Ha a gyerek nincs egyedül, sokkal nehezebben befolyásolható – mondta az úgynevezett Momo-jelenségről Németh Erzsébet szociálpszichológus az InfoRádió Aréna című műsorában.
Pontosan egy hónapja írtunk a Porsche Classic veteránrészleg aktuális, ‘Project Gold’ néven futó projektjéről, amelynek keretében a gyári műhely szakértői egy klasszikus, de teljesen egyedi 911-es Porschét építenek, lenyűgöző részletességgel. Azt még nem tudjuk, hogy vajon egy vadonatúj, tehát új alvázszámú autó épül-e, vagy esetleg egy meglévő donort restaurálnak, de a pletykák szerint a…
Júniusban írta meg a Portfolio, hogy a kormány új szabállyal szigorítaná a multik terjeszkedését a kiskereskedelmi szektorban. A szabály az augusztus 13-án kihirdetett kormányrendeletbe is bekerült, ennek értelmében ugyanis a 400 négyzetméternél...
Gyökeres változást hozhatnak a ma még nyomott nemzetközi olajárkörnyezetben az iráni energiaszektort célzó amerikai szankciók. Az Egyesült Államok novembertől nullára csökkentené Irán olajexportját, ami, ha egyéb termelési problémákkal is párosul, jókora problémákat okozhat a globális ellátásban. Erre hivatkozva ismét megjelentek a 120, sőt 150 dol
A magyar Alkotmánybíróság székhelye – jogilag legalábbis – 2012-ig Esztergomban volt, noha a grémium mindig is Budapesten működött. Mostanában – főleg a Közigazgatási Felsőbíróság létrejötte, illetve a Kúria és az Alkotmánybíróság elhelyezése kapcsán – újra felmerült, hogy egyik, másik vagy mindhárom bíróság ténylegesen Esztergomba költözzön. Elsőr
A várakozásoknak megfelelően bejárták a világsajtót azok a képek, amelyeken Vlagyimir Putyin megtáncoltatta az osztrák külügyminisztert. Az orosz elnök ezzel ország-világ előtt demonstrálhatta, hogy szalonképes vendég az EU-ban. Bécsnek viszont még sokáig fejére olvassák majd Nyugaton, hogy minisztere egy meglehetősen vitatott vezetővel haverkodik.
Egy hete írt arról portálunk, hogy a kormány meghallgatta Kásler Miklóst, az EMMI miniszterét a kormányülésen, ahol a leghosszabb napirendi pont az egészségügy volt, az ÁSZ jelentése a kórházak, szakrendelők szabálytalan gazdálkodásáról. A kormányülés után egyik forrásunk a kormányoldalról azt mondta, nincs alulfinanszírozva az egészségügy, szerint
Pontosan egy hónapja írtunk a Porsche Classic veteránrészleg aktuális, ‘Project Gold’ néven futó projektjéről, amelynek keretében a gyári műhely szakértői egy klasszikus, de teljesen egyedi 911-es Porschét építenek, lenyűgöző részletességgel. Azt még nem tudjuk, hogy vajon egy vadonatúj, tehát új alvázszámú autó épül-e, vagy esetleg egy meglévő donort restaurálnak, de a pletykák szerint a…
Ingyen wifit, segélyhívót, elektromosautó-töltőt, valamint egyebek mellett digitális hirdetőoszlop-funkciót is tartalmaznak a kedden Budapesten telepített, hazai társaságok által fejlesztett okos közvilágítási oszlopok. Ez az első olyan...
Minden idők egyik legsikeresebb dj-jét, az áprilisban elhunyt Aviciit most újabb elismerés érte: a Video Music Awardson ugyanis Rita Orával megosztva díjat nyert.
Az újabb moratórium sem lenne önmagában megoldás a kilakoltatásokra – mondta el Erdősi Éva az ATV Start című adásban. A szakértő úgy véli, kész terv kellene, amelyet a politika részvétele nélkül aligha lehetne kivitelezni. Erdősi Éva üdvözli, hogy a pozitív adósok száma soha nem látott magasságokba ugrott, ugyanakkor a rossz adósok csökkenése mögöt
Nyolc kategóriában adják át ma este a Petőfi Zenei Díjakat a magyar könnyűzene legjobbjainak a Zamárdi STRAND Fesztiválon. Az életműdíjat idén Tátrai Tibor kapja.
Görögországnak minden oka megvan rá, hogy jobb napokban reménykedjen, miután sikeresen befejezte az utolsó segélyprogramját, amelyben 2015 augusztusában állapodott meg a hitelezőkkel, hogy kikerüljön az adósságválságból - mondta Alekszisz...
Meghaladta a 300 ezret a munkaviszonyban álló menekültek száma Németországban a szövetségi munkaügyi hivatal (Bundesagentur für Arbeit - BA) kedden közölt adatai szerint.
Sikeresen befejezte Görögország az utolsó segélyprogramját, amelyben 2015 augusztusában állapodott meg a hitelezőkkel, hogy kikerüljön az adósságválságból.
Tovább nehezíti egy törvénymódosítás az áruházláncok hazai terjeszkedését: a négyszáz négyzetméter feletti üzletek esetében már olyan átalakításokhoz is szakhatósági jóváhagyás szükséges, amelyek egyébként nem lennének építésiengedély-kötelesek.
Több mint tíz éve nem volt ilyen magas a kkv-k beruházási szándéka, jelenleg a cégek 78 százaléka készül valamilyen fejlesztésre - derült ki egy friss kutatásból. Céges beruházásokban gazdag következő egy év elé nézhetünk....
Az előző európai uniós pénzügyi ciklus 760 milliárd forintos keretéhez képest kétszer annyi pályázati forrás áll rendelkezésre a jelenlegi ciklusban a megújuló energia termelésével kapcsolatos beruházásokra – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára pénteken Nagykanizsán.
Biztosan önnek is van olyan ismerőse, akit imádnak a szúnyogok, nem tud anélkül hazajönni a vízpartról, hogy ne legyen tele csípésekkel. Eddig sokan azt hitték, hogy a szúnyogok a verejték szaga alapján döntik el, kit választanak áldozatul - most kiderült, korántsem ez a teljes igazság.
A központi költségvetés hiánya 1557,0 milliárd volt, az elkülönített állami pénzalapok 19,1 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 46,9 milliárd forintos többletet értek el.
Görögországnak minden oka megvan rá, hogy jobb napokban reménykedjen, miután sikeresen befejezte az utolsó segélyprogramját, amelyben 2015 augusztusában állapodott meg a hitelezőkkel, hogy kikerüljön az adósságválságból - mondta Alekszisz Ciprasz görög kormányfő kedden Ithakán.
A kompakt 1-es BMW már 2004-es megjelenése óta igencsak megosztó modell, hiszen sem formavilága, sem pedig technikája nem tekinthető konvencionálisnak: technikája azért furcsa – és egyben egyedülálló –, mert manapság egyetlen másik kompakt modell nem büszkélkedhet hátsókerekes alapokkal, a ‘bakancsforma’ pedig nem igazán felelt meg a BMW szokásos formanyelvének.