Kolozsvár - Bulgária befejezte a kerítésépítést a bolgár-román határon. A 133 kilométeres kerítéssel azt próbálja megakadályozni, hogy a vándorló vadállatok Bulgáriába is átjuttassák a Romániát sújtó afrikai sertéspestis kórokozóját.
Az Ikea munkatársai emberségből jelesre vizsgáztak, miután megengedték több mint 200 autópályán ragadt embernek, hogy a kiállított ágyaikban aludjanak.
A Ryanair FR 3918-as járata perceken belül landolt volna, mikor a másodpilóta elvesztette az eszméletét, így a kapitánynak egyedül kellett letennie az utasszállítót.
A törökországi Elite Aftercare Clinic műtőjében veszítette életét Leah Cambridge (†29), aki harmadik gyermekének születését követően szerette volna leszívatni a hasát, a kinyert testzsírral pedig formásabbra, nagyobbra akarta szabatni a fenekét.
A osztrák munkaügyi hivatal legfrissebb számai lehangolóak. A munkát kereső bevándorlók csupán 10 százaléka rendelkezik megfelelő német nyelvtudással. A legtöbben azonban csak alapfokon beszélik a németet. Így azonban szinte képtelenség nekik munkát találni.
Donald Trump amerikai elnök a konzervatívok és republikánusok elhallgattatásával vádolt meg szerdán amerikai technológiai óriáscégeket, mint a Facebook, a Google-t tulajdonló Alphabet és a Twitter.
Afganisztánt a birodalmak temetőjeként vagy a Szovjetunió Vietnamjaként emlegetik, utalva arra, hogy a közép-ázsiai országot hírhedten nehéz elfoglalni, és még nehezebb megtartani.
A republikánus oldal elhallgattatásával vádolja többek között a Google-t, a Facebookot és a Twittert az amerikai elnök. Donald Trump azt is közölte: szerinte nincs szükség a dél-koreai hadgyakorlatok újraindítására.
Az Angela Merkel vezette CDU-val hónapról hónapra elégedetlenebbek a kelet-németországi emberek. Három keleti tartományban már a migrációt elutasító AfD nevű párt a második legerősebb erő.
Napokkal azután, hogy lemondta külügyminisztere phenjani látogatását, Donald Trump amerikai elnök szerdán méltatta remek kapcsolatát Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, és közölte: nem látja indokoltnak a dél-koreai-amerikai hadgyakorlatok újraindítását.
Agnlia – Két anya esett egymásnak egy forgalmas út kellős közepén, miközben egy kisgyerek könyörgött nekik – láthatóan hiába –, hogy hagyják abba egymás püfölését.
Tárgyalásokról beszélnek az angol és francia halászok, korábban azonban drámai módon összecsaptak a francia partok közelében. A „fésűkagyló-háború” néven emlegetett csatában kisebb-nagyobb hajók mentek egymásnak, köveket dobáltak és jelzőrakétákat lőttek ki.
Az amerikai elnök az újkeresztény, evangéliumi egyházak vezetőitől kért segítséget, miközben a bázisának tartott protestáns fehér lakosság egyre fogyatkozik az USA-ban.
Az EU-állampolgárok 80 százaléka eltörölné az óraátállítást – derül ki az Európai Bizottság nyári időszámításról indított konzultációjából, melyet 4,6 millió európai töltött ki.
A svéd biztonsági szolgálatok szerint egyre több digitális támadás történik a különböző állami hivatalok és politikai szervezetek ellen azzal a céllal, hogy megzavarják a jövő vasárnapra kiírt választásokat. A Bloomberg hírügynökség által idézett tisztviselő arról beszélt, hogy igazán nagyszabású akciót nem látnak, és nem árulta el, hogy kit sejten
A biztonsági kamera felvételén látszott, hogy valamivel meg volt kötözve a keze, és nagyon rémültnek tűnt. Egy öngyilkos búcsúlevele nyomán bukkantak rá.
Az Egyesült Államokban, Utah államban a 74 éves Bonnie Foerstert és a 82 éves Beverly Grossaintot egy bíró házastársaknak nyilvánította. De Beverly már 3 hónapja meghalt...
Afrikaiak csempésztek be afrikaiakat egy zsúfolt kocsiban. A teherautó utasai között csecsemők is voltak. Az embercsempészek már korábban érkeztek Belgiumba, és az afrikai kapcsolataikat használták ki.