42
Sargentini-jelentés: Nincs ok az örömre (Blikk)
Csalás vagy győzelem. Politikai szimpátiák szerint ez a két álláspont uralta a hazai nyilvánosságot azután, hogy az Orbán-kormány vitán felüli gyomrosba szaladt bele az Európai Parlamentben.
szept. 12
20:42
Az Európai Bizottság szorosabbra fűzné a kapcsolatot Afrikával (Infostart)
Az Európai Bizottság egy szoros "Afrika-Európa szövetség" létrehozására tett javaslatot az Afrikába irányuló beruházások jelentős növelése, a kereskedelem megerősítése, a munkahelyteremtés, valamint az oktatásba és a készségfejlesztésbe történő beruházások érdekében.
szept. 12
20:42
Gyurcsányék is bejelentették: tüntetést szerveznek vasárnapra (ATV)
Gréczy Zsolt ezt szerette volna bejelenteni az ATV Egyenes Beszéd Kontrában, de egy beszélgetéssel korábban már Ujhelyi István megtette ezt. A DK bízik benne, hogy az MSZP-vel és a Párbeszéddel közösen tudják a demonstrációt szervezni.
szept. 12
20:42
Erdoğan miatt maradhat el Dárdaiék Bayern elleni meccse (vg.hu)
Biztonsági okokból elhalaszthatják a Hertha BSC-Bayern München mérkőzést a Bundesligában.
szept. 12
20:42
Egy hercegné élete sem könnyű: az esküvő óta Meghan Markle elvesztette a barátai egy részét (BorsOnline)
- Nem tudja, kiben bízhat meg - fogalmazta meg röviden az egyik barátnője Meghan Markle egyik legnagyobb gondját. - Meghan többet is elvesztett az esküvő előtti legjobb barátai közül. Azért kemény időszak lehet ez számára - tette hozzá. A People magazin tehát azt írja, hogy egy hercegnének sem fenékig tejfel az élete, úgyhogy most kárörvendhetü
szept. 12
20:42
10 őszinte és vicces tweet szülőktől, akiknek a gyereke iskolába ment végre (SzMo)
„Elfelejtettem fotót posztolni a gyerekeimről az első napjukról az iskolában. Most akkor évet kell ismételniük, vagy mi van?”
szept. 12
20:48
Egy liberális EP-képviselő szerint kettős mércén alapul Magyarország elmarasztalása (Infostart)
Kettős mércén alapuló, politikailag elhibázott lépésnek nevezte Magyarország elmarasztalását szerdán Norica Nicolai román európai parlamenti képviselő, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) képviselőcsoport egyik alelnöke.
szept. 12
20:48
Rossz hír: hamarosan vége a nyárnak (Femcafe)
Ilyen időre lehet számítani a hét hátralevő részében.
szept. 12
20:48
12 szülő, akik pofátlanul szanaszét trollkodták a gyerekeiket (SzMo)
Mert a lényeg, hogy szeressük egymást. Na jó, meg hogy röhögjünk egymáson.
szept. 12
20:48
Elveszett kincsek a világból, amiket még mindig keres az emberiség (SzMo)
Talán te lesz az új Grál megtalálója? Ebből a vlogvideóból megtudhatod.
szept. 12
20:50
"Megcsinálnád ingyen?" – zseniálisan rázta le a művész azt, aki nem akarta kifizetni neki a munkáját (SzMo)
Tanulságos történet - éppen emiatt tette közzé a beszélgetést a spanyol alkotó.
szept. 12
20:54
Tolvaj garázdálkodott az amerikai síparadicsomban (Blikk)
Aspen – Ellopták a felvonó egyik székét a coloradói síparadicsomból.
szept. 12
20:54
A végbélsipoly okai, tünetei és kezelése (WebBeteg)
A külső nyílás ezen típusú sipolyoknál a végbélnyílás körül található a gáttájékon. Ritkán távolabbra is vezet, ekkor mindig keresni kell a háttérben meghúzódó betegséget.
szept. 12
20:54
Egy hashtagre hasonlít a legrégebbi emberi rajz (ATV)
Egy hashtagre hasonlít a legrégebbi emberi rajz: a dél-afrikai Tű-foktól keletre lévő Blombos-barlangban bukkantak a rajzra, amely legalább 30 ezer évvel régebbi minden eddig ismert emberi rajznál.
szept. 12
20:54
Trump rendeletet írt alá a választásokba történő beavatkozások szankcionálásáról (Képmás)
A választásokba történő beavatkozások szankcionálásáról írt alá rendeletet Donald Trump amerikai elnök.
szept. 12
21:00
Moody's: semmi nem fenyegeti a dollár globális tartalékvaluta-szerepét (Portfolio)
A belátható jövőben az amerikai dollár marad a világgazdaság domináns tartalékvalutája az alternatív fizetőeszközök, köztük a kínai jüan fokozatos előretörése ellenére is - áll a Moody's Investors Service szerdán Londonban ismertetett...
szept. 12
21:00
Aláírták a dél-szudáni békemegállapodást (hirado.hu)
Az összecsapásokban több tízezren meghaltak.

Keresés