2018. augusztus 14. kedd

aug. 14
13:24
Szeptembertől drágább lesz a cigi (Menedzsment Fórum)
30-40 forinttal kerül majd többe egy-egy doboz cigaretta, egy uniós előírás miatt. De jövő ilyenkor akár már 120 forinttal is drágább lehet, mint most.
aug. 14
13:24
Márki-Zay: százmilliók hiányoznak egy hódmezővásárhelyi alapítványból (ATV)
Százmilliók hiányoznak a fideszesek által felügyelt hódmezővásárhelyi alapítványból, ezt Márki-Zay Péter jelentette be szokásos heti Facebook video-sajtótájékoztatóján.
aug. 14
13:24
Újabb szakaszba lépett a Lengyelországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárás (ATV)
Az Európai Bizottság újabb szakaszába lépette a Lengyelországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárását, indokolással ellátott véleményt küldött Varsónak a Legfelsőbb Bíróságról szóló lengyel törvénnyel kapcsolatban - közölte az uniós bizottság kedden.
aug. 14
13:24
EASAC: olcsóbb napelemekre, jobb akkumulátorokra van szükség az „okos falvak”-ban (NRGreport)
Aki egy eldugott, mindentől távol eső faluban él, ugyanúgy jogosult megfelelő ivóvízre, csatornázásra, egészségügyi ellátásra és oktatásra, mint a városban élők, s mindehhez elengedhetetlen az olcsó és környezetbarát módon termelt áram – ez a kiindulópontja Okos Falvak Kezdeményezés és az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete közös elemz
aug. 14
13:24
Tiltakozók és parlamenti képviselők vitatkoztak rendőrökkel egy kilakoltatás miatt Ferencvárosban (SzMo)
Májussal vége lett a meghosszabbított kilakoltatási moratóriumnak is, egyre többen kerülhetnek utcára.
aug. 14
13:30
Elő a szódabikarbónával! - 8 dolog, amire nem is tudtad, hogy jó lehet (Femcafe)
Sokszor jobban beválik, mint a drága tisztítószerek.
aug. 14
13:30
Megadja Gábor: Adalék a gendervitához (Tiszta Jövő)
Nyugodtan lehet vállalni azt az elnyomó, diszkriminatív véleményt, hogy van, ami értéket képvisel és van, ami nem.
aug. 14
13:30
15 érdekesség, ami miatt érdemes ellátogatnod Debrecenbe (SzMo)
A városban mindig történik valami, különösen ezen a héten.
aug. 14
13:32
Rutz Tamás: Az Ady gimnázium ügy tanulsága (Tiszta Jövő)
Megaláznak embereket, karrierekbe rondítanak és cselekvőképtelennek látják a helyi közösségeket.
aug. 14
13:33
Leszakadt egy autópályahíd Genovánál (Gondola)
Leszakadt egy viadukt egy olaszországi autópályán Genova közelében – jelentették kedden hírügynökségek a helyi hatóságokra hivatkozva
aug. 14
13:36
A kormány megtiltja szerveinek a kémkedésre használt orosz „vírusirtók” használatát (444.hu)
A Kaspersky Lab alkalmazásainak tiltását az Európai Parlament kezdeményezte.
aug. 14
13:36
Megszűnhet a nyugdíj Oroszországban (ATV)
Az Állami Duma elnöke szerint a nyugdíjrendszer deficites.
aug. 14
13:36
Így buliztak a sztárok a Szigeten - Galéria (Femcafe)
Sokan kilátogattak a legnagyobb hazai fesztiválra.
aug. 14
13:36
Kylie Jenner és Travis Scott azért még betankolt ékszerből a születésnap után (Glamour)
Mert gyémántból sosem elég!
aug. 14
13:38
Trokán Nóra élete legnagyobb élményéről mesélt (Femcafe)
A városban sportolás fontosságára hívja fel a figyelmet a színésznő.
aug. 14
13:38
Ő Reese Witherspoon dublőre: mintha ikrek lennének! (Glamour)
Elképesztő a hasonlóság!
aug. 14
13:39
Aszimmetrikus dugóellenző épül az M7-esen (Infostart)
Nyári dugókat mérséklő aszimmetrikus leágazás épül a Balatonnál, de sajnos már csak jövőre élvezhetjük az előnyeit.
aug. 14
13:40
Jön a Gardróbfrissítés! Itt van a Glamour szeptemberi száma csodás mellékletekkel (Glamour)
Trendbiblia és Mami melléklet a Gardróbfrissítéses zsák mellé
aug. 14
13:42
Erdogan bojkottálná az iPhone-t is, vegyenek a törökök Samsungot! (Menedzsment Fórum)
A török elnök egy gyűlésen nyilvánította ki, hogy bojkottálni kellene az amerikai elektronikai termékeket, például az Apple iPhone-ját is.
aug. 14
13:42
Enyhül a feszültség, emelkedéssel nyithatnak az európai börzék (Portfolio)
Felemásan teljesítettek a távol-keleti börzék a hét második napján, az európai tőzsdék a török feszültség enyhülésével párhuzamosan emelkedtek a keddi kereskedés első felében, a tengerentúli piacnyitás felé közeledve azonban...
aug. 14
13:42
Megrázó dolgokat művelt barátja kislányával a dorogi pedofil (ATV)
Nem jogerősen 9 évet kapott az a férfi, aki barátja gyermekét megrontotta, majd egy 7 és egy 6 éves kislány előtt végzett önkielégítést.
aug. 14
13:42
Palvin Barbi szerelmével bulizott a Szigeten (Joy)
Palvin Barbi és Dylan Sprouse kapcsolata már nem pusztán pletyka. A két fiatal fülig szerelmes egymásba, most pedig a magyar modell még a Sziget fesztiválra is elvitte a színészt!
aug. 14
13:42
"Túl vagyunk a második éjszakán, és borzasztó" - Csobot Adél őszintén beszélt második babájukról (SzMo)
Telefoninterjút adott, alig bírt beszélni az álmosságtól, és bevallotta, hogy a két gyerek nagyon kemény feladat.
aug. 14
13:48
Csúszik a Tottenham új stadionjának átadása (Infostart)
Nem lesz kész az ígért határidőre a Tottenham új stadionja, így a londoni labdarúgócsapat további két hazai bajnoki összecsapását is a Wembley-ben játssza.
aug. 14
13:48
Elveszítheti az Apple Törökországot, de nincs dráma (Portfolio)
Elveszítheti a török piacot az Apple, ha Erdogan beváltja fenyegetését és bojkottálja az amerikai elektronikai termékeket. Az Apple árfolyama nem reagált különösebben a hírre, viszont az egyik török telefongyártó részvényei emelkednek....
aug. 14
13:48
Érmet akar az olimpiáról az első magyar világbajnok (Sport365)
A siker értékét növeli, hogy talán az eddigi legerősebb és legkiegyenlítettebb mezőny indult Aarhusban,
aug. 14
13:48
Meglógnál a Ferrarival? (Autónavigátor)
A Meglógtam a Ferrarival című emlékezetes film egyik főszereplője volt az a Ferrari replika, amelyet hamarosan elárvereznek, eléggé brutális kikiáltási árral.
aug. 14
13:48
Megnyitott a Vöröskereszt új kávézója a belvárosban (Femcafe)
A fogyasztással a szervezet munkáját támogathatjuk.
aug. 14
13:51
Már jövőre láthatjuk a Cupra első saját modelljét (Auto Pult)
A Seat idén különálló márkaként önállósította korábbi sportrészlegét, a Cuprát, amelynek első sorozatgyártású modellje a Cupra Ateca lett. Hamarosan természetesen újabb modellek csatlakozhatnak a kínálathoz – az Ibizát koncepcióként már megmutatták, de az Arona is elkészülhet sportos verzióban, és a Leonh bár egyelőre még Seat emblémával fut, előbb-utóbb a kompakt csúcsverziójára is csak a Cupra…
aug. 14
13:53
Hivatalos videón a BMW X7 – hamarosan érkezik (Auto Pult)
Egyre közelebb járunk a BMW X7 bemutatójához: a bajorok óriás SUV-jának formái ugyan digitális rajz formájában már kiszivárogtak, de ez nem szegte kedvét a németeknek – ami teljesen érthető, hiszen a valóságban azért teljesen más képet fest majd az autó. Ezúttal egy hivatalos videóval szolgált nekünk a BMW, amin a lehető legváltozatosabb körülmények között tesztelik az X7 felmatricázott…
aug. 14
13:54
Breaking: katasztrófa Olaszországban, leszakadt egy autópályahíd k (Blikk)
Több tucat halottja van a Genova közelében történt balesetnek, amelyben az A10-es autópálya egyik hídjának egy része leszakadt - jelentette az olasz mentőkre hivatkozva kedden az Adnkronos hírügynökség.
aug. 14
13:54
Bajbajutott autóson segítettek a rendőrök (ATV)
A román férfi gépkocsija az M3-as autópályán kapott defektet - számol be a Police.hu.
aug. 14
13:54
Nem enyhül a török válság (AQUA)
Recep Tayyip Erdogan török elnök továbbra is a nemzetközi spekulációs támadást látja országának egyre mélyülő gazdasági válsága elsődleges okaként.
aug. 14
14:00
Gender: a kormány formálisan nem, de állásfoglalással döntött a megszüntetésröl (ATV)
A kormány nem hivatalosan, de a Kormányinfón is ismertetetett állásfoglalásával - az emberek férfinak vagy nőnek születnek -, már döntött a genderképzés megszüntetéséről. Legalábbis Gulyás Gergely az ATV kérdésére azt mondta, ezt vegyük döntésnek. A kancelláriaminiszter szavaiból kiderült: az állam nem ad pénzt a genderképzésre, de például a CEU-n
aug. 14
14:06
30 év után elköltözik a WPP (Kreatív Online)
Esztétikai és hatékonyságnövelési célból, de valójában inkább a Sorrell-érával akarnak végérvényesen szakítani.
aug. 14
14:06
Megdőlt a vásárlószám rekord a Szigeten található ALDI-üzletben (ProfitLine)
Több mint 32 000 vásárló járt már az ALDI idén 375 négyzetméteresre növelt üzletében a Sziget Fesztivál első öt napján, ahol ebben az évben is bolti árakon lehet vásárolni.
aug. 14
14:06
Bűnözési térképek - Segítenek elkerülni a bajt a lakás-és a háztulajdonosoknak (Portfolio)
Egy élhető város nemcsak azért lesz az, mert tiszta a levegője és sok tömegközlekedési lehetőség áll a lakosság rendelkezésre. Az élhető, vagy okos város koncepcióhoz hozzátartozik az is, hogy a rengeteg gyűjtött adatot a különböző...
aug. 14
14:06
Ezt tudnod kell, ha gyümölcsöt, zöldséget vásárolsz: veszélyes lehet (Pénzcentrum)
Javában tombol a kánikula, ilyenkor fontos, hogy sok folyadékot vigyünk a szervezetünkbe. Épp ezért a főétkezések közt jól jöhet valamilyen gyümölcs, esetleg zöldség, hiszen amellett, hogy egészségesek, soknak még magas a víztartalma...
aug. 14
14:06
Csonka bizottság dönt ma Patyi utódjáról (ATV)
A Nemzeti Választási Bizottság azután tart ülést, hogy elnökük, Patyi András lemondott elnöki tisztségéről.
aug. 14
14:09
Leszakadt egy autópályahíd Genovánál, több tucat halott (Gondola)
Leszakadt egy viadukt egy olaszországi autópályán Genova közelében – jelentették kedden hírügynökségek a helyi hatóságokra hivatkozva
aug. 14
14:09
Hivatalos videón a BMW X7 – hamarosan érkezik (Auto Pult)
Egyre közelebb járunk a BMW X7 bemutatójához: a bajorok óriás SUV-jának formái ugyan digitális rajz formájában már kiszivárogtak, de ez nem szegte kedvét a németeknek – ami teljesen érthető, hiszen a valóságban azért teljesen más képet fest majd az autó. Ezúttal egy hivatalos videóval szolgált nekünk a BMW, amin a lehető legváltozatosabb körülmények között tesztelik az X7 felmatricázott…
aug. 14
14:11
Újra nyílik a hétvégén a Magyar Ízek Utcája (Gondola)
A Magyar Ízek Utcájában, a Szent István-napi ünnepségekhez kapcsolódó gasztronómiai programon a Kárpát-medence jellegzetes ételei mellett meg lehet majd kóstolni Magyarország születésnapi tortáját, valamint a Szent István-napi kenyérverseny győztes cipóit is augusztus 18
aug. 14
14:12
Csökkentette az áfacsalásokat az online pénztárgépek bevezetése (Infostart)
Sikertörténetnek nevezte az áfacsalások elleni küzdelemben az online pénztárgépek bevezetését Sors László, a Pénzügyminisztérium Nemzeti Adó- és Vámhivatalt vezető államtitkára, aki a Növekedés.hu portálnak adott interjúban arról is beszélt, hogy azélelmiszer-automaták NAV-hoz való bekötése is már napi 70 millió forint feletti forgalomról küld adat
aug. 14
14:12
Elmarad az egyik leginkább várt koncert a Sziget utolsó napján (Femcafe)
Szomorú hírt adott ki a fesztivál.
aug. 14
14:15
Orbán Viktor elrendelte: 8 milliót kap a Savköpő Menyét Alapítvány (Menedzsment Fórum)
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt alapítványáról van szó.
aug. 14
14:18
Hulladékkal szennyezett akváriumot állítanak ki a pécsi állatkertben (Blikk)
Pécs - Hulladékkal szennyezett akváriumot állított ki a Pécsi Állatkert a napokban, hogy így hívja fel látogatói figyelmét a tengerekbe, óceánokba kerülő szeméttel járó veszélyekre.
aug. 14
14:18
Autópályáról lesz népszavazás vasárnap Szentkirályon (Portfolio)
Népszavazást tartanak vasárnap a Bács-Kiskun megyei Szentkirályon az M44-es gyorsforgalmi út helyi leágazásának három változatáról. Tavaly decemberben a kormány úgy döntött, hogy egyelőre nem folytatódik az M44-es gyorsforgalmi...
aug. 14
14:20
Dobogós a magyar növekedés, a lengyeleket viszont nem tudtuk megelőzni (Portfolio)
Az első negyedév után a második negyedévben is az Európai Uniós növekedési rangsor élmezőnyében végzett Magyarország: az éves növekedési dinamika alapján csak a lengyelek tudtak megelőzni minket. Igaz, még hét ország statisztikái...
aug. 14
14:21
Hiányszakma az óvodapedagógus (Infostart)
Alacsony a kezdőfizetés, a diplomák 35 százalékát nem tudják kiadni, mert hiányzik a nyelvvizsga.
aug. 14
14:24
Európa nagyon be akart szólni Szaúd-Arábiának a kanadai botrány miatt, aztán inkább becsicskultak (444.hu)
Nyilvános uniós kiállásból zárt ajtók mögötti ejnyebejnye lett.

Keresés