A pénteki kereskedés első felének iránykeresése után ismét az eladók diktálják az ütemet az európai tőzsdéken, a hazai részvényindex is lefordult, a piaczárás felé közeledve a BUX azonban ledolgozta a korábbi esést, és a hazai...
212 ezer eurós (közel 70 millió forintos) humanitárius segélyt nyújt Szlovákia Irak számára. A segély az iraki kormány kérésére Moszulba megy, a civil lakosság megsegítésére. A kamionok orvosi segédeszközöket, ruházatot, ágyakat juttatnak a rászorulóknak.
Hajszálon múlott az élete egy kínai férfinak, akire kis híján rádőlt egy romos ház. A férfi, akinek kiléte nem ismert, fáradtan ücsörgött egy halom rom tetején, mikor a többemeletes épület összedőlt. Azt nem tudni, pontosan hol és mikor történt a kis híján tragédiába torkolló baleset, de a videó, melyet már több mint két millió ember látott, hihet
Nagy fába vágta a fejszéjét Dajka László (59), az NB I-ben szerzett gól és pont nélkül sereghajtó Kisvárda focicsapatának új vezetőedzője. Holnap a Puskás Akadémia otthonában mutatkozik be az újonc kispadján.
David Coulthard szerint a történelem egyik legnagyobb harcát láthatjuk idén a vb-címért. A két nagy rivális, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel párharcára tért ki az egykori F1-es pilóta. „Régóta most látjuk a legnagyobb csatát a világbajnoki címért, mert két teljesen különböző személyiségű pilóta harcol azért. Még sokáig fogunk erről beszélni.” –
A pénteki kereskedés első felének iránykeresése után ismét az eladók diktálták az ütemet az európai tőzsdéken, a hazai részvényindex is lefordult, a piaczárás felé közeledve a BUX azonban ledolgozta a korábbi esést, és a magyar...
Manapság, amikor a magyar átlag még mindig sokall százezer forintot kiadni egy kerékpárért, nehéz megmagyarázni, hogy miért járunk jobban, ha ennek többszörösét, sőt, tízszeresét adjuk ki kétkerekű közlekedésre. De ha az átlagos felhasználást nézzük, akkor az elektromos rásegítésű, azaz pedelec kerékpárok alaposan megkönnyítik a dolgot. Némi kitekintésként az autók világából ezúttal a Škoda…
Viorica Dancila román szociáldemokrata miniszterelnök az Európai Bizottság vezetőinek írt levelében úgy értékelte: erőszakkal próbálják félreállítani a bukaresti legitim kormányt a tüntetéseket bátorító ellenzéki politikusok.
„Nem egy üzletet nyitunk meg, hanem egy országot” – ezzel a mondattal avatta fel legelső áruházát az IKEA Indiában, utalva rá, hogy az üzletlánc távol-keleti terjeszkedése egy új korszakot nyit az ország történetében - írja a Villanyautósok múlt heti cikkében.
Beszakadt pénteken a Tesla árfolyama, mivel a befektetőket továbbra is Elon Musk elnök-vezérigazgató múlt heti mondatai izgatják a cég esetleges kivezetéséről. Most a New York Times szolgált friss részletekkel a cég háza tájáról, ugyanis...
Manapság, amikor a magyar átlag még mindig sokall százezer forintot kiadni egy kerékpárért, nehéz megmagyarázni, hogy miért járunk jobban, ha ennek többszörösét, sőt, tízszeresét adjuk ki kétkerekű közlekedésre. De ha az átlagos felhasználást nézzük, akkor az elektromos rásegítésű, azaz pedelec kerékpárok alaposan megkönnyítik a dolgot. Némi kitekintésként az autók világából ezúttal a Škoda…
Be kell vizsgáltatni a vízórát akkor, ha egy fogyasztó azt tapasztalja, hogy a korábban mértnél jóval magasabb lett a vízfogyasztása - mondta az InfoRádiónak a Budapesti Békéltető Testület elnöke. Baranovszky György hozzátette: olyan esettel még nem találkozott, hogy a szolgáltató megállapította, hogy az ő mérőórája volt rossz.
Délelőtt elkezdett felállni 16 hónapos mélypontjáról a forint a dollárral szemben, majd amint a líra hirtelen meredek esése újraindult, a forint erősödése is megfordult. Az euróval szemben 324 körül, a dollárral szemben 284 körül mozog...
Egy éhes jegesmedve ellopott egy ötvenezer éves mamutcsontot a kutatók sátra mellől az Északi-sarkkörön. Az orosz kutatók alig hittek a szemüknek, amikor hajnali 4 körül furcsa zajra riadtak, mely a tábor mellől hallatszott, és mikor kimentek azt látták, hogy a jegesmedve elrohan szájában a fagyos, megkövült lábszárcsonttal, írja a Mirror. Egyikü
Az eddigi legmagasabb besorolású magyar kerékpárverseny mezőnye idén - tíz megyét érintve - 865 kilométert teljesít a vasárnapi kazincbarcikai befutóig.