376 millió forintot már biztosan összefocizott az európai kupaselejtezőkön a Mol Vidi. Az elmúlt hat évben nincs a bajnoki címvédőnél jobban díjazott magyar csapat az UEFA-nál.
Kötekszik a játékosaival, és új igazolásokat követel a klubvezetőktől José Mourinho, a Manchester United menedzsere. Ha a portugál így folytatja, a következő idényben könnyen lapátra kerülhet.
A 33 éves Ronaldo ellen tavaly júniusban indított pert adócsalás miatt a spanyol ügyészség, mivel a vád szerint 2011 és 2014 között 14,76 millió euró (4,5 milliárd forint) adót nem fizetett be az államkasszába.
Bár Hosszú Katinka nem volt jelen a magyar úszóválogatott tegnapi sajtóértekezletén, a háromszoros olimpiai és hétszeres világbajnok is indul a glasgow-i Európa-bajnokságon.
Bár nem számít túl gyakorinak, hogy valaki megdönti a huszonnyolcszoros olimpiai bajnok amerikai úszó rekordjait, egy 10 éves kisfiúnak mégis sikerült ilyen jól teljesítenie.
Az előkészületek megfelelő ütemben zajlanak az augusztus végén sorra kerülő ifjúsági férfi és női ökölvívó-világbajnokságra, melyen több mint 80 ország bokszolói lépnek ringbe a Duna Arénában.
Először tréningezett immáron Juventus-játékosként Cristiano Ronaldo (33), mivel a klubnak a világbajnokság egyenes kieséses szakaszában pályára lépő focistái csak most kezdték meg a felkészülést az új szezonra.
Négy év közös munka után szakított Fábiánné Rozsnyói Katalinnal (75), és Szolnokon készül tovább a portugáliai világbajnokságra Takács Tamara (22), a Vasas világ- és Európa-bajnok kajakozója.
Az angol Manchester United menedzsere, José Mourinho (55) 180 ezer fontra (65 millió forintra) büntette az együttes francia csatárát, Anthony Martialt (22), amiért nem tért vissza időben a csapathoz a fia születése után.
Legyőzte egyéniben párostársát Babos Tímea! A magyar teniszező az Egyesült Államokban zajló, 799 ezer dollár (220 millió forint) összdíjazású kemény pályás női torna első fordulójában 6:4, 6:2 arányban múlta felül a francia Kristina Mladenovicot.
Ha ma a Vidi a kinti 0-0 után túljutna a bolgár Ludogorecen a BL-selejtező 2. fordulójában, akkor – legalább az El-ben – a 4., utolsó kört biztosan elérik a fehérváriak.
Alaposan meggyengült nyáron a Honvéd labdarúgócsapatának kerete, de úgy tűnik, a legutóbbi két gólfelelős, Eppel Márton (26) és Davide Lanzafame (31) távozása szinte csak lendített az együttesen, hiszen a kispestiek eddig az NB I-ben és az Európa-ligában is megállíthatatlannak tűnnek.
Gyűlöli egymást Draymond Green (28) és Tristan Thompson (27) – olyannyira, hogy az észak-amerikai bajnokságban (NBA) játszó két kosárlabdázó utálata tettlegességig fajult.