Országszerte 7 projekt alapján 110, egyenként 0,5 megawatt teljesítményt nem meghaladó naperőművet épít az idén uniós társfinanszírozással az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. tagvállalata, a MVM Hungarowind Kft.
A KSH közlése szerint az idei második negyedévben 15,3 százalékkal nőtt a beruházások volumene, az első fél évben 13,4 százalékkal haladta meg a beruházási teljesítmény a múlt év azonos időszakáét.
Az Európai Unió szétszakításával vádolta Orbán Viktor kormányfőt és Matteo Salvini olasz belügyminisztert a francia elnök. A Helsinkiben tartózkodó Emmanuel Macront az EFE spanyol hírügynökség idézte.
A ma 78 éve történt erdélyi bevonulásról a történész szerint bátran ki lehet jelenteni, hogy az erdélyi magyarság XX. századi történelmének legszebb napjai voltak.
Donald Trump amerikai elnök arra figyelmeztetett, hogy politikai irányelveit „erőszakosan” felborítaná, ha a novemberi időközi választásokat a demokraták nyernék- írja a BBC
Péntektől összehangolt akció keretében a gyorsforgalmi utakon ellenőrzik a közlekedőket - mondta Óberling József, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője. Az akció szeptember végéig tart, de ha nem javul a közlekedési helyzet, akkor meghosszabbítják.
Az Audi Q3 második generációjának első modellje kedden gördült le a gyártósorról az Audi Hungariánál: az első győri prémium kompakt városi terepjáró turbókék színben készült el. Az Audi négy motorizáltsági változatban szállítja az új Q3-at, három benzines és egy dízel verzióban, kombinálva elsőkerék- vagy quattro-meghajtással.
Miközben az új LC-vel, LS-sel vagy UX-szel a Lexus formailag még radikálisabb irányokba tör, meglévő modelljeit, például az NX-et, majd most az RC-t jóformán láthatatlanul frissíti. Ha vizuálisan első ránézésre nem is feltétlenül egyértelmű, azért sok tekintetben megváltozott a közel ötéves prémium kupé.
A kiberbűnözés terjedésével egyre növekszik az igény a jól képzett információbiztonsági szakemberekre. Három éven belül várhatóan 3,5 millió betöltetlen állás lesz a szektorban világszerte, az európai cégek háromnegyede szerint nem megfelelő a kiberbiztonsági csapata. A hazai versenyszférában és a közigazgatásban is jelentkező kritikus szakemberhiá
A mustgáz veszélyére figyelmezteti a lakosságot az őszi szüreti szezon közeledtével az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) - közölte az OKF szóvivője.
Mernek nagyot álmodni a megyei I. osztályban szereplő Siklós labdarúgócsapatánál! A Baranya megyei együttes nyílt levelében nehezen visszautasítható ajánlattal környékezte meg a továbbra is klub nélkül tengődő Dzsudzsák Balázst (31).
Sz. Gábornét az a titokzatos csengeri háztartásbeli asszony, aki évek óta azt állítja magáról, hogy 1300 milliárd forintnyi vagyont örökölt. A Független Hírügynökség információit megerősítette Helmeczy László, a csengeri örökösnő ügyvédje is.
Az argentin jegybank váratlanul brutális kamatemelést hajtott végre, ugyanis piacnyitás előtt 45%-ról 60%-ra emelte az irányadó rátát. A peso árfolyama gyakorlatilag szabadesésben van, már 15% feletti napi mínuszban jár a dollárral szemben....
Tortát kellett sütnie az egész csapat számára az angol fociélvonalban szereplő Liverpool négy játékosának. A holland Virgil van Dijk, a guineai Naby Keita, a skót Andy Robertson és az angol Daniel Sturridge büntetésként kapta a feladatot, miután elveszítettek egy játékot edzésen.
Az elmúlt egy hónapban tovább bővült azon budapesti töltőállomások száma (Istenhegyi út, Kerepesi út, Könyves Kálmán körút, Hunyadi utca, augusztustól Váci út is), amelyekre a Mol villámtöltőt telepített – áll a Világgazdaságnak adott válaszban.
Véget ért az eddigi legátfogóbb európai felmérés arról, hogy kell-e az óraátállítás, vagy nem. A 'nem'-ek szétzúzták az 'igen'-eket, hamarosan döntés születhet.
Hat év után végre újra izgatottan várhatjuk az Európa-liga csoportkörének sorsolását. Holnap (13 óra, Sport1) ugyanis kiderül, kik lesznek a Bajnokok Ligája playoffjában a görög AEK Athén ellen elvérző, de az El-csoportkörrel „vigasztalódó” Mol Vidi ellenfelei a második számú európai kupasorozat főtábláján. A magyar bajnok nem akármilyen riválisokk
Az európai színtéren tovább fog folytatódni a harc a migráció megítéléséről, és a sorsdöntő európai parlamenti választásokhoz közeledve a migrációpárti erők újabb támadást indítottak azon európai országok ellen, amelyek a migráció ellen foglalnak állást - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bécsben, az EU-tagországok külüg
Miközben az új LC-vel, LS-sel vagy UX-szel a Lexus formailag még radikálisabb irányokba tör, meglévő modelljeit, például az NX-et, majd most az RC-t jóformán láthatatlanul frissíti. Ha vizuálisan első ránézésre nem is feltétlenül egyértelmű, azért sok tekintetben megváltozott a közel ötéves prémium kupé.
Az argentin jegybank váratlanul brutális kamatemelést hajtott végre, ugyanis piacnyitás előtt 45%-ról 60%-ra emelte az irányadó rátát. A peso árfolyama gyakorlatilag szabadesésben van, már 15% feletti napi mínuszban jár a dollárral szemben....
Óriási dráguláson van túl jó néhány élelmiszer a hazai boltokban. Január óta a fejes káposzta 64 százalékot drágult, a citromért 38 százalékkal kell többet fizetni, az alma ára pedig 32 százalékot emelkedett. Mutatjuk, mely élelmiszerek...
Az argentin jegybank váratlanul brutális kamatemelést hajtott végre, ugyanis piacnyitás előtt 45%-ról 60%-ra emelte az irányadó rátát. A peso árfolyama gyakorlatilag szabadesésben van, már 15% feletti napi mínuszban jár a dollárral szemben....