A lengyel kormány nyugtalansággal fogadja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás kezdeményezését Magyarországgal szemben, szolidáris Budapesttel – hangsúlyozta Joanna Kopcinska lengyel kormányszóvivő szerdán az MTI-nek nyilatkozva.
A Fidesz-KDNP kétnapos frakcióülését Velencén tartja, ahol kiemelten foglalkoznak az Európai Parlament döntésével - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.
Ha eddig nem értette a Sargentini-jelentést, azt, hogy miről szavaznak, mik lehetnek a következmények, most segítünk és lépésről-lépésre elmagyarázzuk.
A nyári átigazolási időszakban összesen 4,21 milliárd dollárt költöttek játékosvásárlásra az öt nagy európai labdarúgó-bajnokság - az angol, a német, a spanyol, a francia és olasz - klubjai. A nemzetközi szövetség (FIFA) szerdán...
Összenőtt, ami összetartozik: Strasbourgban az úgynevezett magyar baloldal az ellenőrizetlen bevándorlás híveit támogatta saját hazája ellen – írja közleményében a miniszterelnöki megbízott.
Az uniós tagállamok politikusai pártállásuktól függően nyilatkoznak a jelentés elfogadása után: a jobboldaliak szerint hiba volt, a baloldali, illetve liberális politikusok viszont üdvözlik az Európai Parlament döntését.
Az „egész ötlet”, hogy Magyarország már nem demokrácia és szélsőséges, autokrata, önkényuralmi rendszer kiépítése felé halad, teljességgel hamis – mondta Nigel Farage, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája euroszkeptikus képviselőcsoport vezetője szerdán az M1 aktuális csatornának az aznap az Európai Parlamentben (EP) elfogadott Sargentini-j
A közép-kelet európai finomítók remek időszakot élnek át a dinamikusan megugró kereslet és az alacsony finomítói kapacitásbővítések miatt. Ehhez hozzájárul, hogy a globális hajózásban 2020 január 1-étől új alacsony kéntartalmú szabvány lép életbe, ami kedvező változást jelent a magas komplexitású üzemeknek. A kedvező klíma 2020 után azonban jó esél
A 24.hu beszámolója szerint szerdán a Balassagyarmati Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta a büntetés-végrehajtási bíró döntését az olaszliszkai lincselés harmadrendű vádlottjának ítélete kapcsán, vagyis a 2009-ben 15 évre elítélt elkövető büntetését helyben hagyták. A börtönbüntetését töltő harmadrendű vádlott arra hivatkozta kérte büntetés
Mégis leszállítja Spanyolország a Szaúd-Arábia által megrendelt 400 lézerirányítású precíziós bombát egy korábban kötött a szerződés értelmében - közölte az El Periodico nevű helyi lap szerdán diplomáciai forrásokra hivatkozva.
A Commerzbank szakértői Magyarországon erőteljes, idén is 4 százalék körüli gazdasági növekedést várnak, és azzal számolnak, hogy a jegybanki alapkamat 2019 végéig nem változik - mondta Klaus Windheuser, a Commerzbank Zrt. elnök-vezérigazgatója
Szeptember 24-től változik a BUX, a BUMIX és a CETOP összetétele. A legfontosabb változás, hogy a Zwack Unicum kikerül a BUX-ból. BUX A BUX indexkosárba nem kerül új részvénysorozat. A jelenlegi indextagok közül a Zwack Unicum másodszor...
Literenként mintegy kétezer forinttal, vagyis 30-40 százalékkal drágulhatnak jövő januártól a pálinkák és a keserű likőrök a magyar boltok polcain. A várható drasztikus áremelkedés oka, hogy e két termékkategóriára is kivetették...
Magyarország elmarasztalása után októberben a jogállamiság romániai helyzetének európai parlamenti megvitatása következik - figyelmeztetett a Digi24 romániai hírtelevíziónak adott nyilatkozatában Cristian Diaconescu volt román igazságügyi és külügyminiszter.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint „óriási csalás”, ahogy az Európai Parlament elfogadta a Sargentini-jelentést. A tárcavezető az ATV Egyenes beszédben elmondta azt is, miért nem igaz, hogy csak egy papírt kellene a kormánynak aláírnia a CEU működéséhez.
Koncepciós perre emlékeztetett a Sargentini-jelentés európai parlamenti vitája – nyilatkozta Nigel Farage, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája euroszkeptikus képviselőcsoport vezetője. Farage szerint teljességgel hamis állítások hangoztak el Magyarországról.
Újabb bizarr időutazós agymenéssel sokkolja közel 800 ezres követőtáborát az Apex TV: most egy olyan férfit találtak, aki meg van róla győződve, hogy járt a múltban - egész konkrétan valamikor a XVI-XVII. században -, és ráadásul ott is hagyott véletlenül egy személyes tárgyat: az óráját! Minderről pedig fotója is van. Az utazó története egyébként
A Nike legújabb kampányába egy megosztó személyiséget, az amerikai focista Colin Kaepernicket választotta egyik fontos reklámarcának. Az első pillanatban bevállalós húzás azonban a jelek szerint végtelenül számító volt.