A lakáspiacon kívül az ipari és kiskereskedelmi ingatlanoknál is fejlesztési cunami indulhat Debrecenben és környékén az oda települő BMW-gyár hatására. Az Otthontérkép adatai szerint akár 20-30 %-kal is emelkedhetnek a lakásárak a következő két-három évben. A portál a másik két autóipari központunkat is megvizsgálta, ott már évek óta folyamatosak
Minden nő ismeri a körömlakkozás problémáját: túl lassan szárad, és ha nem várunk eleget, akkor könnyen elkenhetjük vagy belenyúlhatunk, így kezdhetjük elölről az egészet. Van egy nagyon egyszerű trükk ennek a kiküszöbölésére. Mielőtt nekilátnánk a szépítkezésnek, egy tálba öntsünk hideg vizet. Ha kész van a lakkozás, akkor egyszerűen csak tegyük b
Öt napon át több mint 650 koncert, színházi előadás és más program vár négy dél-baranyai településen: Nagyharsányban, Kisharsányban, Beremenden és Villánykövesden.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke 53,1 pont volt, magasabb a júniusi 53,0 pontnál, ez alapján a válaszadók az előző hónaphoz képest összességében kedvezőbb folyamatokról számoltak be - közölte a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) szerdán az MTI-vel.
Jelentősen romolhatnak a brit gazdaság növekedési kilátásai 2019-ben, ha nem születik megállapodás az Egyesült Királyság európai uniós tagsága megszűnésének feltételrendszeréről - figyelmeztetett legfrissebb előrejelzésében...
A hőség mellett a felhőszakadás veszélye miatt is országszerte figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint a tartós hőség miatt Baranya megye kivételével az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Emellett az egész országra a felhőszakadás veszélye miatt is
A gofrit és a fagyit szinte mindenki imádja, így ezzel a cukin tálalt gofrifagyival biztosan belopjuk magunkat a vendégeink szívébe. Tökéletes nassolnivaló a kánikulában.
Személyi változás jön a Zwack Unicum menedzsmentjében. Dr. Segesváry Gábor humánpolitikai igazgató közeljövőben várható nyugdíjba vonulása miatt a mai naptól Virágh Orsolya tölti be a Zwack humánpolitikai igazgatói posztját -...
A Balatonnál július közepén tartott egyhetes ellenőrzéssorozat alatt minden negyedik vállalkozásnál találtak valamilyen szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, akik csaknem háromezer vizsgálatot végeztek el – közölte a NAV az MTI-vel szerdán.
A Balatonnál július közepén tartott egyhetes ellenőrzéssorozat alatt minden negyedik vállalkozásnál találtak valamilyen szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, akik csaknem háromezer vizsgálatot végeztek el...
A büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását kezdeményezi a Jobbik - jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Volner János, az ellenzéki párt alelnöke.
Trumpék lehetővé tették a műanyagból készíthető fegyverek terveinek letöltését. 'Azonnali kockázatot jelent a közbiztonságra' - figyelmeztettek az aláírók.
Egy éven át a kontinensen bármikor felcsendülhet Bereczki Zoli új dala, a Choices, ugyanis az egyik legnépszerűbb chipsmárka választotta reklámzenéjének. – Tudtuk, hogy a brit cég zenét keres az új kampányához, ezért Balog Lászlóval, aki a szerzőtársam és dobosom, mi is pályáztunk – mesélte a Borsnak az énekes-színész. – A többkörös nemzetközi