2018. augusztus 14. kedd

aug. 14
14:24
Kártérítést akarnak a dízelbotrány magyar károsultjai (NRGreport)
Magyarországon is szerveződik egy pertársaság a dízelbotrány károsultjainak. A Volkswagen-csoport megtévesztő dízelmotor tesztjeinek lebukását követően a német cég dollármilliárdokat fizetett az átvert autósoknak az USA-ban. Kérdés: kapnak-e autónként 3 millió forintot a magyar károsultaknak is?
aug. 14
14:27
Dobrev Klára: az MNB-döntés az orbáni politika része (Gondola)
Dobrev Klára, az Altus Zrt. vezérigazgatója szerint a Magyar Nemzeti Bank nem független, ezért hétfői döntését, az Altus Portfólió Kft
aug. 14
14:27
Ezt valóban csípni fogják! – Suzuki Swift Sport (2018) teszt (Auto Pult)
„Csípni fogod“ – így szól a Suzuki Swift legmérgesebb ‘Sport’ verziójának szlogenje, az egy hetes teszt tapasztalatai alapján pedig annyit mondhatok, hogy valóban helytálló a mottó. Ezt a Swiftet egyszerűen nem lehet csípni, hiszen minden a helyén van benne, úgy kerek, ahogy van. Elődjéhez képest különben minden téren rengeteget fejlődött az autó – vagyis csak majdnem minden téren, de erről kicsit…
aug. 14
14:29
Vasárnap kezdődik a Kolozsvári magyar napok (Gondola)
Vasárnaptól nyolc napon át a Kolozsvári magyar napok rendezvényei foglalják el Erdély fővárosa központi utcáit, tereit - jelentették be a szervezők egy kedden tartott sajtótájékoztatón
aug. 14
14:30
Kleinheisler nagy fölénnyel tarolt (Azenpenzem)
A top bajnokságok közül még csak az angol, a Premier League kezdődött el, a futballban kisebb országokban már javában zajlanak a küzdelmek.
aug. 14
14:30
Csalástól félnek a gamerek (FinTechRadar)
Többen költenének pénzt a videojátékokban, ha nem félnének attól, hogy a pénzük nem a megfelelő helye kerül.
aug. 14
14:30
Mellbimbót villantott Emily Ratajkowski, félmillió lájkot kapott szinte azonnal (SzMo)
Kell is az a nagy melegben.
aug. 14
14:31
Újabb szakaszába léptett a Varsó elleni eljárás (Gondola)
Az Európai Bizottság újabb szakaszába lépette a Lengyelországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárását, indokolással ellátott véleményt küldött Varsónak a Legfelsőbb Bíróságról szóló lengyel törvénnyel kapcsolatban - közölte az uniós bizottság kedden
aug. 14
14:33
Hogyan kössünk bérleti szerződést? Néhány fontos jótanács (Menedzsment Fórum)
Minden hetedik ember bérelt lakásban él Magyarországon. Ráadásul közeledik a szeptember, az egyetemek, főiskolák hallgatói (vagy szüleik) kiadó lakásokat keresnek.
aug. 14
14:35
Júniusban pozitívba fordult a fizetési mérleg (Menedzsment Fórum)
Az előző havi enyhe (36 millió euró) deficitből pozitívra fordult júniusban a folyó fizetési mérleg egyenlege és 444 millió euró aktívummal zárta a hónapot - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján kedden megjelent havi fizetési mérlegadatokból.
aug. 14
14:36
A dollár háttérbe szorításával fenyeget az orosz külügyminiszter (Portfolio)
Az amerikai dollár - mint a globális kereskedelem pénzneme - idővel háttérbe fog szorulni - figyelmeztetett az éppen Ankarában tartózkodó orosz külügyminiszter, igaz arra nem tett ígéretet, hogy megszüntetnék a dollárban való kereskedelmet...
aug. 14
14:36
Gulyás: Már a jelentkezők száma érv a genderszakok megszüntetése mellett (Igényesférfi.hu)
Kormányinfót tartott a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az emberek férfinak vagy nőnek születnek, ezen a területen oktatási tevékenységet az állam nem kíván finanszírozni – jelentette ki.
aug. 14
14:36
Megrázó felvételek a genovai katasztrófáról, az összeomlott hídról készült videók elárasztották a Twittert (SzMo)
És az összes többi közösségi médiumon is sorra jelennek meg videók a helyszínről.
aug. 14
14:42
Idegesek az oroszok a rekordméretű amerikai katonai költségvetés miatt (Portfolio)
Az orosz kormányt aggasztja az Egyesült Államok rekordméretű katonai költségvetése, valamint az, hogy Washington felfüggeszti az együttműködés finanszírozását a Nyitott Égbolt-szerződés keretében - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz...
aug. 14
14:42
EASAC: olcsóbb napelemekre, jobb akkumulátorokra van szükség az „okos falvak”-ban (NRGreport)
Aki egy eldugott, mindentől távol eső faluban él, ugyanúgy jogosult megfelelő ivóvízre, csatornázásra, egészségügyi ellátásra és oktatásra, mint a városban élők, s mindehhez elengedhetetlen az olcsó és környezetbarát módon termelt áram – ez a kiindulópontja Okos Falvak Kezdeményezés és az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete közös elemz
aug. 14
14:45
Leszakadt egy autópályahíd Genovánál, 11 halott (Gondola)
Leszakadt egy viadukt egy olaszországi autópályán Genova közelében – jelentették kedden hírügynökségek a helyi hatóságokra hivatkozva
aug. 14
14:45
Ezt valóban csípni fogják! – Suzuki Swift Sport (2018) teszt (Auto Pult)
„Csípni fogod“ – így szól a Suzuki Swift legmérgesebb ‘Sport’ verziójának szlogenje, az egy hetes teszt tapasztalatai alapján pedig annyit mondhatok, hogy valóban helytálló a mottó. Ezt a Swiftet egyszerűen nem lehet csípni, hiszen minden a helyén van benne, úgy kerek, ahogy van. Elődjéhez képest különben minden téren rengeteget fejlődött az autó – vagyis csak majdnem minden téren, de erről kicsit…
aug. 14
14:47
A Jobbik nem indít saját jelöltet a XV. kerületben (Gondola)
A Jobbik nem indít saját jelöltet a főváros XV. kerületében, szeptember 30-án tartandó időközi polgármester-választáson - tudatta a párt kedden az MTI-vel
aug. 14
14:48
Tudják, hogy késő, mégis csak 40 év körül kezdenek el félretenni nyugdíjas éveikre a magyarok (Menedzsment Fórum)
Az OTP felmérése szerint a népesség 70 százaléka tudja, hogy 18 és 35 éves kor között el kellene kezdeni spórolni.
aug. 14
14:48
Durván ront ránk a vihar: Magyarország egyes részein már csak 15 fok van (Infostart)
Orosházán kedden kora délután 36,3 fokos a hőség, de Szentgotthárd környékén már csak 18 fok van, a 726 méteres Kendig-csúcson alig 15 fok a hőmérséklet. A hidegfront hamarosan eléri a Balatont.
aug. 14
14:48
15-20 százalékát is elküldhetik a közigazgatásban dolgozóknak (SzMo)
Gulyás Gergely jelentette be a döntést a Kormányinfón.
aug. 14
14:51
Egyre kevesebben tudnak áfát csalni (Adózóna)
Sikertörténetnek nevezte az áfacsalások elleni küzdelemben az online pénztárgépek bevezetését Sors László, a Pénzügyminisztérium Nemzeti Adó- és Vámhivatalt vezető államtitkára, aki a Növekedés.hu portálnak adott interjúban arról is beszélt, hogy az élelmiszerautomaták NAV-hoz való bekötése is már napi 70 millió forint feletti forgalomról küld adatokat az adóhatóságnak.
aug. 14
14:54
Kénytelenek leölni a lovaikat a szárazság miatt (HírTV)
A rendkívüli szárazság miatt nehezen jutnak elegendő takarmányhoz állataik számára a gazdák Norvégiában.
aug. 14
14:54
Tömegesen menekülnek az uniós munkavállalók Nagy-Britanniából (Portfolio)
1975 óta nem mért mélypontra, 4 százalékra csökkent a brit munkanélküliség a júniussal zárult három hónapban, miközben 47 éves csúcson ragadt a foglalkoztatási ráta, köszönhetően annak is, hogy az uniós munkavállalók tömegesen...
aug. 14
14:54
Samuel Eto'o élvonalbeli csapathoz igazolt (Sport365)
2011 óta ez a támadó hetedik csapata.
aug. 14
14:54
Fergeteges születésnapi bulit tartott Joe Jonas Sophie Turner-rel (Glamour)
Előszülinap Miamiban
aug. 14
14:54
15 érdekesség, ami miatt érdemes ellátogatnod Debrecenbe (SzMo)
A városban mindig történik valami, különösen ezen a héten.
aug. 14
14:56
Brutális: Nicki Minaj gyerekeket is ijesztgethetne ezzel a hajjal (Glamour)
Ilyen hosszú még sosem volt
aug. 14
14:56
Harmadszorra is itt a Pléd Fesztivál (SzMo)
A Nagytétényi Kastélymúzeum kertjében szuper programokkal várnak!
aug. 14
14:57
Jön a Nagy Lecsó: kampányzáró családi nap (Édenkert)
Az ÖMKi Talajtól a Tányérig biokampánya lassan a végéhez közeledik. 2018 augusztus 26-án, Domonyvölgyben, a Lázár Lovasparkban tartjuk meg a kampányt lezáró családi rendezvényünket, a „Nagy Lecsót”, ahol együtt ünnepelhetjük a 'bio-t' egy közös főzés keretében.
aug. 14
15:00
Durva balhé: betörte osztálytársa orrát az egyik tinédzser a borsodi suli mellett (Blikk)
Szuhakálló - Nem tudta fékezni magát egy 16 éves fiú. Még február 28-án történt az incidens, mely során betörte osztálytársa orrát a kamasz a Borsod megyei iskola mellett.
aug. 14
15:03
Megszűnik a schengeni övezet? (Gondola)
Érdemben nem jelent stratégiai áttörést az, hogy megállapodást kötött a német szövetségi kormány a spanyol kabinettel a Spanyolországban regisztrált, majd a német határon feltartóztatott menedékkérők visszaküldéséről
aug. 14
15:05
Afgán bűnözőt fogtak el a rendőrök Zuglóban (Gondola)
Görögországban rabolt az az afgán férfi, akit európai körözés alapján kedden a fővárosban fogtak el a nyomozók - közölte a rendőrség honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság
aug. 14
15:06
Kosz, szegénység, bűnözés? Lázár leoltotta, a Nyugat megkoronázta Bécset (Privátbankár)
Lázár János, egykori Miniszterelnökséget vezető miniszter tavasszal azzal kampányolt, hogy a migráció lezülleszti Bécset, növeli a szegénységet és a bűnözést. Ehhez képest most újabb elemzőintézet választotta a hagyományosan multikulturális várost a világ legélhetőbb településének.
aug. 14
15:06
Nem érdemes halogatni a társasházi felújítást (ProfitLine)
Hiába nőtt az újlakás-építések számra az utóbbi években, ez a növekedés nem elegendő ahhoz, hogy a teljes lakásállomány gyors ütemben kicserélődjön. Ez azt jelenti, hogy elengedhetetlen a korábban épült, mára korszerűtlenné vált, elöregedett lakóépületek felújítása, fejlesztése.
aug. 14
15:06
Brutális vihar tarolhatja le az országot: négy megyében van 2-es fokú riasztás (Pénzcentrum)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) 2-es fokú figyelmeztetést adott ki négy megyére a várható heves zivatarok veszélye miatt. Heves zivatarok veszélye miatt adott ki négy megyére 2-es fokú figyelmeztetést az OMSZ. Az érintett...
aug. 14
15:06
Vanessa Hudgens ezt üzente fiatalkori önmagának: mindenki tanulhatna belőle (Glamour)
Igazi motiváció
aug. 14
15:06
Ez a nő 5 filmben helyettesítette már Reese Witherspoont (Joy)
Reese Witherspoon nemrég megmutatta, ki az a nő, aki annyira hasonlít rá, hogy már több filmben is beugrott helyette néhány jelenetben.
aug. 14
15:09
A Jobbik nem indít saját jelöltet a XV. kerületi időközi választáson (Infostart)
A Jobbik nem indít saját jelöltet a főváros XV. kerületében, szeptember 30-án tartandó időközi polgármester-választáson - tudatta a párt kedden.
aug. 14
15:12
Kortárs családi házzá vált egy százéves garázs (Player)
Szerény, nyers, modern, praktikus és nagyon menő.
aug. 14
15:18
Összeomlott egy autópálya-híd Olaszországban, sok az áldozat (Femcafe)
A Morandi híd egy ipari övezet fölött ívelt át, ahonnan még ezekben a pillanatokban is mentik a túlélőket.
aug. 14
15:24
Nagy a baj? Kórházi ágyáról posztolt a Megasztár énekese! (Femcafe)
Több mint hat éve már, hogy a Megasztár 6. szériájában elindult és egészen a döntőig menetelt. Most sokan aggódnak érte.
aug. 14
15:24
Kártérítést akarnak a dízelbotrány magyar károsultjai (NRGreport)
Magyarországon is szerveződik egy pertársaság a dízelbotrány károsultjainak. A Volkswagen-csoport megtévesztő dízelmotor tesztjeinek lebukását követően a német cég dollármilliárdokat fizetett az átvert autósoknak az USA-ban. Kérdés: kapnak-e autónként 3 millió forintot a magyar károsultaknak is?
aug. 14
15:24
Lógó melleivel lett világsztár egy 23 éves lány az Instagramon (SzMo)
Amikor az első képet feltette lógó melleiről, fogalma sem volt, hogy világméretű mozgalmat indít el.
aug. 14
15:30
The Washington Times: Orbán mozgalma globális jelentőségű (HírTV)
Daniel Pipes történész publicisztikájában arról ír, hogy nem lehet a magyar kormányt muszlimellenesnek kikiáltani.
aug. 14
15:30
Most közölték: rengeteg embert fenyeget a kilakoltatás (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint egyre nő a szegény családok száma.
aug. 14
15:36
Megérdemlik a miniszterek a fizetésemelést? Szavazzon! (ATV)
Minden minisztere fizetését megemelte Orbán Viktor. Két tárcavezető havi bére is 5 millió forint lesz. Ön egyetért a döntéssel?
aug. 14
15:36
Brutális peremfelhővel érkezett a vihar Zalakarosra (Infostart)
Egy hidegfront mentén délnyugat felől láncba rendeződött zivatarok érték el Magyarországot.
aug. 14
15:36
Nádai Anikó: "Végre van vádlim!" (Femcafe)
Meglátszik az edzés a műsorvezető lábán (is).
aug. 14
15:39
Újabb 400 lóerős magyar Audi jöhet – érkezik az RS Q3 (Auto Pult)
A nemrég bemutatkozott, vadonatúj Audi Q3 hazánkban készül majd, és ahogyan az előző generációból, úgy tűnik ebből sem marad majd el a bivalyerős RS verzió. A Q3 csúcsváltozata pedig beállhat a legerősebb hazai gyártású gépjárművek sorába, ugyanis nagy valószínűséggel a szintén nálunk készülő RS3 és TT RS műszaki megoldásait kapja majd meg.

Keresés