Román leánybankja után cseh leánybankja kisebbségi tulajdonosait is ki akarja vásárolni az Erste Group. Az osztrák bankcsoport vezetői arra kérték ugyanis a Reuters szerint a Ceska Sporitelnát, hogy hívja össze a társaság közgyűlését....
Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet egyik vezetője csütörtökön azzal vádolta a római vezetést, hogy a szabályozatlan migráció rémével "terrorizálja" az olasz nyilvánosságot.
Erkan Kilimci, a török jegybank alelnöke távozni készül az intézménytől - értesült a Reuters. A hírügynökségnek két névtelenül nyilatkozó forrás mondta el, hogy Kilimci, aki 2016. május 12-e óta tölti be a jegybank alelnöki...
Hadgyakorlatot tart Oroszország a Földközi-tengeren szeptember 1. és 8. között, a hadiflotta több mint 25 hajójának és a légierő 30 repülőgépének részvételével - közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.
Az MTA és a pécsi egyetem kutatói elhatározták, hogy – az 500. évfordulóhoz közeledve – az eddigiektől eltérő megközelítésből ad értelmezést az 1526. augusztus 19-én történt mohácsi vésznek.
Az utóbbi hónapokban rengeteg élelmiszer ára drágult a magyar boltokban. Ez pedig azt eredményezi, hogy a már megszokott bevásárló listán szereplő termékek beszerzése is több ezer forinttal többe kerülhet, mint arra előzetesen számítottunk...
Nemcsak a teljes beruházási volumen, de ezen belül az ingatlanügyletek beruházási értéke is folyamatosan emelkedik, annak ellenére, hogy már idén év elején is 45 százalékos éves növekedést mértek. Bár 2018 második negyedévében...
Hadgyakorlatot tart Oroszország a Földközi-tengeren szeptember 1. és 8. között, a hadiflotta több mint 25 hajójának és a légierő 30 repülőgépének részvételével - közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.
Szeptember elsején sportpályává változnak a főváros utcái és terei, megkezdődik a harmadik Budapest Urban Games. Kiss Gergelyt, az esemény nagykövetét kérdeztük, mivel készülnek idén.
Szeptember 1-jén a Budapest Urban Games keretében ismét „megnyílik” a Duna az úszók előtt, ezen apropóból pedig megkérdeztünk két tavalyi indulót milyen érzés a Duna közepéről szemlélni a fővárost.
A BMW kitartóan folytatja modellpalettájának megújítását. A 8-as Coupé premierje sokak számára egyből el is hozta a nagy szerelmet, mások azonban még várnának ezzel a nyitott változat bemutatkozásáig. Jó hírünk van: ehhez nem is kell olyan sok idő, sőt, már most gyári hivatalos képeken láthatjuk az újdonságot.
Tavasszal vette meg a Telenor közép-kelet európai leánycégeit a PPF-csoport, amelynek távközlésért felelős vezetője, Ladislav Bartonicek nyilatkozott a tranzakció hátteréről és a PPF terveiről, valamint a magyar cég névváltásáról.
Markku Kanerva, a finn labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a magyarok elleni, jövő szombati, valamint az Észtország csapatával szeptember 11-én vívandó Nemzetek Ligája-mérkőzésre.
Megnézni egy jó filmet egy közeli moziban – számunkra hétköznapi szórakozás, de természetesen nem volt ez mindig így. Száz évvel ezelőtt a mozgókép látványa csodálatos szenzációnak számított. De hogyan is robbant be Budapestre a filmezés?
Nekem kerek perec leírták, hogy „ha kormánypárti indulataidat távolságtartóbb attitűd váltja fel, akkor majd újra egymásra találunk”. Aztán az élet ment tovább.
A Dunakanyar települései mintha kimaradtak volna az utóbbi évek nagy ingatlanpiaci szárnyalásából. Szentendrétől északra, Visegrád irányában, a 11-es út mentén kis túlzással minden ház eladó - még sincs nagy mozgás. Pedig akad rejtett...
Országszerte 7 projekt alapján 110, egyenként 0,5 megawatt teljesítményt nem meghaladó naperőművet épít az idén uniós társfinanszírozással az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. tagvállalata, a MVM Hungarowind Kft.
Az 1-9. osztályban ingyenes a tankönyvellátás, ami több tízezer forintos megtakarítást jelent mintegy egymillió diák családjának – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
Szeptember 1-jétől lehet igényelni a Magyar Horgászkártyát. Az új plasztik alapú dokumentum jövő év január 1-től váltja ki a jelenlegi, papíralapú horgászigazolványt.
2018 első félévében az online kiskereskedelmi forgalom megközelítette a 180 milliárd forintot, ami csaknem 25 milliárd forinttal (17%-kal) több, mint 2017 hasonló időszakában. A magyar online vásárlói bázis növekedési korlátai miatt...
Egy német kutatóintézet azt állítja, hogy négy főbb ágazatban nincs is lényeges munkaerő-hiány az országban, csak a fluktuáció magas. Az egészet csak a munkaadók híresztelik, hogy alacsonyabb béreket kelljen kínálniuk. Nem munkaerőből van hiány, hanem fizetési készségből. A bevándorlók pedig csak rontanak a helyzeten.
A porszívóiról és kézszárítóiról ismert Dyson tavaly jelentette be, hogy elektromos autókat fognak gyártani. Akkor sokan nem vették komolyan a brit céget, a vállalat azonban folyamatosan fejleszt, beruház, sok pénzt költöttek már ahhoz...
Csapadékosabb lesz a hétvége, néhol sok eső is hullhat, helyenként kisebb lehűlés is lesz. A legtöbb helyen azonban tovább tart a meleg, 30 fok feletti maximumokkal - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Pénteken, a meteorológiai nyár utolsó napján a sok napsütés mellett főként északon és nyugaton vár
A kötelezettségről a lehetséges érintettek az általános adóhivatali tájékoztatóban olvashatnak, de egyenként is kérhetnek tájékoztatást arról, hogy a törvény hatálya alá esnek-e.
Kombikupé – így jellemzi a sajtóanyag az új generációs Kia ProCeedet, amely nem csak nevében, hanem a jelek szerint kialakításában is eltér majd hangsúlyosan háromajtós kompakt elődjétől. Hogy milyen lesz? Erről sokat elárul az első ízelítő fotó, de a végső premierre sem kell sokat várnunk.